Galamb Zoltán | 2012. 01. 13.
Christine Schäfer: Arias (CD)
Mióta csak létezik, az opera az előadóművészetek legösszetettebb és egyben legegyetemesebb megnyilvánulási formájának számít, hiszen benne dráma, költészet, zene és látvány egyesül....
Mióta csak létezik, az opera az előadóművészetek legösszetettebb és egyben legegyetemesebb megnyilvánulási formájának számít, hiszen benne dráma, költészet, zene és látvány egyesül....
ekultura.hu: A célotok mindig is az volt, hogy stílusi korlátoktól mentes zenét játsszatok, amit ügyesen meg is valósítotok. Ebbe mindig mindenki egy adott stílusból hozza a jellemzőket, vagy...
Aki csak egy kicsit is behatóbban ismeri a Deep Purple történetét, jól tudja, hogy a második felállás becsődölését a Ritchie Blackmore és Ian Gillan közötti állandó feszültségnek szokás...
Generációk nőttek fel Halász Judit gyereklemezein. Magam is kincsként őrizgetem az ezerszer hallott, karcos régi bakeliteimet, és örök emlék, hogy pár éve személyesen is találkozhattam vele,...
Kétségtelen, hogy művei közül zongoradarabjaival érte el már saját korában is a legnagyobb sikereket az a Liszt Ferenc, aki harmóniai, ritmikai és hangnemi újításaival új utakat nyitott...
Manapság minden együttes életében kisebb-nagyobb rendszerességgel elérkezik a pillanat, amikor ők vagy kiadójuk úgy érzik, összegezni kell pályájuk egy-egy szakaszának eredményeit. Ilyenkor...
Ez arról szól, hogy megjelent a Los Vegas első albuma, ami olyan, mint a jó whisky: már az elején kellemesen végigkarcolja az ember torkát, ahogy lecsúszik, és az utóíze miatt újra és újra...
Sejtelmes fuvolahang, keleti és arab zenékből ismert hangszerek. Mintha valamely mainstream világzenei formáció vagy Loreena McKennitt egyik lemezét hallanánk, pedig Henri Agnel legújabb albuma...
Évszázadok távlatából is nehéz eldönteni, vajon az angol zenei élet vagy Henry Purcell különös szerencséje volt-e inkább, hogy az újonnan alakult Musical Society, azaz londoni Zenei Társaság...
Mindig meglepődöm, hogy a hazai rádiók mikor milyen zenéket kapnak fel: keleties (török vagy indiai) dallamokat, vagy éppen délieseket (spanyol, flamenco stb.). Kíváncsi vagyok, hogy a country...
Nekem ne mondja senki, hogy a Once nem hozott gyökeres fordulatot a Nightwish pályájában, ahogy azt se, hogy Anette Olzon hangja nem illik összehasonlíthatatlanul jobban ahhoz stílushoz, amely az...
Bevallom, amíg kezembe nem került a CD, tudatosan egyetlen számát sem hallgattam meg a leányzónak, valamiért ugyanis nem kedvelem a tehetségkutatókon felbukkant előadókat (tisztelet a ritka...
Kétség sem fér hozzá, hogy a Magna Cum Laude zenekar belépet a meghatározó magyarországi előadók sorába. A zenekar új, Belső égés című stúdió albumának híre bejárta a kereskedelmi...
Érdekes egy zenekar a Nickelback. Rockbandának mondják magukat, meg a közvélemény is őket, mégis mindenki teljesen természetesnek veszi, hogy az úgynevezett poprádiók is játszák a dalaikat....
Harcsa Veronikával a májusban megjelent Lámpafény című albumról és jövőbeli terveiről beszélgettünk.ekultura.hu: Irdatlan gazdagságban gyűlt a remeknél remekebb vers a magyar irodalomban...
Furcsa, leginkább talán még a fél évszázaddal ezelőtt nagylemezeket készítő jazz előadókra volt jellemző, hogy egy énekes öt albumából három élő felvétel legyen. Még ha a megasztáros...