Főkép

Ez a vékonyka kötet három novellát és két töredéket tartalmaz Knulpról – az 1877 és 1962 között élt nagy német író relatíve korai művei ezek. Knulp olyasfajta régivágású csavargó, akiről első pillantásra hajlamos azt gondolni az ember, hogy épp úgy nincs már ilyen, mint ahogy az az egyszerre derűs és szürke kispolgári világ sem, amelyben ő élt.

Szóval, Knulp csavargó, igen, aki nem csinál semmi hasznosat, már ha szigorúan materiális szinten nézzük, és se nem koszos, se nem piás – nagyon is ad ő magára, művelt is, és mindenkihez van egy jó szava. Becsületes és rendes, senkit nem bánt, senkit nem ver át. Persze attól még nem vidámak ezek a történetek, pláne, hogy olvashatunk Knulp haláláról is. És bár a novellák születésekor harmincas éveit taposó író akkoriban még előtte volt az igazán nagy műveinek, a tipikus hesse-i jegyek – filozofikus gondolatok, különösképpen életről és halálról, emberség, (nem kritikátlan) nyitottság a misztikum, a transzcendentális iránt, szépség, melankólia – mind itt vannak.

Így bárki számára értékes olvasmány lehet a Knulp, mely talán nem csak emlékeztet egy elmúlófélben lévő világra, de segít megragadni életünk gyorsan múló perceiből azokat, melyek ajándékot, szépséget hordoznak.

A Cartaphilus Kiadó Hesse-életműsorozatában eddig megjelent kötetek:

Peter Camenzind
Rosshalde
Knulp
Gyermeklélek - Klein és Wagner - Klingsor utolsó nyara
Gertrud
Kerék alatt
A fürdővendég - Nürnbergi utazás
Pillantás a káoszba (tanulmányok)
A pusztai farkas
Assisi Szent Ferenc gyermekkorából (legendák)
Narziss és Goldmund
A varázsló gyermekkora (mesék)
A márványmalom (Válogatott elbeszélések I.)
Az üveggyöngyjáték
Csodálatos ifjúság (Válogatott elbeszélések II.)
Napkeleti utazás
Az álmok háza (Válogatott elbeszélések III.)
Sziddhárta
Demian
„Kedves és tisztelt barátom” – Hermann Hesse és Thomas Mann levelezése

A szerző életrajza