Bak Róbert | 2018. 04. 28.
Juan Marsé: Az álmok kalligráfiája
Vannak olyan világszerte elismert, különféle díjakkal is kitüntetett, és sok országban hallatlanul nagy népszerűségnek örvendő alkotók, akik bár több regénnyel is képviseltetik magukat...
Vannak olyan világszerte elismert, különféle díjakkal is kitüntetett, és sok országban hallatlanul nagy népszerűségnek örvendő alkotók, akik bár több regénnyel is képviseltetik magukat...
Amikor a kislányom még csak pár hetes volt, akkor kezdtük Kerekítő-foglalkozásokra járni. Bevallom, nem tudtam róla túl sokat, de a környezetemben többen is ajánlották. Azóta én is mindenkinek...
A Vörös Pimpernelről bizonyára sokan hallottak már. A kifejezés ugyanis egyszerre jelent két dolgot: egy kis, szerény, piros mezei virágot és a valaha élt legnagyobb angol romantikus hősök...
A hazai képregényes élet egyik legfurább alakja Kovács Milán, aki szenvedélyes gyűjtőből apránként kiadóvá képezte ki magát, és szemlátomást határozott, egyedi elképzelése van a kilencedik...
A Hazai Attila Alapítvány a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon jelentette be, hogy a szakmai zsűri döntése szerint ebben az évben Orcsik Roland veheti át a Hazai Attila Irodalmi Díjat. Az...
Olvastam és imádom Krasznahorkai László, Bartis Attila vagy Oravecz Imre műveit, olvastam és szeretem Cormac McCarthy, J.M. Coetzee, W.G. Sebald vagy Michel Houellebecq valamennyi művét, nagy kedvencem...
A töltelékepizódokkal mindig ambivalens a viszonyom. Egyrészt nem rajongok értük, hiszen ilyenkor nem halad a fő cselekményszál, nincs érdemi előrelépés, és sokszor olyan érzése van az...
2007, vagyis az Ondrok gödre megjelenése óta a szemünk láttára született meg a magyar irodalom történetének egyik legfontosabb trilógiája, Az álom anyaga / A rög gyermekei, melynek zárókötete,...
Szerencsésnek gondolom magam, amiért csak most akadtam rá Jim Butcher sorozatára, most, hogy 6 év után újraindul a hazai kiadása. A korábban Pusztító vihar címen megjelent kötetnél egy szerintem...
Nem jellemző, hogy egy írás az ekultura.hu oldalán egy csak angol nyelven elérhető anyagról szóljon. Valószínűleg nem is lesz belőle rendszer, de mikor azt láttam pár hónappal ezelőtt,...
A vihar Shakespeare egyik legkedveltebb, legtöbbször feldolgozott műve. Készült belőle megszámlálhatatlan színpadi előadás, film; a hagyományos adaptációktól kezdve fantasy és sci-fi feldolgozásokat...
Még tavaly jelent meg, de kedvesen harsánysárga borítójával valamiképpen mégis tavaszi, napsütéshez illő olvasmánynak kínálja magát a Konzílium az őserdőben. Rejtő Jenőnek (P. Howardnak,...
Molnár Krisztina Ritát először költőként ismerhették meg, akik figyelemmel kísérik a magyar irodalmi életet. Majd megjelent első, gyermekeknek is szánt, meseregénynek is nevezhető prózakötete...
Egy könyvrajongó évében két igazán ünnepi esemény van: az egyik az Ünnepi Könyvhét, míg a másik a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál (és akkor most tekintsünk el a karácsonytól, a...
„Ha engedjük a lelkünket szabadon szárnyalni, megőrzi a fiatalságát. A test az idő múlásával tönkremegy és megcsúnyul. Sokak teste már fiatalkorban is eltér a közmegegyezés és a divat...
Talán nem titok, hogy nagy Büszkeség és balítélet-rajongó vagyok, többször is írtam már különböző megjelenések kapcsán, amelyek Jane Austen nagysikerű könyvét gondolták tovább. Most...