Galamb Zoltán | 2011. 11. 15.
Everwood: Without Saving (CD)
Nemrégiben irodalmi jelenségek kapcsán olvastam egy cikket, melynek szerzője azt fejtette ki, hogy a ritkán publikáló szerzők könnyen feledésbe merülhetnek és elveszíthetik közönségüket....
Nemrégiben irodalmi jelenségek kapcsán olvastam egy cikket, melynek szerzője azt fejtette ki, hogy a ritkán publikáló szerzők könnyen feledésbe merülhetnek és elveszíthetik közönségüket....
Ha valaki esetleg álmosan ülne le meghallgatni az albumot, akkor garantáltan felébred már a nyitószám, a „Big Money”elején, hiszen James Christian „MONEY!” felkiáltása rögtön mellbe...
Albinonit a legszűkebb szakmai körökön kívül furcsamód nem szokás a 18. századi barokk muzsika nagy újítói között említeni, pedig amellett, hogy az ő nevéhez fűződnek az első Észak-Európában...
A hagyományos black metal zenekarként induló, majd az indusztriális metal zenei stílus megteremtőiként ismert Samael két évvel legutóbbi stúdiólemezük megjelenése után idén újabb csapást...
Ha adott egy enyhén szólva is óriási sikerű első lemez, amelyet egy szintén korrekt, de az első szintjét megugrani nem képes második lemez követ, abban az esetben mindig elgondolkodtató a...
A programzene cseppet sem új keletű dolog, hiszen a szófestéssel már a késő reneszánsz madrigáljaiban, például Luca Marenzio műveiben is találkozhatunk, az első igazán komoly próbálkozásnak...
Johann Sebastian Bach második (felnőtt kort megért) fiának műveiben szinte túlságosan is könnyű meglátni a fenségesség és virtuozitás alapjain nyugvó barokk hagyományok és a klasszika...
A viking kinézetű ICS Vortex (polgári nevén Simen Hestnas) a norvég metal színtér egyik legkülönlegesebb alakja, akit leginkább a Dimmu Borgir háttérénekeseként és basszusgitárosaként...
Ha valakinek tizenöt Grammy-díja van, akár azt is megengedheti magának, hogy a nyolcvanötödik születésnapja alkalmából meglepje magát és rajongóit egy lemezzel, melyen világsztárokkal közösen...
Befejeződött az ekultura.hu és a Sony Music Hungary közös nyereményjátéka. A helyes megfejtők közül az alábbi játékosoknak volt szerencséje: Bakos Erika (Úri) Donkó Henrietta (Budapest)...
A Who Do We Think We Are vitathatatlanul a Deep Purple egyik legkevésbé közkedvelt albuma, aminek okai egyrészt a megjelenést kísérő túlzott elvárásokban, másrészt a rengeteg belső feszültségben...
Ahogy végigtekintünk a zenetörténet nagyobb korszakain, az egyik feltűnő jelenség az egyszerűség, vagyis a teljes vagy kvázi egyszólamúság, valamint a polifónia, azaz – kiteljesedett formájában...
„Te úgy vezettél engem az élettől átitatott hangok világának titokzatos régióiba – akárcsak Vergilius Dantét… Tu sei ’l mio maestro e’l mio autore” – írja Liszt a Dante szimfónia...
Amikor az új Depresszió lemez kapcsán felmerült egy interjú lehetősége, és felhívtam Zolit (Kovács Zoltán), a zenekar basszusgitárosát, még korán sem hittem volna, hogy egy kellemes, teljesen...
Imádtam a kaliforniai Machine Head előző albumát, gyakorlatilag hónapokig hallgattam rendszeresen, egyszerűen megunhatatlannak bizonyult. Éppen ezért nagy várokozással néztem az új lemez elé,...
A Uriah Heep 2008-ban, tízesztendőnyi hallgatás után új stúdióalbummal jelentkezett. Szinte magától értetődött, hogy a szimbolikus című Wake The Sleeperrel rögtön koncertkörútra indulnak,...