a2t | 2007. 11. 09.
Rainer Köthe: Hidak és alagutak
A Mi Micsoda sorozat tagjai általában nem igénylenek kifejezett érdeklődést és kitartást egy gyerektől, hiszen teljesen átfogóan, de mégsem szárazon vezetik körbe a nyiladozó elmét az adott...
A Mi Micsoda sorozat tagjai általában nem igénylenek kifejezett érdeklődést és kitartást egy gyerektől, hiszen teljesen átfogóan, de mégsem szárazon vezetik körbe a nyiladozó elmét az adott...
Miután a régizenések historikus előadásban végigjátszották már szinte az egész romantika előtti zenetörténetet, amivel úgymond válaszoltak a partitúrákat meglehetősen szabadon kezelő...
A mozifilmmel egy időben került a boltokba a Stardust magyar fordítása. Sajnos nem a Charles Vess által káprázatosan illusztrált verzió, de így is nagy öröm, hogy végre! Hiszen 1998-ban jelent...
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy zenekar. A Világ Legjobb Zenekara. A tagok ezt az elején még nem tudták, mármint azt, hogy a Világ Legjobb Zenekara lesznek, így aztán amikor el kellett...
Annak birtokában, amit a buddhizmusról tanultatok, ne próbáljatok jobb buddhisták lenni; legyetek jobb „azok”, amik eddig voltatok. Szeretek olvasni. Feltételezem, így vannak ezzel az ekultura.hu...
Többen többféleképp próbálkoztak már korszerűsíteni, mintegy megszelídíteni az úgynevezett régizenét. A reneszánsz és barokk kor műveit dzsesszisták és metallisták egyaránt „maguk...
Amíg nem vagyunk tisztában azzal a ténnyel, hogy saját életfeladatunk van, tudatalattink – álmok, megérzések és legbensőbb vágyak formájában – időnként megpróbál jelzéseket küldeni. Ezek...
A szlovákiai magyar, pontosabban csallóközcsütörtöki illetőségű EyeBeyond Sight több év közös zenélés, koncertezés után idén végre megjelentette első albumát, mely egy új korszak...
Valamivel több, mint fél évvel ezelőtt írtam Dorrik Stow könyvéről, ami szintén az óceánokról szól enciklopédikus – és korrekt – formában.Ezért aztán kíváncsi voltam, mennyivel...
Egy válogatáslemez, aminek láttán nem csóválja az ember a fejét: erre most meg akkor mi szükség volt? Ugyanis Diana Krall első albuma 14 éve jelent meg, azóta a háta mögött van még tizenkettő....
Vélhetően sokan vitatják majd sommás megállapításomat, de érzésem szerint a Korn kreativitása az elmúlt néhány évben mintha némileg megcsappant volna. Legalábbis sem valódi újítással,...
Az emlékek őre nem önálló regény volt, hanem egy trilógia kezdete. A most kiadott Hírvivő pedig a befejezése. A Kira „előéletével” foglalkozó középső rész még hátra van (Gathering...
Tricia McMillan sikeres műsorvezető, aki épp karrierugrásra készül. Arthur Dent kimerítő keresés után szendvicskészítőként telepszik le a Lamuellán, hogy ott a Teljesen Átlagos Vadtulok...
A maga nemében egyedülálló zenéről van szó, hiszen Manu Chao ténykedését nehéz bármely kategóriába betuszkolni. A rossz nyelvek szerint mindenhonnan lenyúlt alapanyagból összegyúrt,...
A frissen boltokba került Mutatvány a sötétben mindössze a hatodik, magyarul olvasható John Dickson Carr-regény, holott a kivételesen termékeny életmű közel száz könyvet számlál (a szerző...
1984-ben került a japán mozikba a Nauszika – A szél harcosai, mely akkora sikert hozott készítőinek, hogy azon túl már Ghibli Studio néven számos csodás további filmet alkottak. A rendező...