Baranyi Katalin | 2017. 04. 18.
Arnaldur Indriðason: Rókalyuk
Rettenetesen hideg van: köd, hóvihar, forgószél és félelem vesz körül két kisfiút. Próbálnak összebújni, keresik az apjukat – és egyszerre csak a nagyobbik, Lendi kezéből kicsúszik...
Rettenetesen hideg van: köd, hóvihar, forgószél és félelem vesz körül két kisfiút. Próbálnak összebújni, keresik az apjukat – és egyszerre csak a nagyobbik, Lendi kezéből kicsúszik...
Ki hitte volna, hogy Erlend Loe egyszer még visszahozza nekünk Dopplert? Persze, emberek a világban ennél furcsább dolgokban is hisznek, és az is igaz, hogy a második rész, a Doppler, az utak királya...
„Meg kell próbálnunk végre tényleg élni – egy halottak által uralt világban” – olvassuk már 13 rész óta a The Walking Dead sorozat kötetein, de talán még soha nem volt annyira aktuális,...
Ha olyan könyveket kellene felsorolnom, melyek az öregségről születtek, mindenképpen a kolumbiai író, Gabriel García Márquez kisregényével, a több országban betiltott Bánatos kurváim...
A vártnál sokkal nagyobb élmény volt Somogyváry Gyula könyve, pedig az elejétől a végéig tisztában voltam kisebb-nagyobb hibáival – de valahogy mégis működött, vitt, sodort magával megállíthatatlanul. A...
2015. november 8-án jelent meg a sorozat első cikke, és az eltelt idő alatt számomra alaposan kitágult a világ, mert a világ zenéje sokkal gazdagabbnak, változatosabbnak bizonyult annál, ahogyan...
Közeledik a háború. A hírek szerint a német tankok átlépték a belga határt. 1940. május 10-ét írjuk. A párizsi rádióadás megszűnt. Senki sem tud semmit: az apró faluban rémhírek terjednek....
A Garp szerint a világ a ’70-es évek végének/’80-as évek elejének egyik amerikai kultuszkönyve, melyből 1982-ben mozifilm is készült. Ahogy az új magyar kiadás borítójáról sejteni lehet,...
Idén is megrendezik, immár 24. alkalommal a Titanic Nemzetközi Filmfesztivált, én pedig továbbra is lelkesen próbálok minél több filmre eljutni, akárcsak az előző években. A „brazil Mad...
Imádom a Star Wars-t, de mindig is Han Solo-párti voltam. Lenyűgözött a világa, az a fantázia, ami mögötte van, de a nagy főszereplőhármasból mindig a féloldalas, csibészes mosolyú űrkalandor...
A német énekes-gitáros, Kris Bauer budapesti koncertje olyan volt, mint egy szürreális mese. Valójában nem is maga a produkció volt ilyen, hanem az az ismeretlen elv, ami összerendezte a német...
Rajongásomat a természetfilmek iránt gyerekkoromban a Sivatagi show alapozta meg, és azóta is töretlenül lelkesedem a szépen fotózott és informatív dokumentumfilmekért. Bár szívesen nézem...
Hogy lesz egy középiskolai futballsztár és egy szépségkirálynő lányából körözött terrorista? Seymour Levovnak, vagy ahogy mindenki emlegeti, „Svéd”-nek látszólag tökéletes élete...
Molnár Jacqueline: Robotok „Ebben a könyvben a csodálatos Molnár Jacqueline ismét elképesztő tűzijátékot rendez, és kiderül, hogy a gépekhez nem kell fizika, anélkül is izgalmasak. Meg...
Idén is megrendezik, immár 24. alkalommal a Titanic Nemzetközi Filmfesztivált, én pedig továbbra is lelkesen próbálok minél több filmre eljutni, akárcsak az előző években. A „brazil Mad...
Nehéz honnan megfogni a heavy metal legenda egyik legtöbb vitát kiváltott lemezét, na nem azért, mintha ne lenne mit mondani róla, épp ellenkezőleg, annyiféle módon lehet megközelíteni, hogy...