Főkép

Santost nem a hagyományos értelemben vett regényírói, történetalkotói kvalitásai miatt szerettem eddig sem olvasni, hiszen szerintem ezekben meglehetősen hullámzó a teljesítménye, hanem a választott témái miatt, és azért, mert valódi izgalmat tud csempészni az alapvetően inkább ismeretterjesztő tartalomba. Ezúttal a Vatikánt, egészen pontosan a Vatikán sajátos pénzügyi státuszát és az ebből fakadó különleges lehetőségeit veszi górcső alá – és ha már napjaink Vatikánja és a jelenlegi pápa, az utolsó pápára vonatkozó jóslatok újbóli előcitálása is elmaradhatatlan eleme lesz a történetnek.

 

Újbóli, hiszen az írországi Malakiás próféta XII. századi jövendölései, melyek hol konkrétabb, hol homályosabb kijelentéseket fogalmaznak meg az eljövendő pápákkal kapcsolatban, már több történelmi-vallási témájú regény, thriller alkotóját megihlették. Viszont amennyiben korábban nem találkoztunk ezekkel (például Umberto Eco, Dan Brown vagy Steve Berry műveiben, hogy csak párat említsek), akkor érdekes újdonságokkal szolgálhat ez a kötet. A folyamatosan vissza-visszatérő téma különösen aktuálissá válik most, hogy a Malakiás által utolsónak jövendölt (112.) pápa korában élünk. Egy másik, szintén közismert jövendölés a fátimai jelenésekben hangzott el a múlt század elején: a híressé vált titkok közül a harmadikban ismer magára a könyvben szereplő pápa karaktere. Mindenkét jóslat szerint Ferenc pápa volna az utolsó a pápák sorában, és az ő – feltehetőleg erőszakos – halála egyben a katolikus egyház végét is jelentené, ha nem egyenesen az apokalipszis bekövetkeztét. Természetesen szó esik arról is, hogy vajon mennyire komolyan vehetők ezek a jóslatok, illetve mennyire lehet elég tágan értelmezni őket ahhoz, hogy mindenképpen megfeleljenek az adott helyzetre...

 

Ez mindössze egy mellékszál az elmesélni kívánt információ-áradatban, hiszen a hangsúly a Vatikán úgy általában sajátos állami kiváltságaiból fakadó igen különleges pénzügyi helyzetén és lehetőségein van. A Vatikán bankjával (IOR) kapcsolatban felmerült pénzmosásról szóló vádak szintén nem friss hírek már, hiszen a tényleges tisztogatás és a kétes ügyek felgöngyölítése Ferenc pápaságának elején megkezdődött – ennek mostanra már hét éve. Igaz, akkoriban nem követtem a híreket, ennek ellenére nem okozott számomra nagy megdöbbenést mindaz, amit Santos ebben a kötetben erről összegyűjtött és elénk tárt. (Azt sokkal inkább érdekesnek tartom, hogy a könyv végén olvasható megjegyzések tanúsága szerint mindezek mára már bárki számára elérhető információk lettek.)

 

Sajnos viszont azt nem tudom szó nélkül hagyni, hogy számomra úgy tűnt, Santos most önmagához képest is gyengén teljesített a regény történetszövését tekintve. Rengeteg a logikátlanság, az időkezelés teljesen zavaros (néhol egyszerűen sokszorosan annyi eseményt ír le, mint amennyi a könyvben megadott időn belül megtörténhetne), és sajnos erre kötetre jutott eddig százalékosan a legtöbb cselekmény az ismeretterjesztéssel szemben. Bizonyára a száraznak ítélt banki manipulációk elbeszélését próbálta színesíteni a rengeteg akciójelenettel, de szerintem csak zavaróan sok hibát halmozott egymásra, így inkább fájdalmas, mint izgalmas olvasni ezeket a részeket. Tomás Noronha számomra teljesen szürreális alakján általában remekül szoktam szórakozni, de ahogyan most minden női karaktert egyszerű naivaként és/vagy hisztérikaként kezel, az egy idő után azért fárasztóvá vált – kellemes feloldás ebből a szempontból a történet zárójelenetében olvasható aprócska fricska.

 

Összességében számomra, a teljes életművet olvasó rajongó számára, csalódás ez a kötetet, főleg A lótusz virágai után, amely pont történeti-karakteri szinten jelentett kifejezetten kellemes meglepetést a szerzőtől. A téma viszont ezúttal is megérte az olvasást, így minden megbocsátó rajongónak csak javasolni tudom, de aki most kezdi az ismerkedést Santos életművével, jobb, ha egy másik kötetet olvas elsőként. De, mint minden olyan szerző esetén, akinek a teljes életművét szeretném megismerni, bocsánatos bűnnek tartom, ha éppen valamelyik regénye kevésbé sikerül jól, úgyhogy bízom benne, hogy a következő Tomás Noronha történet újra kedvemre való lesz majd. (Tomás következő kalandja nemrég jelent meg Portugáliában, Sinal de Vida címen, melyben újra tudományos-politikai kérdések kerülnek terítékre.)