Szántai Zsolt | 2009. 06. 24.
Avishai Cohen: Aurora (CD)
Az idén harminckilenc éves, izraeli születésű Avishai Cohent régóta ismerik a jazz világában. A komponista, énekes, basszusgitáros, bőgős Jeruzsálem mellett nőtt fel, zongorázni tanult,...
Az idén harminckilenc éves, izraeli születésű Avishai Cohent régóta ismerik a jazz világában. A komponista, énekes, basszusgitáros, bőgős Jeruzsálem mellett nőtt fel, zongorázni tanult,...
1938-ban született egy kisfiú, akinél már korán megmutatkozott, hogy fogékony a zenére. A New Orleans közelében élő szegény, fekete családnak nem futotta arra, hogy szokványos módon taníttassák...
A név kötelez, de legalábbis – ahogy az eredeti mondásban –, előre jelez. A Vad Fruttik zenéje ezért nem meglepő módon édesen lázadozgató, alternatív jazz- és táncmuzsika. És ahogy...
Horace Silver (született: 1928. szeptember 2.) pályáfutásának egyik legjobb korszakában készült ez a lemez, nem sokkal első Japán koncertturnéja után - ami akkoriban az amerikai zenészek...
Vajon mi lehet a sorsa egy olyan gyermeknek, akinek anyja zenetanár, apja zongorista, ráadásul az 1960-as évek elején (egészen pontosan 1961-ben) az Egyesült Államokban, egészen pontosan New Orleansban...
Őszintén bevallom, amikor ez a lemez a kezembe került, gondolkodóba estem. Hol hallottam Bill Frisell nevét? Hallottam már a lemezeit? Egyáltalán - ki ő?Természetesen megkérdeztem az ismerőseimet,...
Mi az összefüggés a következő zenekarok között: Kimnowak, Cotton Club Singers és a Jazz + Az? A válasz egyszerű, méghozzá egy név: Kozma Orsi, aki valamennyi felsorolt együttesben énekelt. Az...
A kvartettet négy, a harmadik X-en alig túljutott, magyar fiatalember alkotja. Ha árnyalni akarjuk a képet: négy, fantasztikus zenei múlttal rendelkező, képzett jazz muzsikusról van szó.Ha még...
Nagyon sokan úgy emlegetik az Elixir című albumot, mint egy új Jan Garbarek lemezt, pedig ezt a korongot a világ egyik legjobb ütősének tartott dán-amerikai Marilyn Mazur jegyzi.A kortárs jazzművészet...
A lemezt indító, alig másfél perces „Kezdődik a zene” röviden felkészít bennünket arra, ami ezután következik.Látszólag önállóskodó hangszerek játszanak egymástól függetlenül,...
Hihetetlen egy lemez. Úgy modern, hogy közben nyilvánvalóan merít a régi bopból. Érződik rajta az előző korong (Back East) szellemisége, miközben nyilvánvaló, Redman ismét továbblépett...
Pontosan az ezredfordulón, a retro-korszak újraértelmező nosztalgiahullámát pár esztendővel megelőzve adta ki a Balázs Elemér Quintet Always That Moment című albumát. Ezzel elébe kerültek...
Máig emlékszem, amikor életem első Chris Rea-koncertjén, a többségében bluesokból álló, de a régi slágerekből is ízelítőt adó főblokkban megszólaltak a „Road To Hell” kezdőhangjai.Ekkor...
Hazánkban viszonylag jól körvonalazhatóan kétféle sztárság létezik. Az egyik csoportba tartoznak a média által agyontámogatott és az egekig magasztalt előadók, akik rendre szerepelnek a...
Itt van ez a jópofa, kimondottan pénztárca-barát CD sorozat, aminek keretében már számos jazz legenda felvétele megjelent.Ez a mostani válogatás azonban némileg kilóg a sorból, hiszen Paco...
Az élet nem veszélytelen: kisebb-nagyobb csapdák vesznek körül minket. Észnél kell lennünk, hogy kikerüljük ezeket; ha nem tartjuk nyitva a szemünket, nagyon könnyen belezuhanhatunk egy-egy...