FőképŐszintén szólva nem ismerem túl behatóan Mike Oldfield munkásságát és különösebben sosem éreztem indíttatást, hogy ezen változtassak, de legújabb CD-je valamiért nálam kötött ki, és ha már így alakult, akkor értekezem is róla.

Valamiért az a kép élt bennem, hogy ez az angol úriember szimplán gitáros, ezért végighallgatva a művet meg is lepett, hogy alig lehet hallani ezt a hangszert, vagy legalábbis nincs annyira előtérben.
Persze aki jártasabb Oldfield témakörben, az tudja, hogy a gitáron kívül sok más hangszerhez is ért, emellett pedig profi zeneszerző, amit itt is remekül bizonyít.

Ahogy tudom, lemezei egymástól is eltérő stílusban fogantak, a poptól a rockzenén keresztül a klasszikus hangszerelésű zenéig több kategóriát felöleltek. A Music of the Spheres cím mindent el is árul e konkrét lemezről: a korongon afféle lélekemelő, spirituális utazásra csábító zene található.

Melynek hallgatása közben azt éreztem, mintha valami filmzene, azon belül is leginkább egy fantasy-tündérmese aláfestő muzsikája szólna. Ennek megfelelően a hangulati skála valahol a drámai kifejezés, a szépséges és kellemes nyugalom, valamint a monumentális kiteljesedés között mozog.

Ehhez fel is használták a létező összes nagyzenekari hangszert, amik a zene vázát adják, és erre penget Oldfield akusztikus gitáron különféle dallamokat, díszítéseket. A muzsika ettől igen gazdagon, ezer hangon szólal meg, és ettől hangzik olyan monumentálisnak.

Ami engem illet, olyan viszonyban vagyok ezzel a lemezzel, mint a legtöbb filmzenével: nagyon tetszik, valósággal elvarázsol és tényleg kellemes hallgatni, mégis nagyon ritkán veszem rá magam, hogy meghallgassam, mert nem ad teljes élményt.
Valami hiányzik: a film, a képi világ, ami kiegészíti a mondanivalót. Itt ugyan ilyen nem is létezik, hallgatása közben mégis hiányolom.

A bookletben található magyarázat szerint a cél az univerzum és a csillagok belső zenéjét hívatott előállítani, ami valóban nagyon meggyőzően sikeredett; én legalábbis több esélyt látok rá, hogy évek múlva is ugyanazt a szépséget tudja majd nyújtani hallgatójának, míg más hétköznapinak számító lemezek érvényüket vesztik.

Másrészről viszont nem az a tipikus rádióbarát zene, így aki könnyed szórakozást vár, vagy nem nyitott az efféle spirituális mondanivalóra, annak nyilván épp ez a korong lesz felejthető.

Előadó:
Mike Oldfield

Közreműködő:
The Sinfonia Sfera Orchestra

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Harbringer
2. Animus
3. Silhouette
4. Shabda
5. The Tempest
6. Harbringer Reprise
7. On My Heart
8. Aurora
9. Prophecy
10. On My Heart Reprise
11. Harmonia Mundi
12. The Other Side
13. Empyrean
14. Musica Universalis

Diszkográfia:
Tubular Bells (1973)
Hergest Ridge (1974)
Ommadawn (1975)
Incantations (1978)
Platinum (1979)
QE2 (1980)
Five Miles Out (1982)
Crises (1983)
Discovery (1984)
Islands (1987)
Earth Moving (1989)
Amarok (1990)
Heaven`s Open (1991)
Tubular Bells II (1992)
The Songs of Distant Earth (1994)
Voyager (1996)
Tubular Bells III (1998)
Guitars (1999)
The Millennium Bell (1999)
Tres Lunas (2002)
Tubular Bells 2003 (2003)
Light + Shade (2005)
Music of the Spheres (2008)