G. G. Asyron: Gyémántkönny

A Dern vezette kis csapat, azzal keresi a kenyerét, hogy az Unió királyságainak területén az igazságszolgáltatás elől elbújni, menekülni próbáló latrokat fogdossa össze. Sikereik révén nem kis hírnévre, és persze nem kevés ellenségre tettek szert.

Egyik akciójuk során Dern egy különös könyvet talál, egy bensőséges hangvételű, személyes naplót, amelyet egy érzékeny lelkivilágú nő, Éyrn, írt. Saját gondolatai mellett azonban, olyan nem evilági, mesékbe illő teremtmények elleni harcokról, Inkvizícióról és a Vezeklők rendjéről is ír, amelyek mindenki számára megkérdőjelezik a napló valódiságát.

Egyedül Dern ragaszkodik makacsul ahhoz, hogy valóságosnak higgye Éyrn történetét. A fejébe veszi, hogy ha törik, ha szakad, a föld alól is előkeríti a nőt, akibe naplója olvasása során beleszeretett.

A sors úgy hozza, hogy egy gyilkossággal vádolt testőr üldözése során Dern és csapata kapcsolatba kerülnek a szent Inkvizícióval és a Vezeklők rendjével, akiknek feladata az Unió területén belül felbukkanó nem evilági teremtmények viszonylag csendes likvidálása. Így hát Dern számára lehetővé válik a találkozás álmai asszonyával. Ami persze újabb, minden eddiginél veszélyesebb ellenfelek felé sodorja.

A Gyémántkönny olvasása során meglepően komplex, jól kidolgozott világba – az Egyesült Királyságba – kalauzol bennünket a szerző. Elég nehéz lenne nem párhuzamot vonni az Európai Unió és a regénybeli Unió között. Akárcsak a való világban, itt is több ország egyesül, hogy közösen boldogulhassanak, nézhessenek szembe a megpróbáltatásokkal.

A regény folyamán folyamatosan felbukkanó motívum a szereplők részéről az az irányelv, ami a Vezeklők rendjét irányítja. Elvileg csak ők vannak tisztában a nem evilági teremtmények létezésével, akik az emberiség ellen törnek.

Feladatuk a tökéletes megsemmisítés és a nyomok eltüntetése – beleértve a tanukat is –, mivel csak így biztosítható a nyugalom és a béke az Unión belül. Ez állandó problémát jelent és néha konfliktusokat okoz a szereplők közt. Ez az a motívum, amely révén a regény túlmutat saját keretein, ezzel mintegy plusz jelentéstartalmat adva neki.

Nem teljesen voltam kibékülve az egyik mellékszereplő, Hetton karakterével. Dernhez való csatlakozása után viszonylag sok, aktív szerepet kapott, de rövid idő után a feledés homályába merült.

A másik problémát a szereplők között olykor előforduló, talán túlságosan is könnyed, már-már nyegle párbeszédek okozták, amelyek ugyan emberibbé, életszerűbbé tették a szereplőket, mégis valahogy kiütköztek a szerző egyébként viszonylag jól körülhatárolható alapstílusából.

Mindent összevetve G. G. Asyron (Géczy Gábor) debütáló kötete határozottan kellemes benyomást tett rám. Részben, mert nagyon kellemes, olvasmányos regény, amelyben olyan mögöttes tartalmak is felszínre kerülnek, amelyek nem minden fantasy velejárói, részben pedig azért, mert a megítélésem szerint ígéretes tehetségnek mutatkozó szerzőnek csupán pár dolgon kellene finomítania ahhoz, hogy a magyar fantasy ünnepelt, és elismert alakja váljon belőle. És ez jó. Nagyon jó.