Főkép

A Dresch Quartet új sorlemeze meglehetősen erősen indít egy waltzos könnyedségű, mégis 4/4-re vett témával, a „Pává”-val. A dallamközpontúságot gyorsan felszippantja a ritmusokból következő barangolás, a mondanivaló kicsit elveszni látszik az oxigénhiányos fúvós játékban, de a madár tollai mégis tágra nyílnak Lukács Miklós szólójával... beleszédülünk a fergetegesen komplex színvarázsba. A fuhun nyers lélegzete végig dominál, kicsit néha már bántóan zakatol, nem találjuk meg a kaput a muzsikához, hogy aztán a „Férfiének” erősen népies indításával gyerekkorunk azon pillanatai elevenedjenek fel, amikor a panel lépcsőháza visszhangzott vasárnap a jó ebédhez szóló nótáktól, na nem miattunk, hanem csak a szomszéd rádiójától.

 

Aztán majdnem négy perc után lecsendesedik minden, és az album második leghosszabb témája megint olyan könnyeddé válik, hogy a szaxofon hangja csak úgy suhan a zenekar feszes lüktetése felett – igazán remekbe sikerült kontraszt, csodás Dresch-szólóval. Ezek és az ehhez hasonló zenei pillanatok azok amelyek időről időre új fénnyel töltik meg a kvartett mondanivalóját, ahogyan pedig Lukács feltör a szövetből, az áradó folyó sodrásával löki előre a muzsikát, hogy az ének amolyan coda-szerűen zárja a saját korábbi variációit.

 

A „Tördelős” címéhez hűen megtöri az eddig hallottak áramlatát, de csak amolyan bevezető jelleggel, hogy végre tényleg 3/4-ben, majd 6/8-ban váltogatva szabdalja a ritmust, hogy aztán együtt szomorkodjunk a „Sirató”-val, Dresch Mihály egyik korai kompozíciójával. Elsőként még 1989-ben jelent meg, mint élő felvétel egy kölni koncert kiadásaként, a Dresch Quartet Sóhajkeserű albumán, némileg más hangszerelésben, súlyosabbra sikerült előadásmódban. Az új verzió az énekkel teszi könnyedebbé a befogadást, és természetesen a kevésbé szabad játékkal, amit némileg hiányolunk is a Quartet mostani tevékenységéből. Pedig már nagyon várjuk, hogy egyszer Dresch és Lukács úgy igazán szabadjára engedjék a fantáziájukat a többiekkel együtt, és kötetlenül inspirálják egymást.

 

Az „Azért adtam” 8/8-ada ébresztő hatással van a hallgatóra, koncerteken jól fel lehet vele gyorsítani az estét, és egy dob-szaxofon párharcnak is teret ad, mielőtt hirtelen és teljesen váratlanul megváltozik a zene képe, hogy a széles mezők juhászának képzelt romantikája köszöntsön ránk. Kicsit értetlenül találjuk magunkat ebben a helyzetben. Ezt a képet hevítik tovább a zenészek arra a hőfokra, amelyből aztán vissza lehet kapcsolódni a téma első felének gyorsaságához.

 

A „Kecskés” populáris feldolgozása egy népi témának, elhozza a táncházak világát, és némileg művi vidámsággal csalogat minket is a forgatagba. Talán el is találnánk a célt, ha azt éreznénk, hogy elementáris erővel kényszerült ebbe az irányba fordulni a muzsika, de ez a pont éppoly esetlegesnek tűnik, mint az előző téma váltása. Ettől még persze nagyon szeretjük ezt a bandát, és már nagyon várjuk, hogy a Chris Potterrel közösen adott, fergeteges koncertjeik rögzített anyagának egy része megjelenjen, és meghallgathassuk azt is.

 

Előadók:

Dresch Mihály – tenor és szoprán szaxofon, fuhun, ének

Lukács Miklós – cimbalom

Horváth Balázs – nagybőgő

Baló István – dobok

 

A lemezen elhangzó szerzemények:

1. Páva

2. Férfiének (kompozíció két magyar dalra)

3. Tördelős

4. Sirató

5. Azért adtam

6. Kecskés