Főkép

Az idei WOMEX előtt és alatt nagyon sok hallgatnivalót kaptam, amelyek egy részéről önálló cikket írok majd, de van pár, amelyekre időhiány miatt csak rövidített formában kerítek sort.

 

 

Vedan Kolod: Gorodische

 

Személy szerint örülök, hogy idén februárban újra kiadásra kerül egy korábbi Vedan Kolod-album. Azt ugyan nem feltétlenül értem, miért pont ezt, sorrendben a hatodik stúdiófelvételt választotta a kiadó, de egyébként szerintem teljesen helyénvaló döntés, mert nyilvánvalóan az egyik csúcspont a szibériai együttes pályafutásában. Egyedül azt sajnálom, hogy előzmények hiányában nincs kellő rálátás arra, milyen kitérők után jutottak el a kereszténység előtti törzsi/sámáni muzsikától (Tribes/Plemena) a Wild Games letisztultságáig. Remélem, legközelebb The Tale of Igor's Campaign következik, elvégre világzenében ritkán fordul elő konceptalbum – bár elismerem, a középkori kézirat ihlette korong cseppet sem tekinthető slágergyűjteménynek.

 

A Gorodische időben napjainkhoz van közelebb, hiszen a tíz dal szövegének többsége a középkor végén született, és az együttes tagjai csupán zenét írtak hozzájuk, figyelve arra, hogy kizárólag olyan hangszereket használjanak, melyeket valóban ismertek és használtak abban a korban. Egyes dalok a magyar regölésre emlékeztetnek, mások kesergő/sirató énekre (Arrow) – ebben az ének néha olyan, mintha a sírástól elcsuklana a nők hangja. Muszáj külön kiemelnem a hangszerelést, mert nemcsak az a szép, hogy a dorombtól kezdve a tekerőlantig mennyi népi hangszert használnak (igen, ez valódi akusztikus zene), hanem ahogyan minden alkalommal megtalálják az egyensúlyt, sosem viszik túlzásba, inkább tudatos visszafogottságot érzek náluk. Persze ebben az is szerepet játszhat, hogy trióról lévén szó, élőben nehéz lenne túl sok hangszert egyszerre megszólaltatni.

 

A vokálok szépek, erőteljesek (Witch), időnként úgy éreztem, hogy ezekben él tovább a korábbi sámánisztikus révület, egyszerűen magával ragadó a hatás. A saját szerzemények közé tartozó „Wreath” picit olyan, mintha ráolvasást hallgatnék, dorombbal és dobbal kiegészítve. Népmesében éreztem magam a „Harvest” hallgatása közben, és falusi mulatságba invitált a „Shrovetide”, ahol mindenki táncol és énekel.

 

A közösségi adományokból (crowdfunding) finanszírozott album szép példája annak, amikor a közönség felismeri és támogatja a régi zene megőrzését, újrafelfedezését, vagy egyszerűen csak tudják, mi tekinthető valódi értéknek. Azt gondolom, hogy a Vedan Kolod három tagja (Tatjana Naryshkina, Valery Naryshkin és Daryana Antipova) sokat tett ezért a célért, és nyilvánvalóan szükség van az ilyen hagyományok megőrzésére, újjáélesztésére, népszerűsítésére. Érdekes egyébként, hogy mennyire közelállónak érzem magamhoz ezt a fajta muzsikát, mintha nem évszázadok és sokszázkilométerek választanának el tőle.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Shrovetide, Witch, Grey bird

2021-ben megjelent album (CPL-Music)

Weboldal: http://vedankolod.ru/

 

 

 

 

The Best of Transglobal World Music Chart 2020

 

Lássuk, mennyire egyezik az ízlésem a Transglobal World Music Chart nevű havi listát összeállító szakemberekkel (rádiósok és egyebek)? – a tudatalattim biztosan felteszi ezt a kérdést, valahányszor a közelembe kerül egy világzenei válogatás. A tudatos énem pedig maximális kíváncsisággal tanulmányozza a számlistát, keresve jól ismert és ismeretlen előadókat vagy együtteseket. A TWMC abban tér el a WMCE havi gyűjtésétől, hogy itt negyven számnak van esélye felkerülni a legjobbakat tartalmazó listára. A mostan korongra rögzített gyűjtemény szerint ezek voltak náluk a 2020-as év legjobbjai:

 

  1. Dona Onete – Festa do Tubarão
  2. Tinariwen feat. Noura Mint Seymali & Stephen O’Malley – Amalouna
  3. The Garifuna Collective – Hamala
  4. Aziza Brahim – Leil
  5. Asmâa Hamzaoui & Bnat Timbouktou – Bala Yourki
  6. Lakou Mizik feat. The Soul Rebels – Manman Lavi
  7. Aynur – Govend e
  8. Tamikrest – Amzagh
  9. Džambo Aguševi Orchestra – Shukri Dvojka
  10. Cimarrón – Zumbajam
  11. Damir Imamović – Gdje Si Dragi
  12. Bab L’ Bluz – Waydelel

 

Akikről korábban már írtam a rovatban, azokról nyugodt szívvel állítom, hogy valóban kiemelkedő albummal jelentkeztek tavaly. Dona Onete, Tinariwen, Lakou Mizik, Džambo Aguševi Orchestra és a The Garifuna Collective muzsikája hónapok múltán is rendre felbukkan a lejátszómban, szóval nekem is tetszik. Velük most nem foglalkozom bővebben (és legalább ennyire jó volt a Tamikrest, Aziza Brahim és Damir Imamović), inkább nézzük az ismeretleneket.

