Annette

Legalább egyszer egy életben mindannyiunkban megfogalmazódik a vágy: de jó lenne híresnek lenni! Ahogy ezt a mondatot legépelem, szinte már hallom is a felhördülést innen-onnan: ez nem igaz, én sosem szerettem volna az lenni! Hogy is ne, hogy folyton szerepelnem kelljen, fotósok üldözzenek állandóan, és ne legyen semmi magánéletem?

És ha úgy módosítom az állításom, hogy mindannyian vágyunk az elismerésre; arra, hogy csodáljanak minket...? Rögtön nem is olyan könnyű vitába szállni vele, nem igaz?

Ann (Marion Cotillard) és Henry (Adam Driver) számára mindez megadatott: Ann ünnepelt operaénekes, Henry az egyik legelismertebb és legnépszerűbb humorista a szakmában. Ráadásként egymásra is találnak, szenvedélyes szerelmük pedig nem csupán kívánkozik a magazinok címlapjára, de meg is jelenik ott: az álompár kapcsolatának minden mérföldkövéről értesül a publikum. Házasságukat Ann teherbe esése koronázza meg. Lehet-e elképzelni ennél boldogabb életet?

A kis Annette érkezésével azonban mintha összeomlani látszana a tökéletes világ. A szülők továbbra is építeni igyekeznek egyéni karrierjüket, ám amíg Ann sikert sikerre halmoz, Henry-től mintha elfordulna a közönség, oda a népszerűség, az ünnepeltség, a csodálat. Henry pedig, mint egy drogos, aki nem jut hozzá aktuális adagjához, kifordul önmagából...

Leos Carax rendező filmjének történetéről én is ennyit tudtam, amikor beültem a moziba. Hogy, hogy nem, de még az is elkerülte a figyelmemet valahogy, hogy egy musicalről van szó, így aztán kissé meglepődtem, amikor rögtön az első képkockáknál dalra fakadtak a szereplők. Hát még, amikor nem hagyták abba! Az Annette ugyanis sem témájában, sem stílusában nem egy könnyed, Grease-jellegű, itt-ott kedves, ritmusos betétdalokkal tűzdelt film; itt a szereplők valóban mindent dalban mondanak el. Ez helyenként még az én befogadóképességemet is próbára tette, pedig musicalkedvelőnek tartom magam, de azért Ron és Russell Mael zeneszerzőket dicséri, hogy akad néhány fülbemászó dallam is (a nyitó szám például azóta is a fülemben cseng). A könnyen fogyasztható popzene és az énekelve folytatott, türelmet próbáló párbeszédek kakofóniája megfelelő kíséretet ad a történetnek, amely gyönyörűen fényképezett, lebilincselő, de teljesen kiszámítható első fél órája után váratlanul fordul teljesen abszurdba.

A címszereplő Annette szó szerint és átvitt értelemben is csupán eszköz a szülei kezében, és vele együtt szorul háttérbe Marion Cotillard karaktere is, hogy teret adjon Driver jutalomjátékának. Kétség se férjen hozzá: ez a film valójában Driverről szól, aki lubickol a lehetőségben, hogy egyetlen filmben, ráadásul ugyanazon karakteren belül formálhatja meg az ünnepelt sztárt, a szerelmes férfit, a kihívásokkal küszködő apát, hogy aztán... De nem, bűn lenne elárulni, hova jut még Henry McHenry karaktere – ez már maradjon bennfentes titok azok számára, akik kockáztatnak, és beülnek a moziba.

Ez a film ugyanis nem lesz egy közönségkedvenc: ha a két és fél órája nem riasztja el a nézők egy részét, megteszi a műfaj. Aki viszont szereti a különleges csemegéket, és nem riad vissza a szokatlan megoldásoktól, annak bátran ajánlom, mert az Annette akkor is élményt nyújt, ha nem tetszik maradéktalanul. És bár a forgatókönyv néhol túl sokat akar markolni, amitől kissé zilálttá válik a történet, végeredményben mégis a becsvágyról és annak következményeiről szól, amivel – ahogy ezt már megállapítottuk – mindannyiunknak van dolgunk....