Főkép

A 2021-es legnagyobb világzenei megmozdulása számomra a WOMEX21 volt, azonban a sorban másodikként egyértelműen Daryana Antipova (Vedan Kolod) felkérését, és az abból következő feladatokat kell megneveznem. A nemzetközi zsűri tagjaként nem kevesebbre, mint negyven orosz világ- és népzenei album meghallgatására, majd pontozására vállalkoztam. Abból a szempontból szerencsés voltam, hogy a megjelent lemezek egy részét korábban már hallottam, így ezeknél csak az emlékeimet kellett felfrissítenem.

 

Mondjuk ez a felhozatal kisebbik részét fedte le, nagyjából a felét az orosz népzene tette ki. Ezeket leegyszerűsítve úgy kell elképzelni, hogy minden ilyen kiadvány a közvetlen környezetének népdalait tartalmazza. Valódi szláv énekek, hol női kórussal, hol szóló énekesekkel tálalva, időnként pedig hangszeres kísérettel. Bevallom, ez már komolyabb kihívást jelentett, mivel korábban legfeljebb csak futólag hallgattam ilyen muzsikát, és bizony időbe telt, mire felfedeztem a különbségeket az egyes tájegységek, illetve előadók között. A másik nehézséget a rendelkezésre álló idő rövidsége okozta, hiszen a WOMEX21 után nagyjából egy hónap alatt kellett zsűrizni a teljes anyagot, ami azért nem volt olyan egyszerű. De minden jó, ha a vége jó, főleg, mert a projekt folytatódik, idén novemberben is lesz zsűrizés – hacsak az ukrán háború közbe nem szól.

 

A negyven albumból a zsűritagok véleménye alapján készült el az alábbi toplista.

 

A 2021-es orosz világzenei albumok top 20-as listája a következő:

1) Staritsa – Klyukva – CPL-music
2) Vedan Kolod - Gorodische – CPL-music
3) Khöömei Beat - Changys Baglaash - ARC Music
4) Namgar - Nayan Navaa – ARC music
5) Yat-Kha - We will never die – The Lollipoppe Shoppe
6) Shoodja-Choodja – Shooldyrak – CPL-music
7) Uutai – Dope - Mars records
8) Opycham – Where to find peace of mind – Sketis music
9) Tatyana Molchanova - Songs for Lidia Ruslanova. Part 1 - Self-released
10) Khara – Mandragora – Sketis music
11) Kazachya sprava - The sun will give the morrow birth - Izba records
12) Gudimir & Shulyakovskiy - Russian album – Gudimir

13) Smorodina Reka - Foreshadowing – Self-released
14) Gralitsa - Little Mosquitoes Are Sleeping This Night – Self-released
15) Alexey Khovalyg – Reincarnation – Self-released
16) Mila Kikina – Verbochka – Self-released
17) Balkhar Ensemble - Lakku Balai: Songs of Lak People, Dagestan / Russia – Antonovka Records
18) Gudba Vadzana – Folk Trip – Self-released
19) The Acoustic Boots – Kare – Pravda Music
20) Zakaria - Berge – GvinRecords

 

Ebből válogatott össze egy tucatnyit a német Folk Galore (Christian Pliefke sokadik kiadója, projektje), és becsületére legyen mondva, nem az első tizenkettő szerepel a korongon, hanem érzésem szerint inkább a sokszínűség bemutatása volt a vezérlő elv. Ennek megfelelően kapunk hagyományos orosz/szláv népdalokat a cappella tolmácsolásban, asszonykórussal (Balkhar Ensemble), illetve vegyes kórussal (Kazachia Sprava). Mindegyik lenyűgöző a maga módján, és nekem azonnal a végtelen orosz síkságok jutottak eszembe hallgatás közben. Persze a szívemhez a világzenék állnak közelebb, és a lista első öt helyezettjét szerintem mindenkinek érdemes meghallgatnia, mert ezek valóban kiemelkedőek. Aki pedig a különlegességekre vágyik, az tegyen egy próbát Uutai Olena sámánisztikus trance muzsikájával, nem fog csalódni.

 

Természetesen a legjobban Yat-Kha torokból jövő hangja, és a Vedan Kolod ószláv gyökerekkel bíró szerzeménye tetszett, de azon állítás is megállja a helyét, hogy mind a tizenkét számra érdemes rászánni az időt, és ha valamelyik megtetszett, akkor továbblépni az adott előadó komplett lemeze felé. Mert a sokszínű orosz világzene – háború ide vagy oda – megérdemli a felfedezést.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Kongurgai, Witch, Your force

2022-ben megjelent album (Folk Galore)

Weboldal: www.folkgalore.de

 

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Staritsa: Kak uvadilsya kotok
  2. Vedan Kolod: Witch
  3. Yat-Kha: Kongurgai
  4. Shoodja-Choodja: Shooldyrak
  5. Uutai: Your force
  6. Opycham: Time of Joy
  7. Tatiana Molchanova: Sokhnet, vyanet
  8. Khara: Drunk Russia
  9. Kazachia Sprava: The sun will give the morrow birth
  10. Mila Kikina abd the project „Close the Gate“: Creeps and winds
  11. Balkhar Ensemble: Balkhar Wedding Song
  12. Aleksey Khovalyg: Dorum Doyun