Szabó Dominik | 2012. 05. 04.
Bartis Attila: A nyugalom
Bartis Attila neve számomra egészen A nyugalom című műve olvasásáig szinte ismeretlen volt, jóllehet az első oldalak után rá kellett jönnöm, hogy egy kiváló írót ismerhetek meg a könyvén...
Bartis Attila neve számomra egészen A nyugalom című műve olvasásáig szinte ismeretlen volt, jóllehet az első oldalak után rá kellett jönnöm, hogy egy kiváló írót ismerhetek meg a könyvén...
Bevallom, fogalmam sem volt, mire számítsak, mielőtt kinyitottam és elkezdtem olvasni a különleges borítójú könyvet. Mondjuk az gyorsan nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nem én vagyok a...
Az énekes és oudművész Stefan Sablic által alapított Shira u’tfila egy több népcsoportot és hitvilágot felölelő együttes, amelyet a zsidó-spanyol, ottomán-török, arab és balkáni zenei...
Fülszöveg:A magának való és kissé neurotikus, tizennégy esztendős Lorenzo azt hazudja, hogy iskolatársaival síelni megy, ám ehelyett római bérházuk pincéjébe zárkózik be, hogy ott, a...
Egyre népszerűbb az irodalom területét is érintő interdiszciplináris divat, amikor különböző (és jó esetben nem egymástól totálisan idegen) tudományterületek - jobb esetben szakértői,...
Az bizony úgy vót, hogy a szabadságharc második évében, annak is májusában Batykó két utast vitt a kocsin Puzsonyig. Az egyik egy huszá’ őrnagy vagy mi fene vót, neveztessen nevén, Schwappach...
Nagyon nehéz lenne úgy írnom Hidasi Judit második regényéről, hogy közben ne áruljam el a történet lényegét. Nehéz, mert a cselekmény lényegében minden szála egyetlen sorsfordító esemény...
2012. május 4. - péntekDUST N BONES8. szülinapi buli meglepetés számokkal és vendégekkel!Vendég: HIM TributeA zenekar 2004. márciusában alakult azzal a céllal, hogy a rockzene-történet egyik...
Fülszöveg:Az eszelős tudós, Victor Frankenstein valóban élt, és valóban létezett - még a 21. században is. Két évszázaddal azután, hogy létrehozta első teremtményét, a jelenkor Amerikájában...
Máté Angi újabb mesekönyve megint más kiadónál jelenik meg, ám sok tekintetben ugyanazt viszi tovább, mint a Volt egyszer egy és az Ez egy susogó levél, elsősorban a sajátos, gyönyörű...
Wolfgang Herrndorf regényének ifjú hősei olyat visznek véghez, amiről biztosan sok ábrándos, összezavarodott, kalandvágyó kamasz álmodik. A széthullófélben lévő családból származó,...
„Van, akit a kakas ébreszt, van, akit a túl nagy csend.” Svédországban 1992-ben, Magyarországon viszont csak húsz évvel később, 2012-ben jelent meg először a második Wallander történet,...
Kedvezmányes vásárlás: www.booker.huFülszöveg:Mint Wharton legtöbb regénye, az "Apa" is önéletrajzi ihletésű mű. Főhőse az ötvenes éveiben járó John Tremont, a Párizsban élő festőművész,...
Egy zenekar népszerűségének és sikerének több oka is lehet manapság: megeshet, hogy magánkiadásban adják ki dalaikat és rendelkeznek annyi anyagi tőkével, hogy saját zsebből tudják finanszírozni,...
Szabó T. Anna író, költő, műfordító. Mindemellett két kisfiú édesanyja. Eddig hat könyv szerzője. Lássuk a legújabbat! Tatoktatok. Mi lehet ez? Ha jók voltatok, elmondhatom… Egy...
Az újrakiadás kapcsán ismét kézbe vettem Hassel regényét, mert kíváncsi voltam, mennyire látom másként, mint évekkel korábban. Jó hír, hogy megítélésem mit sem változott, ez a könyv...