Galgóczi Móni | 2010. 02. 09.
Dean R. Koontz: Pokoli hordák
New York sok mindent látott már, ezért az itt dolgozó rendőrök és a nyomozók nagyjából semmin nem lepődnek meg. Vagy legalábbis ezt hiszik. Amikor azonban különös körülmények között...
New York sok mindent látott már, ezért az itt dolgozó rendőrök és a nyomozók nagyjából semmin nem lepődnek meg. Vagy legalábbis ezt hiszik. Amikor azonban különös körülmények között...
Az egykori botrányhősből kalandregényíróvá lett mítoszkutató-vallástörténész Bácsfi Diána, azaz Avatara folytatja grandiózus regényfolyamát. Az öt részesre tervezett Nimród-krónikák...
„A vörös sárkány kétségkívül mutáns lehetett, ugyanis nem volt hét feje, még áfával együtt sem. A sárkány úgy gondolta, hogy Heri Kóklert, a világ legpimaszabb piti kis tolvaját...
Már megint eltelt egy év! Így kell legyen, hiszen itt van a soron következő, sorrendben hatodik majd ezer oldalas Malaza kötet. Azért ez a terjedelem még Eriksontól is sok, attól függetlenül,...
A megjelenő kiadványok számát nézve reménytelen vállalkozás mindegyikről írni, éppen ezért arra gondoltunk, legalább a legkelendőbb címeket felsoroljuk. A lista az adott hónap eladásai...
Három család lakik az öreg tölgyön, mint valami miniatűr erdei lakótelepen: Bagolyék, Mókusék és Nyusziék. Az ő életük eseményeit követhetjük végig a négy évszakkal együtt járó...
Leírni is fura, hát még elolvasni. Szóval ezúttal az történt, hogy az éppen soros McBain könyv nem csupán a megszokott és kedvelt 87-es körzet életébe nyújt bepillantást egy darabolós...
A történetről általában – már csak témájából adódóan is – karácsony táján szoktak írni, akkor szokott rajzfilm vagy film formájában képernyőre kerülni. És ez jó, mert így minden...
Harry Harrison 1940-ben képregény-rajzolóként kezdte karrierjét. Ilyetén minőségében a legnevesebb alkotás, amelyben tevékenyen részt vett, a Flash Gordon volt.Írói hírnevét az 1957-ben...
8: „És ültete az Úr Isten egy kertet Édenben, napkelet felől, és abba helyezteté az embert, a kit formált vala.”16: „És elméne Kain az Úr színe elől, és letelepedék Nód földén,...
Van olyan szöveg, amelyben nem zavar, ha kihagyok egy-egy fél oldalt, mert valahogy a szöveg nem igényli a folyamatos odafigyelést vagy nem köti le folyamatosan a figyelmet. Van olyan szöveg is,...
Pár évvel ezelőtt Valentine Roncalli rádöbbent hivatására, és tanári állását feladva idős nagyanyja vállalkozásában egyedi esküvői cipőket kezdett készíteni. A mesterség megtanulásán...
Öt év, amely végérvényesen megváltoztatta történelmünket. Amikor a Monarchia nekivágott a háborúnak, még vezető nagyhatalomként tartották számon, mire 1919 őszén a román hadsereg bevonult...
Az én olvasatomban a Sziget világzenei színpadán megszólaló különféle dallamok csoportjához dukál egy amolyan „világirodalomi” jellegű könyveket tömörítő kategória. Ez pedig...
A western egyik klasszikus témája a déli szomszéd, Mexikó. Számtalan film (mint például A hét mesterlövész, vagy a Vad Banda) szól arról, miként lépik át a határt a gringók, hogy mindenféle...
A kötet címe ugyan nemes egyszerűséggel Várak, de a felsorolt 75 építmény egy része nyilvánvalóan nem tartozik ebbe a kategóriába. Találunk ugyanis köztük kastélyt (Potala-palota) és...