Szabó Sarolta | 2021. 12. 29.
Annette
Legalább egyszer egy életben mindannyiunkban megfogalmazódik a vágy: de jó lenne híresnek lenni! Ahogy ezt a mondatot legépelem, szinte már hallom is a felhördülést innen-onnan: ez nem igaz,...
Legalább egyszer egy életben mindannyiunkban megfogalmazódik a vágy: de jó lenne híresnek lenni! Ahogy ezt a mondatot legépelem, szinte már hallom is a felhördülést innen-onnan: ez nem igaz,...
Mikor először hallottam ezt a címet, hogy „Kizökkent világ”, egyből valami olyasmit éreztem, amit az igazán hatásos filmek címei szoktak kiváltani, viszont mikor utánaolvastam, fokozatosan...
A kilencvenes évek közepére két dolog egyértelművé vált a velem küszködő pedagógusok számára: az egyik, hogy matematikus sosem lesz belőlem, a másik pedig, hogy egész jól rajzolok. A...
Mondanám, hogy A Pál utcai fiúkkal csak biztosra lehet menni, hiszen mindenki ismeri a Molnár Ferenc által írt történetet, sőt, szereti is, pedig kötelező olvasmány általános iskolában,...
Magyar filmet nézni jó! – lelkesedtem tavaly a 2. Magyar Filmhét után, hiszen ahogy végignézhettük az elmúlt évek termését, trendszinten nagyon szimpatikus kép alakult ki bennem. Egymás...
Felejtsük el egy pillanatra a díjakat, felejtsük el, mennyire nagyszerűre sikerült a film, és koncentráljunk a puszta tényre, hogy a musical alapvetően a zene és romantikus vígjáték felemelő...
Ritka az, hogy egy musical ilyen sok embert megmozgasson – ez még akkor is meglepetés, ha az a Damien Chazelle rendezte, aki két évvel korábban a Whiplash-sel elég sokakat lenyűgözött. Ezúttal...
Más Evitára emlékeztem… Valamikor réges-régen láttam Alan Parker Evita filmjét, és most úgy tűnik, mintha az egy bombasztikus, pátosszal teli élmény lett volna Madonnával, meg „dontkrájformíardzsentíná”-val....
2015-ben két produkció kapcsán is összekapcsolódott a jazz és az újító könnyűzene egyik legnagyobb ikonja, Miles Davis és a kortárs dalszerző, Robert Glasper munkássága. Egyrészt a jazz,...
Darabokban. Ha fogódzót kellene találnom legutóbbi színházélményemhez, talán ez a szó lenne az. Minden Egész eltörött / Minden szerelem darabokban – hangzik fel Ady örökbecsűje a Thália...
Ha Magyarország emblematikus helyeit keressük, akkor sok hely az eszünkbe juthat az Alföldtől kezdve Budapestig, de abban biztos vagyok, hogy a Balaton előkelő helyen szerepelne. Nem nagyon van...
Zenei könyvek terén bár az ideálistól messze vagyunk, azért annyira nem kétségbeejtő a helyzet, mint amilyen mondjuk a hetvenes évek végén volt. Ugyan az elemző, műfajokat és trendeket a...
A meseszereplők önismereti tréningre járnak az erdőbe – valahogy így lehetne összefoglalni a Vadregény című musical lényegét, hiszen Hamupipőkétől (Anna Kendrick) Jankón (Daniel Huttleston)...
Be kell vallanom, hogy ha választhattam volna előadást a Szegedi Szabadtérin, az nem a Háry János lett volna (valószínűleg inkább az Elfújta a szél); pedig mindenki, akinek meséltem, irigykedett...
„…Ami sosem volt új és sosem válik elnyűtté, az csakis népdal lehet” (Nyitó mondat) A Coen-fivérek megalkották Holly Golightly férfi megfelelőjét, aki mottójaként vallotta, hogy...
Képzeljünk el egy színpadot, amit egy tévékészülék keretez. Ugye mindenki ismeri azt az érzést, amikor leül otthon a foteljébe a melós nap után, csak bámulja a tévét, és majdnem mindent...