Főkép
Rob Zombie a 90-es évek óta az amerikai rockbiznisz egyik közkedvelt figurája. A White Zombie frontembereként, majd annak feloszlása után szólókarrierbe kezdő Rob mind zenéjével, mind pedig megjelenésével előszeretettel sokkolja a közvéleményt.

A közismerten horror-rajongó Zombie-nak valószínűleg egy álma vált valóra, amikor megrendezhette a Halloween című kultikus horrorsorozat két új darabját, s mindemellett még arra is volt ideje, hogy elkészítse újabb szólólemezét, az 1998-as Hellbilly Deluxe folytatását.

Meglepve tapasztaltam, hogy mások szemében nem okozott akkora tetszést újabb kori munkássága, mivel őszintén szólva valamilyen különös és perverz okból nekem ezek a filmek és a jelen szólólemez is bejöttek.

Tény, hogy Zombie most sem újította meg a műfajt, dalai nemhogy nem eléggé komplexek, de egészen egyszerűek és (bár ügyesen próbálkozik,) igazából az éneklés terén sem nyújt semmi extrát, de a lemez talán pont ennek a primitív jellegének köszönhetően mégis nagyon élvezetes és hangulatos.

A zene szimplán rock `n` roll, amibe egy kis country is vegyül, hangzását tekintve pedig a metalhoz áll közelebb. A dalok épp eléggé pörgősek és egyszerűek ahhoz, hogy táncra perdítsék az embert, és hogy könnyen megjegyezhessük őket.

A szövegek sincsenek túlbonyolítva: még angoltudás sem szükséges a megértésükhöz, hiszen ki ne értené például a „motherfucker”, vagy a „baby” kifejezéseket, amik legtöbbször előfordulnak.
Nem beszélve a többi horrorkarakterről, amelyeket felsorolnak. Mert van itt minden, a nácik által kifejlesztett vérfarkas nőktől kezdve Jézus Frankensteinig, amik egyszerre késztetnek mosolygásra és pukkasztják a polgárokat.

Az embernek körülbelül olyan érzése támad a lemez hallgatása közben, mintha egyenesen a szörnyek múzeumába, vagy cirkuszába látogatott volna, ahol Rob Zombie a narrátor, a showman, az utaskísérő.

Ebben segítségére van zenekara is, akik szintén kőegyszerű, hatásvadász, de az életérzést maximálisan visszatükröző muzsikát tolnak.
Olyat, mint amit valószínűleg a többi (általam nem igazán ismert) amerikai sokk-rock banda, csak némileg több country-feelinggel, néhol pedig azért az őskori Black Sabbathot is megidézik („Cease to Exist”), vagy vonósokkal megtámogatott filmzenét költenek („The Man Who Laughs”).

A White Zombie-ban megszokott indusztriális megközelítés a múlté, viszont a zenét továbbra is színesítik különböző hangfelvételek és persze a női sikolyok sem hiányozhatnak, ahogy Rob kántálós, minimalista énekhangja sem sokat változott.

Az album erőssége, hogy kivétel nélkül olyan fogós dalok sorakoznak rajta, mint a Mátrix filmzenéjeként elhíresült „Dragula”, valamint hogy véget ér, mielőtt az ember ráunna, de üresjárat tényleg nincs rajta, ha eltekintünk az utolsó dal semmitmondó dobszólójától.

Mindenesetre egy igen élvezetes és szórakoztató anyagot dobtak össze az alapsablonokból, amit illik nem túl komolyan venni.
Nem mondom, hogy akkora klasszikus, ami nélkül nem lehet élni, de ha jó hangulatú, táncolós, rockos házibulit akarnék csapni, akkor mindenképp bekészíteném ezt a korongot is. 

Az együttes tagjai:
Rob Zombie - ének
John5 - gitár
Piggy D. - basszusgitár
Tommy Clufetos - dobok

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Jesus Frankenstein
2. Sick Bubble-Gum
3. What?
4. Mars Needs Women
5. Werewolf, Baby!
6. Virgin Witch
7. Death and Destiny Inside the Dream Factory
8. Burn
9. Cease to Exist
10. Werewolf Women of the SS
11. The Man Who Laughs

Diszkográfia:
Hellbilly Deluxe (1998)
The Sinister Urge (2001)
Educated Horses (2006)
Hellbilly Deluxe 2 (2009)