Főkép Jacques Offenbach elsősorban az operettjeiről és persze a híres-hírhedt „Kán-kán”-ról híres, és csak kevesen tudják róla, hogy kiváló csellista volt, aki kamarazenében kifejezetten színvonalasat alkotott, ráadásul több dalművét is az operák hangzatosabb és általában komolyabban vett kategóriájába sorolják. Kétségtelenül nem könnyű feladat meghúzni a határt a romantikus vígopera és jóval frivolabb kishúga, az operett között, különösen, ha még azt is figyelembe vesszük, hogy például Csajkovszkij balett-zenéinek egyes tételei – bármily varázslatosnak tűnnek is a táncok kíséreteként – önmagukban sokszor túl könnyedek, szerzőjükhöz nem mindenben méltóak egy Vonósszerenáddal vagy egy 6. szimfóniával összevetve.
 
Nem véletlenül jutott eszembe épp az orosz komponista, hiszen az ő Diótörője ugyanannak az E. T. A. Hoffmann-nak a meséjét dolgozza fel, aki Offenbach utolsó, befejezetlenül maradt operájának hőse és ihletője is. A fantasztikum egyik nagyatyja kétségtelenül olyan történetekkel szolgálhatott, amelyek rendkívüli mértékben megmozgatták a 19. századi polgárok csapongó képzeletét, ugyanakkor olyan köznapi – és nyilvánvalóan megunhatatlan – témákkal keverték a valóságtól elrugaszkodott egzotikumot, mint a férfi és nő közötti kapcsolat. A Hoffman operájának alapjaként szolgáló darabhoz pontosan ilyen elbeszéléseket alakított színpadi művé Jules Paul Barbier és Michel Florentin Carré.
 
A cselekményről és az opera keletkezés- és fogadtatástörténetéről szokás szerint részletesen olvashatunk az eltalált illusztrációkkal és idézetekkel teli kötetben, melyből azt is megtudhatja, aki esetleg korábban nem jött még tisztába ezzel, hogy a franciás keresztnév ellenére Offenbach német származású komponista volt, és így nem véletlen, hogy zenéje sokban rokon például Johann Strausséval is. Ugyanakkor a zenetörténetben jártasabb hallgatók hasonlóságokat fedezhetnek fel Offenbach művészete és a 17. század második felében divatos comédie-ballet, a Lully és Charpentier, valamint Moliere neve által fémjelzett, sajátosan francia zenés vígjáték bizonyos elemei között. Azaz a Párizsban letelepedett idegen tökéletesen képes volt beépíteni saját művészetébe az őt befogadó ország hagyományait.
 
Az operának a mellékleten hallható felvétele – melyről azt is megtudhatjuk, hogy az Offenbach idő előtti halála miatt kényszerűen megszületett számos változat közül melyiket is élvezhetjük épp – a nagy nevekkel teli szereplőgárda ellenére megmutatja a 20. századi operaéneklés tipikus hibáit is. II. felvonásbeli kettősükben Agnes Baltsa és Claire Powell például olyannyira elragadtatja magát művészileg, hogy képtelenek ritmusban maradni, így rapszodikus tempóvételű énekük mellett folyamatosan szétesik a zene, és ezt még hangjuk szépsége sem képes ellensúlyozni. Jómagam ki is hagytam volna a duettet a lemezről, ha nem épp ez lenne az opera leghíresebb része, a Barcarola. A felvételen ennek ellenére számtalan kiemelkedő teljesítményt is hallhatunk, mindenekelőtt a címszerepet alakító Plácido Domingóét, de sok más mellett Luciana Serra és Geraint Evans számai is emlékezetesek, a Georges Pretre dirigálta zenekar pedig kifejezetten csodálatosan szólaltatja meg a darabot, és ezt leginkább a tisztán hangszeres passzusokban figyelhetjük meg.
 
Opera vagy operett, nem számít, hova soroljuk Offenbach utolsó dalművét. A Hoffmann meséi csupa fülbemászó dallamból felépített, nagyszerű mű, amely látszólagos könnyedsége ellenére valójában komoly zeneszerzői teljesítmény, és nem vitatható a helye a műfaj legkiválóbb alkotásai között.
 
A CD-mellékleten elhangzó részletek:
1. Előjáték – Prélude
2. Nyitókar – Glou, glou, glou! Je suis la biere
3. Lindorf áriája az Előjátékból – Dans les rôles d’amoureux langoureux
4. Recitativo – Deux heures devant moi!
5. A diákok érkezése – Drig, drig, drig, maître Luther!
6. Kleinzack-legenda – Il était une fois a la cour d’Eisenach!
7. Az I. felvonás előjátéka – Entr’acte
8. Hoffmann áriája és jelenet az I. felvonásból – Allons! courage et confiance
9. Miklós áriája az I. felvonásból – Une poupé aux yeux d’émail
10. Coppélius áriája – Je me nomme Coppélius
11. Olympia áriája – Les oiseaux dans la charmille
12. Hoffmann áriája az I. felvonásból – Ah vivre deux
13. Az I. felvonás fináléja – Voici les valseurs!
14. Barcarola – Belle nuit, ô nuit d’amour
15. Hoffmann áriája a II. felvonásból – Amis, l’amour tendre et reveur
16. Gyűrűária – Scintille, diamant
17. Giulietta és Hoffmann kettőse – Malheureux, tu ne comprends donc pas
18. Hetes – Hélas! mon cour s’égare encore!
19. Antónia románca – Elle a fui, la tourterelle
20. Ferenc áriája – Jour et nuit je me mets en quatre
21. Hoffmann és Antónia kettőse – C’est une chanson d’amour
22. Hoffmann és Antónia kettőse – J’ai le bonheur dans l’âme!
23. Miracle, Antónia és Az anya hármasa
24. Az opera fináléja – Hoffmann! Hoffmann!
 
Előadók:
Plácido Domingo – tenor (Hoffmann)
Luciana Serra – szoprán (Olympia)
Agnes Baltsa – szoprán (Giulietta)
Ileana Cotrubaş – szoprán (Antónia)
Deanne Bergsma – szoprán (Stella)
Robert Lloyd – basszbariton (Lindorf)
Geraint Evans – basszbariton (Coppelius)
Siegmund Nimsgern – basszbariton (Dappertutto)
Nicola Ghiuselev – basszbariton (Miracle)
Claire Powell – mezzoszoprán (Miklós, Múzsa)
Paul Crook – tenor (Cochenille)
Francis Egerton – tenor (Pitichinaccio)
Bernard Dickerson – tenor (Ferenc)
Robin Leggate – tenor (Nathanael)
John Rawnsley – basszus (Hermann)
Eric Garrett – basszus (Luther)
Robert Tear – tenor (Spalanzani)
Philip Gelling – basszus (Schlemil)
Phyllis Cannan – szoprán (Antónia anyjának hangja)
 
Royal Opera House Chorus and Orchestra Covent Garden
George Pretre – karmester