Vörös Eszter | 2018. 06. 16.
J. R. dos Santos: A lila pavilon
Íme, itt A lótusz virágai-trilógia második kötete, amit már nagyon vártam a Vaticanum okozta csalódás után, és szerencsére most nem is kellett csalódnom – ez a kötet megfelelt az első...
Íme, itt A lótusz virágai-trilógia második kötete, amit már nagyon vártam a Vaticanum okozta csalódás után, és szerencsére most nem is kellett csalódnom – ez a kötet megfelelt az első...
Santost nem a hagyományos értelemben vett regényírói, történetalkotói kvalitásai miatt szerettem eddig sem olvasni, hiszen szerintem ezekben meglehetősen hullámzó a teljesítménye, hanem a...
Szinte a kezdetektől követem J. R. dos Santos műveinek hazai kiadását, és mindezidáig minden egyes megjelenő kötetet elolvastam. A Tomás Noronháról szóló kalandos történeteknek megvan a...
Jacques Offenbach elsősorban az operettjeiről és persze a híres-hírhedt „Kán-kán”-ról híres, és csak kevesen tudják róla, hogy kiváló csellista volt, aki kamarazenében kifejezetten...
Giacomo Puccini utolsó, befejezetlenül maradt remekműve nem véletlenül az operakedvelők egyik kedvence, hiszen benne a késő romantika és a kifejlett modernizmus valóban minden erénye egyesül....
Gyerekkoromban sehogy sem értettem, miféle irányelv vagy szabály megtestesítője lehet a Normafa, míg nagybátyám fel nem világosított, hogy a budapesti sí- és szánkóparadicsomnál álló...
Nincs, ki ne ismerné Joseph Haydnt, vagy legalábbis leghíresebb melódiáját, amit ma a németek nemzeti himnuszukként énekelnek, koncerttermekben pedig az op. 76 no. 3, avagy „Császár” vonósnégyes...
A kötet 41. oldalán Mendelssohn 1. szimfóniájának kottaborítójával együtt horogkeresztes zászlókat tartó náci katonák képe látható. Nem tudni, szándékosan vagy akaratlanul-e, de mindenképp...
Ha olyan zeneszerzőt kellene említenem, aki szinte mindenben szembement a szokásokkal, folytonosan feszegette a tradíciók korlátait, minden bizonnyal Claude Debussy neve jutna az eszembe. Jószerével...