Gáti Viktor | 2016. 02. 16.
Baroness: Purple (CD)
A georgiai Baroness debütáló „színes” albuma 2007-ben jelent meg, a tavaly kiadott Purple pedig már a negyedik stúdióalbum a sorban. A zenekar a kezdetektől színvonalas kiadványokkal rukkolt...
A georgiai Baroness debütáló „színes” albuma 2007-ben jelent meg, a tavaly kiadott Purple pedig már a negyedik stúdióalbum a sorban. A zenekar a kezdetektől színvonalas kiadványokkal rukkolt...
A 2015-ös WOMEX Budapesten került megrendezésre, és nem csupán a számtalan remek koncert miatt volt számomra emlékezetes, hanem a rengeteg, itt megismert muzsikának köszönhetően. Ezért egy...
Sosem drogoztam, és utoljára seregben piáltam komolyabban – akkor, amikor „tizedes elvtárs” voltam, ez szinte kötelező volt. Azt nem mondom, hogy néha, nagyon-nagyon ritkán nem megyek át...
A Piramis zenekar több mint négy évtizeddel az alapítása után, megváltozott felállásban ugyan, de ma is koncertezik. Az idei első fellépésük egyben életem első találkozása volt a legendás...
A 15. Womex Budapesten került megrendezésre, és nem csupán a számtalan remek koncert miatt volt számomra emlékezetes, hanem a rengeteg itt megismert muzsikának köszönhetően. Ezért egy új rovatot...
Az új jazz generáció egyik állócsillaga, Avishai Cohen (trombita) a tőle ismert, melankolikus hangulatot legújabb lemezén nem trióban, hanem kvintettben festi meg. Az így létrejövő, mintegy...
A Syrius nevére a magyar Rock évkönyv 1981-ben bukkantam rá egy olyan időszakomban, amikor nagyon vágytam valami új zenei élményre – viszonylag sokszor fordul elő ilyesmi velem, s ekkor paradox,...
A 15. Womex Budapesten került megrendezésre, és nem csupán a számtalan remek koncert miatt volt számomra emlékezetes, hanem a rengeteg itt megismert muzsikának köszönhetően. Ezért egy új rovatot...
Brad Mehldau (zongora) művészete állandóan megújuló, felfelé ívelő spirál. Egyes részei organikusan kapcsolódnak össze egymással, játsszon akár trióban, szólóban, kvartettben vonósokkal...
A 15. Womex Budapesten került megrendezésre, és nem csupán a számtalan remek koncert miatt volt számomra emlékezetes, hanem a rengeteg, itt megismert muzsikának köszönhetően. Ezért egy új...
A 15. Womex Budapesten került megrendezésre, és nem csupán a számtalan remek koncert miatt volt számomra emlékezetes, hanem a rengeteg itt megismert muzsikának köszönhetően. Ezért egy új rovatot...
Nem félek. Lerombolom a házat amit építettem és kigúnyolom mestereimet. Önmagamé akarok lenni szokások felbontója megmérhetetlen. Nem félek és tőlem se fél senki. Szeretnek a nők ellenségeim...
Egy kezemen meg tudom számolni, mennyi olyan zenekar van (lesz) az életemben, amelyet legalább annyit hallgattam, és a munkásságukkal való megismerkedés oly’ mértékű izgatottságot ébresztett...
Zenét hallgatni mindenki szeret – még az ekultura.hu szerkesztősége is. Rádióban, lemezről, élőben, videókat nézegetve, szinte mindegy is: csupán a fülbemászó dallam, az emlékezetes hangzás,...
A 15. Womex Budapesten került megrendezésre, és nem csupán a számtalan remek koncert miatt volt számomra emlékezetes, hanem a rengeteg, itt megismert muzsikának köszönhetően. Ezért egy új...
Vannak az ember életében olyan találkozások, amiket nagyon vár, amire nagyon készül, és amelyekről legbelül tudja, hogy nem lehet rossz, egyszerűen nem lehet rossz – mert az előjelek határozottan...