FőképA melodikus death metalban utazó Arch Enemy újonnan megjelent albumán korábbi lemezeik legjobban sikerült dalait adják elő immár a jelenlegi, biztosnak tűnő felállásukban.

Hogy miért volt erre szükség? Sokak szerint a korai időkben énekesként funkcionáló Johan Liiva hangja nem passzolt annyira a zenéhez, mint az utóbbi időkben hörgő Angela Gossowé.
Tény, hogy a hölgy ezen a téren simán köröket ver egyes férfi kollégái teljesítményére, bár szerintem alapvetően így sincs akkora különbség, hogy mindez indokolná ennek a korongnak a megjelenését.

A korrektség kedvéért azért megemlítem, hogy nem ismerem a csapat minden régebbi lemezét, és amit igen, azt sem hallgattam mostanában, de például a Burning Bridges okozta zenei élmény még viszonylag tisztán él bennem, és emlékeim szerint soha nem is találtam semmilyen kivetnivalót abban a korongban sem hangzás, sem pedig az ének terén.

Persze nyilván van különbség, hiszen a 90-es évek produkcióihoz képest tapasztalatom szerint ma már valóban sokkal erőteljesebb, tisztább hangzásokat is lehet produkálni.

De igazából nem akarom én megkérdőjelezni, hogy miért is jelent meg most ez a lemez, csak épp azt nem értem, miért nem inkább új anyagon dolgoznak helyette, de ez a kérdés bármilyen együttes hasonló húzása esetén felmerül bennem.

Az albumon hallható dalokról egyébként nem sok újat tudok elmondani, és aki ismeri az Arch Enemy korai munkásságát, annak nem is fog nagy meglepetést okozni, amit itt hall, de egyébként még annak sem, aki csak az újabb dolgaikat ismeri, hiszen a csapat a kezdetektől fogva ebben a stílusban alkot.

Azt nem állítom, hogy a hangzás tényleg ultrabrutál lett, viszont Angela Gossow hangja néhol olyan ijesztően durva, amilyet korábban még nem hallottam tőle.
A hangszeres szekció sem hazudtolja meg magát: a technikás játék mindegyikük teljesítményére jellemző, és a stílusnak megfelelően mindenki a lehető legdurvább témát hozza, amin legtöbbször csak a gitárosok melódiái finomítanak.

Erre pedig szükség is van, hiszen ez adja ennek a zenének az egyediségét, ezek nélkül az Arch Enemy is csak egy lenne a mezei death metal bandák közül.
Az Amott tesók viszont kétségkívül nagyon értenek ahhoz, hogy hogyan kell a primitív riffelést, vagy galoppozást a klasszikus metalra jellemző fogós dallamokkal és bonyolult gitárszólókkal megfelelő egyensúlyban vegyíteni.

Megjegyzem, hogy azért jó dolog ilyen sok kiváló dalt hallani együtt. Nyilván igyekeztek a legjobbakat kiválasztani a korai művekből és bár biztos mindenki hiányolni fog egy-két kedvencet (jómagam is), azért ez így is egy kiemelkedően jó produkció.

Az együttes tagjai: 
Angela Gossow - ének
Michael Amott - szólógitár
Christopher Amott - szólógitár 
Sharlee D’Angelo - basszusgitár
Daniel Erlandsson - dobok
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. The Root of All Evil
2. Beast of Man
3. The Immortal
4. Diva Satanica
5. Demonic Science
6. Bury Me an Angel
7. Dead Inside
8. Dark Insanity
9. Pilgrim
10. Demoniality
11. Transmigration Macabre
12. Silverwing
13. Bridge of Destiny
14. Bury Me an Angel (Live)
15. The Immortal (Live)
16. Bridge of Destiny (Live)
 
Diszkográfia: 
Black Earth (1996)
Stigmata (1998)
Burning Bridges (1999)
Burning Japan Live 1999 (live) (2000)
Wages of Sin (2001)
Anthems Of Rebellion (2003)
Doomsday Machine (2005)
Live Apocalypse (2006) (2 DVD)
Rise Of The Tyrant (2007)
Tyrants of the Rising Sun (2009) DVD
Root of All Evil (2009)