Hegedűs Tamás | 2010. 03. 30.
Borknagar: Quintessence (CD)
A norvég Borknagar egyike azon újító szándékú együtteseknek, akik saját stílusukban képesek valami rendhagyót és igazán különlegeset alkotni, ám érdemeik ellenére valami oknál fogva...
A norvég Borknagar egyike azon újító szándékú együtteseknek, akik saját stílusukban képesek valami rendhagyót és igazán különlegeset alkotni, ám érdemeik ellenére valami oknál fogva...
Az idén már az 54. életévét taposó, amerikai származású Joe Satriani minden idők egyik legkreatívabb és legsokoldalúbb gitárvirtuóza, aki immáron sokadik „live” anyagával rukkol elő. A...
A De Facto nevű zenekar a honi metal underground világ megkerülhetetlen zenekara, ami még 1995-ben indult Ecsegfalváról, majd áttette székhelyét a fővárosba. A banda jó néhány tagcserén...
Rob Zombie a 90-es évek óta az amerikai rockbiznisz egyik közkedvelt figurája. A White Zombie frontembereként, majd annak feloszlása után szólókarrierbe kezdő Rob mind zenéjével, mind pedig...
Nem tudom, ki hogy van vele, de engem mindig földöntúli örömmel tölt el, amikor egy magyar zenekar teljesítménye okán lehet elégedetten bólogatni.10 év semmilyen tekintetben nem számít kevésnek,...
Ismét egy banda, akikről még sosem hallottam korábban. A weben elérhető videóklipjük keltette fel kíváncsiságomat az új lemez iránt, és bár szokás szerint egészen mást kaptam, mint reméltem,...
Bármilyen furcsa, volt idő, amikor a rock (metal) zenén belül még nem létezett az a kategória, amit ma – amikor már a nu-metal, a death metal, a doom metal, a stoner rock és a többi al-al-alműfaj...
Power metalból sosem elég – hirdetem baráti körben, mivel a számomra legkedvezőbb arányban tartalmaz pozitív energiát és dallamokat. Készségesen elismerem, vannak durvább, dühösebb, gyorsabb...
A Fear Factory a 90-es években alakult amerikai együttes, ami már a kezdetektől egyedi hangzásvilággal és zenei stílussal rendelkezik.A hagyományos death metalt indusztriális zenei elemekkel...
A melodikus death metalban utazó Arch Enemy újonnan megjelent albumán korábbi lemezeik legjobban sikerült dalait adják elő immár a jelenlegi, biztosnak tűnő felállásukban. Hogy miért volt...
Ismét egy számomra ismeretlen együttes CD-je landolt a lejátszóban - úgy tűnik, az év eleje főként ilyen találkozásokból áll. Beteszem, elindul. Első benyomás: nagyon jól szól a lemez,...
A kanadai mágus hosszú (ön)kényszerpihenője után tavaly azzal a tervvel tért vissza, hogy rövid időn belül megjelentet egy szerves egységet alkotó, ám négy különböző zenei stílust...
A svéd nemzetiségű Katatonia nagy mester a melankolikus hangulat megteremtésében. Underground körökben klasszikusnak számító lemezükön, a Brave Murder Day-en Mikael Akerfeldt, az Opeth frontembere...
Amennyiben az őszinteség értéki mivoltát még nem nyelte le korunk rohanása és információs dömpingje, akkor bátran ki merem jelenteni, hogy sajnos ez csak a második olyan Kalapács album, aminek...
A Nevergreen hazánk egyik legrégebbi gótikus power-doom zenekara. A komor hangulatú és teljesen egyedi megszólalású együttes fő védjegye Matláry Miklós vastag billentyűszólamai mellett Bob...
A svéd melodikus death metal alapítóiként számon tartott Dark Tranquillity most másodjára jelentet meg koncertfelvételt. A dupla CD-s kiadvány mellett természetesen DVD formátumban is kiadták...