Főkép Ha a legtipikusabb bel canto operát igyekeznénk megtalálni, Vincenzo Bellini utolsó dalműve, A puritánok jó eséllyel pályázhatna a címre. A teljesen mesterkéletlennek tetsző (és ezért időnként túl egyszerűként vagy egyenesen unalmasként lekezelt) áriák, kettősök és tercettek bizony roppant műgonddal megírt számok, melyek ráadásul sok esetben rendkívül nehéz, szinte megoldhatatlan feladatok elé állítják az énekeseket. Bellini operáiban ráadásul erőteljesen visszaszorul a recitativo szerepe, és a zárt számok is összefolynak valamennyire, ami egyrészt Gluck reform-operai kezdeményezéseinek továbbfejlesztéseként is felfogható, másrészt magyarázatot ad arra, Wagner miért kedvelte annyira a fiatalon, 34 éves korában elhunyt zseni műveit.
 
A puritánok emellett a történelmi témájú operák sorába is tökéletesen illeszkedik, és így Donizetti és Verdi remekműveivel egy lapon említhető. Az érdeklődés a régmúlt valós(nak vélt) eseményei iránt jelentős részben Sir Walter Scott regényeinek köszönhető, ezért talán nem túlzottan nagy meglepetés, hogy A puritánok cselekményének eredeti forrását is Scott egyik írásában, az Old Mortalityben lelhetjük meg. Bellini persze nem annyira Cromwell és a Stuartok harcára, mint a szerelmi szálra és a magánérdek és politikai elkötelezettség (erkölcsi kötelesség) tébolyhoz vezető konfliktusára összepontosít, minek következtében meglehetősen sok sötét szín keveredik a muzsikába.
 
Az opera olyan nagyságok előadásában kerül előadásra a CD-mellékleten, mint Sesto Bruscantini, Mirella Freni és Luciano Pavarotti; a római Olasz Rádió Szimfonikus zene- és énekkarát pedig a kiváló Riccardo Muti dirigálja. Az 1969-es élő felvétel ugyan hangminőségben nem vetekedhet a mai, digitális tisztaságú operalemezekével, a megszólaltatás igencsak magas színvonala egyértelműen kárpótol a kisebb hiányosságokért. Különösen az Elvirát alakító Freni éneke és drámaisága emelkedik ki a többi nagyszerű teljesítmény közül, de úgy érzem, Pavarotti rajongói sem csalódhatnak különösebben az előadásban.
 
Az operát és a szerző életét bemutató kötet amellett, hogy segít elhelyeznünk a darabot a műfaj és általában a zene történetében, A puritánok magyarországi bemutatójáról és sorsáról árul el különösen érdekes részleteket. Azaz ennél sokkal többet tesz, hiszen a mű premierjéről szóló bekezdésekből sokat megtudhatunk a hazai operajátszás hőskoráról is. Hasonlóképp fontos adalék a kötet végén található fejezet a nagyzenekarokról, amiből nemcsak azt tudhatjuk meg, miként vált egyre nagyobbá és bővült egyre több hangszerrel a dalszínházak zenekara, hanem azt is, hogy mindennek mi köze az ókori görög színjátszáshoz, és természetesen az egyik legfontosabb magyar zenekar titkaiba is bepillanthatunk.
 
Ha belépő kategóriában keresnénk felvételt az operából, és mindehhez részletes, izgalmas, a mű történetének számtalan aspektusára kitérő kísérőfüzetet szeretnénk, szerencsésebb választásunk nem is lehetne a Világhíres operák sorozat 19. köteténél.
 
A CD-mellékleten elhangzó részletek:
1. Riccardo áriája az I. felvonásból – Ah! Per sempre io ti perdei
2. Elvira és Giorgio kettőse az I. felvonásból – Sai come arde in petto mio
3. Arturo áriája és együttes az I. felvonásból – A te, o cara, amor talora
4. Együttes az I. felvonásból – Son vergin vezzosa
5. Az I. felvonás fináléja – Ah vieni al tempio, fedel Arturo…
6. Giorgio áriája a II. felvonásból – Cinta di rose e col bel crin disciolto
7. Elvira őrülési jelenete a II. felvonásból – O rendetemi la speme / Qui la voce sua soave
8. Elvira őrölési jelenete a II. felvonásból – Vien, diletto, e in ciel la luna!
9. Giorgio és Riccardo kettőse a II. felvonásból – Suoni la tromba
10. Recitativo a III. felvonásból – Son salvo, alfin son salvo
11. Arturo áriája a III. felvonásból – A una fonte afflitto e solo
12. Elvira és Arturo kettőse a III. felvonásból – Fini… Me lassa
13. Elvira és Arturo kettőse a III. felvonásból – Ch’ei provo lontan de me!
14. Elvira és Arturo kettőse a III. felvonásból – Vieni fra queste braccia
15. Négyes a III. felvonásból – Credeasi misera
16. Az opera zárójelenete – Suon d’aradaldi!…
 
Előadók:
Giovanni Antonini – basszus (Lord Gualtiero Valton)
Mirella Freni – szoprán (Elvira, a lánya)
Bonaldo Giaiotti – basszus (Sir Giorgio)
Luciano Pavarotti – tenor (Lord Arturo Talbo)
Sesto Bruscantini – bariton (Sir Riccardo Forth)
Mino Venturini – tenor (Sir Bruno Robertson)
Mirella Fiorentini – mezzoszoprán (Henrietta királyné)
 
RLB Symphony Orchestra
Riccardo Muti – karmester