Galgóczi Tamás | 2006. 05. 29.
J. R. R. Tolkien: A hobbit
Immáron harmadik változatát van szerencsém kézbe venni J. R. R. Tolkien első, Középföldén játszódó regényének. Az elsőt még 1975-ben, Szecskó Tamás bűbájos rajzaival bőségesen ellátva,...
Immáron harmadik változatát van szerencsém kézbe venni J. R. R. Tolkien első, Középföldén játszódó regényének. Az elsőt még 1975-ben, Szecskó Tamás bűbájos rajzaival bőségesen ellátva,...
PestisA szegény oroszok kutyahalálnak hívták, csakúgy, ahogy paraszt őseik. A tuberkolózis túlságosan hétköznapi név volt ahhoz, hogy a tüdőt elpuszító – és az arcot elcsúfító –...
HusztBús düledékeiden, Husztnak romvára megállék;Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontottOszlopi közt lebegő rémalak inte...
A 2005-ös Könyvfesztiválon az egyik program volt az Afrikai világ atlasza című album sajtóbemutatója, ahol nem csak élő dobolást hallhattunk, hanem a jelenlévők megpróbálták megfogalmazni...
Ha öt vagy tíz évvel ezelőtt valaki arról érdeklődött, kit tartok kedvenc írómnak, habozás nélkül rávágtam, hogy Kurt Vonnegutot. Ma már nincs kedvenc íróm. Hogyan is mondhatnám, hogy...
A tudományos ismeretterjesztésben mindig is fontos szerep jut a fiatalabb korosztálynak szánt műveknek. Az iskolai kötelező „gyakorlatokat” rendkívül jól ki tudják egészíteni, esetleg...
A posztszovjet dilemmákat kikerülő orosz „új próza” vitathatatlanul legsikeresebb képviselője Viktor Pelevin, akinek sikerült ráéreznie az intelligens, nyelveket beszélő egyetemi értelmiség...
Münchhausen báró a világirodalom egyik legemlékezetesebb alakja: tőrőlmetszett európai hős, aki modern világunk tévéképernyőre, világhálóra és Gutenberg galaxisra korlátozott terébe...
Az 1956 októberében történt eseményekkel, az azt követő megtorlással számos alkotás foglalkozott eddig és fog a jövőben is, mivel mind a mai napig vannak tisztázatlan kérdések. A kiváltó...
Drága kincsem, galambocskám,Csikóbőrös kulacsocskám!Érted halok, érted élek,Száz leányért nem cseréllek. Megvídító orcácskádat,Csókra termett kerek szádatHa a számhoz szoríthatom,Zsuzsiét...
Linda Polman könyvének elolvasása után óhatatlanul felmerül pár kérdés, amelyeket egyszerűen nem lehet válasz nélkül hagyni, de előtte igencsak messzire vezető gondolatmenet vár a felháborodott...
Bár a műfaj megszületését a történészek Poe 1841-es novellájához (A Morgue utcai kettős gyilkosság) kötik, nem a borongós világú amerikai szerző által kitalált, három történetet is...
A Dern vezette kis csapat, azzal keresi a kenyerét, hogy az Unió királyságainak területén az igazságszolgáltatás elől elbújni, menekülni próbáló latrokat fogdossa össze. Sikereik révén...
Amikor a hányatott sorsú Zelk Zoltán gyermekverseit olvasom, szinte elképzelhetetlennek tűnik, hogy a költő Kassák támogatásával, avantgardistaként kezdte meg pályáját, mindennapjait pedig...
Az angol származású, 1938-ban született író a BBC tudósítói állását hagyta ott 1968-ban a regényírás kedvéért. Tehetségének – és szerencséjének – köszönhetően már második...
A két irodalmi énnel rendelkező, élete végéig töretlen lelkesedéssel író, félszáznál is több 87-es körzet-regényével a krimifüggők körében halhatatlanként tisztelt Ed McBain hazánkban...