Főkép
A göteborgi együttes legújabb lemezével ismét bebizonyítja, hogy náluk jobban senki nem ért a brutális death metal és a dallamos zeneiség művészi szinten történő keveréséhez. A We Are The Void az utóbbi albumokhoz hasonlóan kellően agresszív, ugyanakkor melódiákban és elmélkedős pillanatokban sem szenved hiányt.

A banda több mint húszéves fennállása alatt mára tökéllyre fejlesztette az általa játszott műfajt, sőt, a melodikus death metal stílusalapítói közül egyedül ők maradtak hűek a kezdeti irányvonalhoz.

A Dark Tranquillity zenéjében az a szép, hogy bár alapjában véve kíméletlen metalt játszanak szélvészgyors tempóban, és a svédekre jellemző károgós-hörgős vokálokkal, de a dallamok révén muzsikájuk mégis jóval barátságosabb egy átlagos death metal zenekarénál.

Az energikus ritmus, a kőkemény riffelés és a brutális ének hatalmas erőt kölcsönöz a zenének, míg a dallamokról inkább Martin Brändström billentyűs gondoskodik - ezen a lemezen sokkal inkább, mint korábban.

Ami nem azt jelenti, hogy ő került előtérbe, inkább olybá` tűnik, hogy a gitárosok álltak át a másik oldalra és a dallamok szolgáltatását rá bízva inkább a zajongással foglalkoznak.
Ahogyan eddig tették, ezúttal is jól megkomponált számokkal pakolták tele a lemezt, s mindegyik dal külön-külön is, a maga módján tökéletes.

A nyitó „Shadow in Our Blood” egy laza felvezetés után hirtelen eszeveszett kalapálásba csap át, majd egy egyszerű billentyűs figurázással egy közérthető refrént kap, amitől azonnal beleragad a hallgató fülébe.
A „Dream Oblivion”  egy kicsit az Arch Enemy világát idézi, ám többnyire itt is a középtempó dominál, de akad azért néhány témaváltás is benne.

A „The Fatalist” egy dark rockos billentyűtémára épül és szintén rendkívül slágeres, ügyesen felépített darab.
Az „In My Absence”-be egy kicsivel kevesebb egyéniség szorult, de ettől még ez is egy kellemes hallgatnivaló.

A „The Grandest Accusation”  megint egy változatos szerzemény kiváló refrénnel, tiszta énekhanggal, könnyed középrésszel és szépséges gitárszólóval nagyon művészien kivitelezve.
Az „At the Point of Ignition”  egy egyszerűbb szám szaggatott gitárjátékkal és a végére fokozódó  hangulattal.

A „Her Silent Language”-ben Mikael újra dallamosan is énekel, de ez a dal meg pont nem emiatt olyan jó, hanem mert mind a billentyűs, mind pedig a gitárosok érdekes témákat hoznak.
A brutális, már-már black metalos „Archangelsk” számomra az utolsó dallal együtt a lemez legjobbja: monumentálisan vontatott tempó félelmetes-szépséges billentyűs aláfestéssel, kiváló gitárszólóval és démoni vokalizálással.

Az „I am the Void”  a CD legdinamikusabb tétele, egy szimpla pattogós death metal nóta jól eltalált refrénnel – koncerten tuti sikere lesz.
Hasonlóan sodró lendületű  a „Surface the Infinite” is, itt megint több ritmusváltás is van, néhol egészen belassul, de éléből nem veszt.

A hosszúra elnyújtott „Iridium”  kissé melankólikus hangulata ellenére a legszínesebb mind közül: dallamos és hörgős ének, doomos belassulás, sötét atmoszféra, gyönyörű billentyűs részek és gitárszólók, effektek fedezhetőek fel benne, egyszerűen zseniális.

A korong összes dala ezúttal is remek alapanyag lehet egy jó koncerthez – ez valószínűleg teljesen tudatos a részükről és aki kíváncsi rá, hogy szólalnak meg élőben, az októberben a Dürer kertben meg is bizonyosodhat róla.

Az együttes tagjai:
Mikael Stanne – ének
Niklas Sundin – gitár
Martin Henriksson –  gitár
Anders Jivarp – dobok
Martin Brändström – billentyűk
Daniel Antonsson – basszusgitár
 
A lemezen elhangzó számok listája: 
1. Shadow in Our Blood
2. Dream Oblivion
3. The Fatalist
4. In My Absence
5. The Grandest Accusation
6. At the Point of Ignition
7. Her Silent Language
8. Arkhangelsk
9. I Am the Void
10. Surface the Infinite
11. Iridium
 
Diszkográfia:
Skydancer (1993)
The Gallery (1995)
The Mind’s I (1997)
Projector (1999)
Haven (2000)
Skydancer/Of Chaos and Eternal Night (2000) újrakiadás
Damage Done (2002)
Live Damage (2003)
Exposures - In Retrospect and Denial (2004) válogatás
Character (2005)
Fiction (2007)
Yesterworlds (2009) válogatás
Where Death is Most Alive (2009) koncert
We Are The Void (2010)