Dean R. Koontz: Kényszerjátszma
Írta: Galgóczi Tamás | 2008. 05. 31.
Az általam olvasott Koontz könyvek közül ez az egyik legjobb. Hiányzik belőle minden természetfeletti vagy misztikus elem, csak a thriller/krimi marad, az viszont tömény mennyiségben. Persze tudom én, hogy a tudományos magyarázattal nem alátámasztott ötletei között is vannak kiválóak – csak ugye ízlések és pofonok.
Apropó pofon, amiről eszembe jut egy barátom, akivel hál istennek még sosem ütlegeltük egymást, viszont imádom, mert nem csak meghallgat, hanem szemtelen, és manapság talán kissé szokatlan módon vissza is kérdez. Miért gondolom ezt, miért tetszik az, miből gondolom XY-ról azt, amit – egyszóval csupa nyitott kérdés, amire nem lehet egyszavas mondattal válaszolni. És ez jó, mert arra késztet, hogy gondolkodjam, megfogalmazzam az érzéseimet, tetteim indítékait. Elvégre tartozom neki és önmagamnak annyival, hogy amit állítok az értelmes legyen, ne pedig két sorral később paródiába forduló marhaság, vagy ami még rosszabb, mások (uram bocsá’ a média) által sugallt zagyvaság. Persze nem a kedvenc kajáink, vagy a szomszéd kutyájának csínytevései kapcsán bonyolódunk ilyen párbeszédbe – csak a fontosnak és lényegesnek tartott ügyeink váltják ki ezt belőle.
Ezúttal Dean R. Koontz tesz fel minden olvasójának olyan övön aluli kérdést, amire nem lehet azonnal válaszolni. Főként, mert nem mindenki Sir Galahad, a tiszta, aki a Szent Grált keresve mindig tudta mi tartozik a küldetéséhez és mi nem, így az „érdektelen” bajbajutottak mellett egyszerűen ellovagolt (más szerzők szerint nem ő, hanem Sir Percival személyéhez fűződik a szent ereklye fellelése). Koontz kérdése azt firtatja, mennyire vállalhatjuk embertársunk élete vagy halála ügyében a döntést? Mit teszünk, ha nincs választásunk, illetve két rossz lehetőség között KELL választanunk? Nem könnyű a döntés, az biztos. Így van ezzel a regénybeli Billy Wiles is, akit ugyan boldognak nem neveznék, de egyébként nincs baja a világgal. Ám egy napon valaki csúf játékba kezd vele, amiről hamarosan kiderül, hogy választási lehetőség nem lévén ez bizony kényszerjátszma. Aminek sem a szabályait, sem a résztvevőit nem ismeri.
Egyedül a befejezést érzem kissé elkapkodottnak (David Morrell művelt effélét egy időben). Így is kerek meg minden, csak valahogy olyan kurtán-furcsán ér véget ez az egyébként remek Koontz regény, ami megadja a borzongás élményét minden erre vágyó rajongónak.
Részlet a regényből