Isaac Asimov: A Szaturnusz gyűrűi
Írta: Veres Kristóf György | 2011. 05. 03.
Az űrvadász sorozat befejező részében a Naprendszeri Konföderációt a totális háború küszöbére sodorja legveszélyesebb ellensége, a Sirius-rendszer, amikor a kémkedésről és ármánykodásról híres gonosz szuperhatalom kilép az árnyékból, és nyíltan kést szegez a Föld vezetőinek torkához. A Tudományos Tanács már csak Lucky Starr-ra számíthat, azonban a most kibontakozó válságot talán ő sem fogja tudni megoldani.
A Jupiter holdjaiban tett leleplezések nyomán a Föld kormányzatának gyakorlatilag sikerült felszámolnia a siriusi kémek szervezetét, ami éveken keresztül az egész Naprendszert behálózta. Azonban az utolsó ügynöknek sikerül elmenekülnie, birtokában fontos információkkal, amelyek nagyon veszélyessé válhatnak, hogyha a Föld ellenségeinek kezébe kerülnek. Lucky Starr és hűséges társa, Bigman üldözőbe veszik a lakatlan Szaturnusz rendszer felé menekülő kémet, azonban a Naprendszer második legnagyobb bolygója tartogat néhány meglepetést gyanútlan hőseink számára.
Ahogy Lucky hajója megközelíti a fénylő gyűrűiről híres Szaturnuszt, az űrvadász döbbenten tapasztalja, hogy a siriusi hadsereg egy megerősített támaszpontot hozott létre a Titánon. A Naprendszer küszöbén lévő bázis hatalmas fenyegetést jelent a Földre, ezért a Tudományos Tanács a totális háborút is hajlandó kockáztatni, hogy felszámolja. Miközben mindkét oldalon az elkerülhetetlennek tűnő összecsapásra készülődnek, a Naprendszeri Konföderáció már csak Lucky Starr diplomácia képességiben bízhat, és egy sürgősen összehívott bolygóközi konferencia döntésében, aminek a tagjai köztudottan Föld-ellenesek.
A Szaturnusz gyűrűinek olvasása közben már az első pillanattól érezhetjük, hogy ez a kisregény a sorozat utolsó kötete. Asimov rögtön az első oldalakon utal rá, hogy a korábbi öt könyvben csak egymást kerülgető, kóstolgató két nagyhatalom most az végső, mindent eldöntő konfrontációra készül. A korábbi kötetekkel ellentétben ebben a részben már a kezdetektől ismerjük mind a két fél kezében lévő „kártyákat”, és a történet nem a gonosz kém, ügynök vagy szabotőr leleplezéséről szól, hanem arról, hogy a Föld hogyan tudná úgy kijátszani a kártyáit, hogy a konferencia az ő javára döntsön.
Az űrvadász sorozatban most találkozunk először és utoljára igaz siriusi emberekkel; eddig csak a robotjaikkal, illetve a nekik dolgozó földiekkel találkozhattunk. Bár a Naprendszer és a siriusiak közötti fegyverkezési verseny, ami mind a hat könyvben jelen van, egyértelműen a hidegháború analógiája, Asimov a Föld legnagyobb ellenfelét nem a szovjetekről mintázta. A siriusiak legfontosabb jellemzői közé a rasszizmus, a szélsőséges nacionalizmus és a sovinizmus tartozik, így leginkább a nácikhoz hasonlíthatók. A regényben szereplő siriusiak számtalanszor hangsúlyozzák, hogy mennyire lenézik a földieket, amiért azok nem őrizték meg faji „tisztaságukat” és elkorcsosult néppé váltak.
A siriusiak sovinizmusával szemben Lucky Starr – az író szócsöveként – a Föld népeinek sokféleségét nevezi otthona legnagyobb előnyének. Asimov szerint a változatosságot és a másságot betegesen üldöző siriusiak hosszú távon pusztulásra vannak ítélve, ugyanis nem lesznek képesek alkalmazkodni a jövő megváltozott körülményeihez. Az író szerint a fejlődés és a prosperitás motorja a változatosság, míg az uniformitásra törekvő népek stagnálásra, majd lassú hanyatlásra vannak ítélve.
A Szaturnusz gyűrűiben ismét jelentős szerep jut a siriusi robotoknak és a robotika három törtvényének. Bár az utóbbit azért alkották, hogy a robotok ne tehessenek kárt az emberekben, a siriusiak mégis többször rá tudják venni mechanikus rabszolgáikat, hogy Bigmanre támadjanak. Asimov a robotika három törvényét tökéletesnek szánta, mégis – mintegy önkritikaként – több művében, mint például az Alapítvány és Föld című regényben is rámutat azok hiányosságaira.
A politikai válság – ami köré a regény cselekménye épül – sokban hasonlít az 1963-as kubai rakétaválsághoz, bár a regény az utóbbi esemény előtt íródott. Lehetséges, hogy az ötvenes évek vége felé egyre gyorsuló nukleáris verseny láttán Asimov úgy gondolta, hogy elkerülhetetlen a közeljövőben egy, a könyvben leírtakhoz hasonló esemény az USA és a Szovjetunió között. Ha Asimov A Szaturnusz gyűrűiben leírt konfliktust a hidegháborúról mintázta, akkor csak az író optimizmusának tudható be, hogy a könyvben mindkét szuperhatalom hajlandó lett volna elfogadni egy gyenge, semleges országokból álló konferencia döntését.
Összességében Az űrvadász sorozat utolsó része tökéletesen zárja le a hat könyvön keresztül végigkísért eseménysort, miközben az előző részekhez nem fogható izgalmakat tartalmaz. A korábbi kötetek végén csak a törékeny erőegyensúly helyreállítására volt lehetősége Lucky Starrnak, azonban A Szaturnusz gyűrűi lezárásában végre elérkezünk a régóta várt katarzishoz, és a sorozatot végigkísérő feszültség feloldásához.
Kapcsolódó írások:
Gregory Benford–Greg Bear–David Brin: Második Alapítvány trilógia
Kalibán-trilógia
Roger MacBride Allen: Infernó
Roger MacBride Allen: Kalibán
Roger MacBride Allan: Utópia