Főkép

Isaac Asimov utolsó könyvét, melynek kiadását a szerző sajnos már nem érhette meg, joggal nevezik az Alapítvány-regényfolyam zárókövének. Az ezúttal szinte kizárólag Hari Seldon életére összpontosító történet felépítése sokban emlékeztet az eredeti Alapítványéra, a nagyfejezetek között ugyanis nyolc-tíz év is eltelik, és mindegyik elbeszélésblokk egy-egy krízishelyzet kialakulását és annak megoldását ecseteli. S miközben a főhős minden erejével azon igyekezik, hogy még időben megvalósítsa nagyszabású tervét, és előbb részleteiben is kidolgozza, majd finomra hangolja a pszichohistória matematikáját és elméletét, a Birodalomban egyre inkább eluralkodik az eleinte még alig észrevehetően megmutatkozó káosz.
 
Az alattomban teret nyerő zűrzavar első manifesztációja egy populista jelszavakkal magának hatalmas tömegeket megnyerő politikai mozgalom, melynek vezetője a karizmatikus Jo-Jo Joranum, aki egy jelentéktelen világról származónak feltüntetett mondásokkal keres utat a tömegek szívéhez. A köznép körében csak (felvett) keresztnevén emlegetett és dicsőített, hivatalos találkozók alkalmával viszont roppant merev és a formákra rengeteget adó vezér kifelé egyenlőséget hazudik, I. Cleont pedig tehetetlen és kegyetlen zsarnoknak tünteti fel, ám csak a hatalmat akarja megkaparintani. Amikor hívei a Streeling Egyetemen rendeznek bejelentetés nélkül egy „békés” nagygyűlést, Seldon, aki mostanra az egyetem megbecsült professzora, egymaga száll szembe velük és így, hatalmas kockázatot vállalva akadályozza meg a már kis híján sikeresen kiprovokált erőszakos összecsapást a biztonságiakkal.
 
Határozott és hősies akciójának jutalmaként Seldon barátját, Eto Demerzelt válthatja az első miniszteri poszton, így egyrészt a császári udvar legfontosabb funkcionáriusaként komoly privilégiumokat élvezhet és kutatásainak finanszírozásai miatt sem kell különösebben aggódnia, másrészt adminisztratív teendői megakadályozzák, hogy kizárólag a pszichohistória fejlesztésén munkálkodjék, ezért a teendők jelentős részét fogadott fiának, Yugo Amarylnak kell elvégeznie. Ugyanakkor Raychre, másik (szintén fogadott) fiára Seldon ennél sokkal kényesebb feladatokat kénytelen rábízni, amivel nem csak az ő, hanem a saját életét, vagyis a pszichohistória jövőjét is veszélybe sodorhatja. Seldonnak szerencsére egyikben sem kell csalódnia, hiszen náluk – és fokozatosan gyarapodó családja többi tagjánál – rátermettebb segítőket aligha találhatott volna.
 
Ahogy Seldon lassanként megöregszik és ezzel mintegy párhuzamosan a Birodalom alapjai is észrevehetően rogyadozni kezdenek, a válsághelyzetek is fokozatosan mélyebbnek és mélyebbnek mutatkoznak. Seldonnak mintha egy lángoló házból vagy egy önmegsemmisítő szekvenciát beindított űrhajóról kellene még időben kimentenie a túléléshez elengedhetetlen eszközöket – vagyis a gyakorlatban is alkalmazható tudománnyá kell fejlesztenie a pszichohistóriát. Ahogy azonban fogy az idő, mind nehezebb biztosítania a nyugodt kutatáshoz szükséges körülményeket.
 
Ám tudjuk, hogy végül sikerrel jár, hiszen ötven esztendővel később, az Alapítvány című regényben megnyílik az Időkripta, a pszichohistória atyja pedig sikerrel jósolja meg az akkori eseményeket: az első Seldon-válságot. Lényegét tekintve ehhez hasonló eszközzel él Asimov a nagyfejezetekben is, azoknak végkimenetele ugyanis megjósolható az Enciklopédia Galacticából vett idézetekből, a részletek, indítékok, konfliktusok azonban önmagukban is éppoly érdekesek, mint a történet felvázolása nagy vonalakban.
 
A szerencsétlenül magyarított című előzményregény (az „Előjáték az Alapítványhoz” ugyanis az eggyel korábbi Prelude to Foundation elnevezésének megfeleltethető) rengeteg későbbi, az eredeti trilógiában meglepetésnek szánt fordulat mögötti tényt fed fel, ezért nem igazán ajánlatos betartani a pszichohistória fejlődését követő kronológiát – sokkalta ésszerűbb a megjelenésük időrendjében megismerkedni a regényekkel, majd ismét, immár a történet kibomlását figyelembe véve elolvasni a teljes regényciklust. Attól pedig felesleges tartani, hogy másodszorra unalmasnak találnánk bármelyik részt, mivel a tudományos fantasztikus irodalom egyik legfontosabb alapmű-együttese az események tökéletes ismeretében is abszolút szórakoztató.

Kapcsolódó írások:

Gregory Benford–Greg Bear–David Brin: Második Alapítvány trilógia

Kalibán-trilógia
Roger MacBride Allen: Infernó
Roger MacBride Allen: Kalibán
Roger MacBride Allan: Utópia 

 

A szerző életrajza