Thin Lizzy: Vagabonds Of The Western World (CD)

Ha a Thin Lizzy első két albumát szimfonikus tételekhez hasonlítanám, akkor a harmadik nagylemez inkább concertóra emlékeztet. Mindegyiken jellemző persze az ének, és itt rögtön meg is dőlne az elméletem, ha nem azt akarnám hangsúlyozni vele, hogy míg eleinte a kidolgozott együttes munka jellemezte a számokat, melyek lényegében mindenféle virtuozitást mellőztek, addig a Vagabonds of the Western World dalaiban rögtön feltűnnek a korábban lényegében ritkának sem nevezhető gitárszólók. Ráadásul a gitárhangzást is az effektek jóval hangsúlyozottabb használata jellemzi az összhangba simuló, alapvetően kísérő jelleg helyett. És persze az egész lemez összehasonlíthatatlanul keményebb és blues rockosabb, mint bármi, amit ez előtt hallhattunk a zenekartól; igaz, a későbbi albumok ismeretében ez valójában még mindig a hatvanas évek tovább éltetése a tényleges hard rock hangzás felvállalása helyett.
 
A „Mama Nature Said” első slide-os gitárhangjaiból érződik a váltás, ugyanakkor a régivel való keveredésre jobb példát nem is találhatnánk, mint a „Slow Blues”-t, melynek fő témája ugyan igazi gitár-ének blues, a nyitóakkordok mégis szinte egy az egyben a Deep Purple „River Deep, Mountain High”-feldolgozásának összetéveszthetetlen indítását ismétlik, méghozzá olyannyira hűen, hogy amikor először hallottam az első pár másodpercet, ténylegesen azt hittem, hogy mintegy véletlenül keveredett a lemezre ez a szám. A dal végi szólóról nem is beszélve, mivel ennél határozottabban Blackmore-ra emlékeztetőn improvizálni ritkán hallunk gitárosokat. Még inkább a régi Thin Lizzy-re ismerünk rá a „The Hero and the Madman”-ben, ami igazi hippi-zene: elborult, meditatív és progresszív – a meglehetősen absztrakt szólóval együtt is talán az utolsó ilyen darab az együttes repertoárjában.
 
Mintha nem is ugyanezt az együttest hallanánk viszont a „Rocker”-ben, ebben a hamisítatlan, lendületes kemény rock and roll slágerben, melynek kezdő riffje rögtön magával sodorja az embert, a szellős, mégis kőkemény verze pedig amellett, hogy – különösen Brian Downey zseniális dobolásának köszönhetően – abszolút lizzys, bárki előadásában kétségtelenül iszonyatosan nagyot ütne. A gitárszóló eleje talán parányit sablonos, az effektek ötletes használata miatt mégsem válik unalmassá, amikor pedig Bell belemelegszik, lehetetlennek tűnik nem együtt tombolni vele. Azt hiszem, hogy ennek a számnak bármelyik Thin Lizzy-válogatáson ott lenne a helye.
 
A valódi nagy váltás mégis a bakelit második oldalának első száma, a „Vagabond of the Western World”, amely nem csupán címében vállalja fel írségét („A nyugati világ csavargója” kis módosítással John Millington Synge színdarabjára, a Playboy of the Western Worldre utal), hanem a visszatérő énekmotívumban is. Az alaptéma maga mégis a 12 ütemes blues, a progresszív rock és a kelta harmónia- és dallamvilág rendkívül furcsa keveréke, a végén Lynott sorolásszerű félprózájával pedig a „Black Rose” egyik előképének tekinthető. Újabb telitalálat, ezerszeri meghallgatásra is izgalmas szám.
 
A nagylemezről hátralévő három szám elsőre inkább levezetésnek tűnik, ám az egészen a Beatles kísérletezőbb próbálkozásaiig visszanyúló „Little Girl in Bloom” nagyon hamar hozzánő az emberhez, és minden újabb meghallgatáskor egyre mélyebb dimenzióit tárja fel előttünk, míg a „Gonna Creep Up on You” makacs, sejtelmes riffjével állítja fel a hátunkon is a szőrt. Amit pedig Downey művel a számban, az egyenesen fenomenális. Az „A Song for While I’m Away” viszont tényleg csak amolyan bódító, kellemes ringatózásra való. Szinte magam előtt látom, ahogyan a hetvenes évek elejének ifjai egymásra borulva lassúznak rá, hiszen a hat-nyolcados lejtés mellett még a vonószenekari kíséret is erősíti a kifejezetten báltermi jelleget.
 
A CD kiadáshoz hozzácsapták még az ugyanebben az időszakban készült kés kislemezt, és e négy szám között található az azóta legendássá vált ír népdalfeldolgozás, a „Whiskey in the Jar”. A számról felesleges bármit is mondani, hiszen úgy tökéletes, ahogy azt felvették, és minden további módosítással csak ronthatni rajta – ahogyan azt legnagyobb jó szándéka ellenére meg is tette többek között a Metallica is. Ide bőven elég az épp csak torzított elektromos gitár, a kísérethez pedig az akusztikus gitár, így is meg lehet teremteni a kívánt (kocsmaias) hangulatot, egy kis sör és ír whiskey (vagy, a cím tisztázatlan helyesírását is figyelembe véve, akár skót whisky) kíséretében pedig garantáltan száz százalékos az élvezet. A ráadásszámok közül talán még a „Broken Dreams” jellegzetes 12 ütemes bluesa említésre érdemes, az is elsősorban Eric Bell ihletett, ám nem túlzottan hosszú szólója miatt, a „Whiskey in the Jar”-ral azonban semmi sem vetekedhet a kislemezre rögzített másik három opus közül.
 
A Thin Lizzy első korszakából, az első felállástól nekem egyértelműen ez marad a kedvenc nagylemezem, mivel a későbbi kis kitérő ellenére itt mutatja meg először a csapat – amely ezután jelentős átalakulásokon ment át –, valójában kik is ők, és miféle célokat tűztek ki maguk elé zeneileg. Tagadhatatlan, hogy az itt elvetett mag csupán később szökken szárba teljesen, ennek ellenére ezt már hamisítatlan Lizzynek érzem, amiből pedig sosem lehet elég.
 
Előadók:
Phil Lynott – basszusgitár, ének
Brian Downey – ütőhangszerek
Eric Bell – gitár, ének
 
Közreműködött:
Jan Schelhaas – orgona
Kid Jensen – hang
Peter Oxer – hegedű
Godfrey Salmon – hegedű
Alan Sloan – hegedű
Alan Merrick – hegedű
Peter Poole – hegedű
Ian McKinnon – hegedű
Don McVay – brácsa
Tony Harris – brácsa
Quentin William – cselló
Paul Mosby – angolkürt, oboa
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Mama Nature Said
2. The Hero and the Madman
3. Slow Blues
4. The Rocker
5. Vagabond of the Western World
6. Little Girl In Bloom
7. Gonna Creep Up on You
8. A Song for While I’m Away
 
9. Whisky in the Jar
10. Black Boys on the Corner
11. Randolph’s Tango
12. Broken Dreams
 
Diszkográfia:

Thin Lizzy (1971)
Shades Of A Blue Orphanage (1972)
Vagabonds Of The Western World (1973)
Nightlife (1974)
Fighting (1975)
Jailbreak (1976)
Johnny The Fox (1976)
Bad Reputation (1977)
Black Rose: A Rock Legend (1979)
Chinatown (1980)
Renegade (1981)
Thunder And Lightning (1983)