 

Akik egy része nem nevezhető annak, mert például a kolumbiai Cimarrón együttes utolsó lemezét (Orinoco) legalább ötször meghallgattam, és minden alkalommal úgy váltunk el, hogy ez nagyon szép és egyedi zene, hárfára és négyhúros, körte alakú gitárra álmodva, de valamiért nem sikerült megérintenie. Utoljára a Songlines Music Awards alkalmából tettem próbát, amikor elnyerték a legjobb együttes díját, de virtuozitás ide, táncritmusok oda – még mindig nem sikerült megszeretnem.

 

 

Az oldalon való keresgélés közben rájöttem, hogy a marokkói Asmâa Hamzaoui & Bnat Timbouktou formáció nevével már találkoztam, amikor a 2019-es WOMEX válogatáslemezről írtam. A kérdés-válasz stílusú ének, a minimalista hangszerelés (főként guembri, ami egy háromhúros lant, amit nem pengetnek, hanem ütögetik a húrjait), egyszerre elementáris és ősi hatást eredményez. Remélem jut majd időm arra, hogy a 2019-es Oulad Lghaba albummal bővebben foglalkozzam.

 

 

Aynur kurd és alvei muzsikája egzotikus, akárcsak a marokkói-francia tagokból álló Bab L’ Bluz együttesé, akiknek a lemezét (Nayda!) a megjelenés környékén szintén meghallgattam pár alkalommal, csak a suli miatt nem fért bele a táncrendembe. Talán majd most, az év eleji uborkaszezonban felfrissíthetem az emlékeimet a gnawa kultúrával kapcsolatban, ami az egyik fontos eleme a zenéjüknek.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: mindegyik

2021-ben megjelent album (Arc)

Weboldal: https://www.arcmusic.co.uk/. Www.Transglobalwmc.Com

 

 

 

Gájanas: Čihkkojuvvon / Hidden

 

Igazából teljesen természetes a finn Gájanas együttes létrejötte, vagyis inkább a nemzetközi ismertsége, mivel manapság a világzene egyik „menő” stílusa a számi (lapp) népzene, és ahogyan nő az ezzel foglalkozó muzsikusok száma, úgy válik egyre nehezebben elérhetővé a siker, a külföldi népszerűség. Mintha az már kevés lenne, ha valaki oda-vissza ismeri nagyszülei dalait, és mindenképpen hozzá kell tegyen valami extrát. Szerintem ez egyáltalán nincs így, tessék csak ragaszkodni a hagyományokhoz, ápolni, megőrizni és egyúttal élővé, kortárssá tenni.

 

Természetesen mindig lesznek művészek, akik számára mindez csak alapul szolgál és határozott elképzelésük van a saját zenéjükről, amit nem lehet bezárni egyetlen stílusba sem. A Gájanas pont ilyen formáció, akiket ethno-progresszív címkével szokás ellátni, lévén a kompozícióikra a klasszikus zenével rokon kidolgozottság jellemző, és ezeket nem táncra, hanem hallgatásra, odafigyelésre szánják. Illetve értelmezhető úgy is, hogy ez lesz a népzene jövője, és ők gyakorlatilag előfutárai, létrehozói a később széles körben elterjedő stílusnak.  A jövőt illetően vannak kétségeim, egyedül azt állíthatom teljes biztonsággal, hogy az ének alapja a yoik, amitől azért gyakran eltér Hildá Länsman (aki többek között a Solju és a VILDÁ formációkban is tag), és hagyományosabb énekmóddal csatlakozik a hangszerekhez.

 

A hagyományokhoz való ragaszkodást, annak tiszteletét jelzi a bemutatkozó albumuk megjelenési dátuma: 2021. február 6., amit a számi nemzeti napként tartanak nyilván, az első Számi Kongresszus emlékére, amit 1917-ben ezen a napon tartottak Norvégiában. A másik különlegessége az albumnak, hogy az elektromos hangszerek ellenére mennyire természetközeli ez a zene. Ott érzem benne a hosszú téli éjszakákat, a téli havazást, a vándorlást – aztán persze lehet, mindezt csak beleképzelem.

 

A progresszivitás tényleg megvan mindegyik számban, ráadásul igen változatos módon. Az első szerzeményben (Almmi dolat) erőteljes a rock, az utolsóban (Vuolgge muinna) pedig a jazz hatása – ez utóbbiban többek között a vendégként meghívott Sami Sippola szaxofonjának köszönhetően. Érdekes egyébként, mennyire elviszi a zenét a jazz felé a szaxofon, hiszen a „Geazehis áhpi – Endless Sea” című tételben is hasonló figyelhető meg. Aztán vannak kompozíciók, melyek a révülés, a transz felé terelgetik a hallgatót, és csak azért nem írom azt, hogy sátorban ülünk, mert az elektromos hangszerek valószínűleg oda már nem férnének be, csak egy klubhelyiségbe.

 

Erről viszont az jut eszembe, hogy milyen jó lenne meghallgatni ezt a lemezt élőben, megtapasztalni mennyire hatásos Hildá Länsman yoikja, Nicholas Francett gitárja, Kevin Francett dobja és Erkki Feodoroff basszusgitárja a színpadon. Talán majd egyszer.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Diamántadulvvit (Floods of Diamonds), Almmi dolat (Northern Lights), Vuolgge muinna (Come with me)

2021-ben megjelent album (Bafe’s Factory)

Weboldal: www.facebook.com/gajanasofficial