FőképAz Infernó „terraformálása” úgy tűnik kudarcot vallott, a lakosság kénytelen szembenézni a nem is oly távoli véggel: planétájuk lakhatatlanná válik.
Az egyetlen reménysugár egy Davlo Lentrall nevű, fiatal asztrofizikus öngyilkossággal is felérő terve: egy darabokra robbantott üstököst irányítanának a bolygóra, amely becsapódásaival létre tudna hozni egy csatornát az északi és déli félteke tengeri között, így biztosítva a bolygót lehűtő tengeráramlásokat.

Ez a terv azonban cseppet sem tetszik az újtörvényes robotoknak – akiknek Utópia nevű, titkos városa – pont az egyik becsapódási pontnál fekszik. Nem tetszik másrészről a telepeseknek sem, akik attól félnek, hogy az űrlakók kiebrudalják őket a bolygóról, mondván nincs már szükség a segítségükre.
Így nem csoda, hogy aggasztó események veszik kezdetüket, amelyek során Lentrall élete is veszélybe kerül.

MacBride két fő szál köré építi történetét. Az egyik, a már fentebb ismertetett, fizikailag sokkal megfoghatóbb „terraformálási” probléma, a másik pedig a háromtörvényes és négytörvényes (újtörvényes) robotok által „generált” robotikai probléma, amely egyes esetekben már-már komoly filozofikus értekezésbe csap át.

Az Infernó újtörvényes robotjai egyszerűen elszöktek gazdáiktól, és a szabad életet választották. Ezzel kivívták mind az emberek, mind a háromtörvényes robotok ellenszenvét. Egyedül kitalálójuk és alkotójuk, Fredda Leaving az, aki mellettük áll és képviseli érdekeiket.

Viszont pontosan ő az, aki megfogalmazza a regény egyik legfontosabb mondanivalóját, ezzel mintegy megcáfolva minden eddigi tevékenységét: hiba volt megalkotnia az új törvényeket és az újtörvényes robotokat, sőt, hiba volt megalkotni a robotokat.
Azt hiszem talán ez a pont lehet az, ahol MacBride a leginkább átlép vagy tovább lép az asimovi hagyatékon.

Szintén fontos momentum a háromtörvényes robotok ún. „elsőtörvényes konfliktusa”, amely másodlagos hullámként vonul végig a regényen. Ez nagyjából abban áll, hogy van két, az ember számára akár halálos választási lehetőség, amelyek közül mindenféleképpen bekövetkezik az egyik.
Egy háromtörvényes robot ebben az esetben nem tudja az első törvénye miatt eldönteni, hogy a két rossz közül melyik ellen védje meg az embert, és egyszerűen tönkremegy, mint ahogyan ez történik Lentrall robotjával is.

MacBride elég részletesen elmagyarázza e konfliktus mibenlétét, de sajnos beleesik abba a hibába, hogy lépten-nyomon emlékezteti az olvasót erre. Ez idegesítő tud lenni gyakorisága és szájbarágós stílusa miatt.

Mindenféleképpen érdemes felülemelkednünk ezen a problémán, hiszen csak az utolsó oldalakon derül ki, ki is próbálja mesteri módon szabotálni Lentrall tervének megvalósítását, illetve, hogy Kalibán – a törvények nélküli robot – képes volt-e arra, hogy megalkossa a maga „törvényeit”, amelyek létjogosultságot biztosítanak neki az Infernón.
A befejezés szerintem kicsit szirupos, hollywoodi színezetet kap, de a kevés közül ez volt a leginkább elhanyagolható bajom a trilógiával.

Eddig a szerző alábbi könyveiről írtunk:Kalibán
Infernó
Utópia

Kapcsolódó írások:Isaac Asimov: Én, a robot
Isaac Asimov: Teljes Alapítvány-Birodalom-Robot univerzuma 1-2
Isaac Asimov: Teljes Alapítvány-Birodalom-Robot Univerzuma 4.
Isaac Asimov: Teljes Alapítvány-Birodalom-Robot Univerzuma 5.
Isaac Asimov: Teljes science fiction univerzuma 6.
Gregory Benford–Greg Bear–David Brin: Második Alapítvány trilógia
Isaac Asimov teljes science fiction univerzuma 7.
Isaac Asimov teljes science fiction univerzuma 8.

A Kiadó oldala: Szukits Könyvkiadó