FőképEgészen meglepő ma már, ha egy fiatal írónő nem saját vagy kor- és sorstársai életélményeit mutatja be, problémáit boncolgatja új regényében/novelláskötetében - elsősorban zűrös szerelmi kapcsolataik viszontagságaira kihegyezve a történet(ek)et.
Különösen furcsa, ha a középpontba helyezett alak nem nőnemű, s nem valamely kreatív hivatás művelője.

Ezért is izgalmas belefogni Büky Anna harmadik kötetébe, melynek főszereplője a legunalmasabb diplomás munkák egyikét választotta életpályául: bankár egy nagy német cégnél.
Mentségére legyen mondva, hogy nem egész nap egy irodában ül, hanem befektetési tanácsadóként ügyfelekkel létesít személyes kapcsolatot.

Ingó Schönling (azaz „szépfiú” - micsoda hatalma is van a beszélő neveknek, s vélhetően a német Ingo név sem véletlenül lett „elírva”) teoretikusan nyitott házasságban él.
Az egyetlen piciny probléma mindössze az, hogy sohasem csalta még meg a feleségét. Élete delére érve azonban úgy érzi, elérkezett az ideje, hogy végre tényleges lépéseket tegyen az ügy megvalósítása érdekében.
(Lehet, hogy a legendás kapuzárási pánik jelei mutatkoznak meg az elhatározásban?)

Munkakörének köszönhetően megismerkedik Hanna Jankova színésznővel, aki ugyan nem csitri már, de művészlélekként potenciálisan odaadó, csinos és még mindig kellően szép, döntéseit pedig az érzelmei diktálják.
Ám ő sem maradt béklyók nélkül. Legfeljebb annyiban különbözik kiszemelt szeretőjétől/szerelmétől, hogy nem a másik nem képviselője telepedett rá az életére, hanem ugyanazé, amelyet Ingó is előnyben részesít.

Az alaphelyzet, amit a kényszerű titkolózás és egymás rejtélyeinek kifürkészésére irányuló kísérletek tesznek finoman humorossá, rengeteg lehetőséget rejt magában. Az írónak már csak választania kell, merre terelgeti a szereplőket.

Az elbeszélést még izgalmasabbá teszi, hogy a történet nagyobb egységeit hol Ingó, hol Hanna, hol pedig Ingó neje, Stefi látószögéből szemlélhetjük. Ugyanakkor az elbeszélő sem tűnik el teljesen; közvetlenül az olvasóhoz címzett megjegyzései némiképp a tizenkilencedik századi írói praktikákra hajaznak.
Ráadásul az sem mindig azonnal egyértelmű, a fő cselekményszálhoz képest mikor történik egy-egy esemény.

Az osztott nézőpont, megfejelve az elbeszélői kiszólásokkal és az idősíkokkal való apró játékokkal az igényesebb irodalom territóriuma felé mozdítja el e lektűrként is olvasható, rövid regényt.
Férfiszemmel is érdekes, sőt, tanulságos történet az Ó, az a férfi - ezt a magam példáját alapul véve mondhatom -, s mivel a témája örök, vagyis a szerelem, úgy vélem, a nők sem csalódhatnak benne.