FőképAz 1927 és 1929 között keletkezett Napkeleti utazás első olvasásakor szinte azonnal a Hesse-életmű központi regényeinek, a Sziddhartának, A pusztai farkasnak, a Narziss és Goldmundnak és Az üveggyöngyjátéknak a keleti filozófiákból és a nyugati miszticizmusból táplálkozó világképe jut eszünkbe.
Meghökkentő azonban az a fajta coleridge-i ópium-mámorhoz hasonlatos kilépés térből és időből, amit napjainkban leginkább David Lynch páratlan filmjeinek megtekintésekor élhetünk át.

A Napkeleti utazás a mítoszok és eposzok közkedvelt toposzát, a bolyongó keresés témáját, az Első Világháború utáni kiábrándultság és hitvesztés hangulatát, a valóságtóli elvágyódást dolgozza fel, visszatükrözve az elveszett szolgáló-vezető – az eredeti cél helyébe lépő – felkutatásának motívumában.
Hamar egyértelművé válik tehát, hogy e hosszú elbeszélés szimbolikus, allegorikus értelmezése fedheti fel leginkább a szövegben rejlő lehetséges mondanivalót. Mi több, akárcsak Jorge Luis Borges két 1941-ben megjelent novellája (Tlön, Uqbar, Orbis Tertius és különösen Az elágazó ösvények kertje) esetében, a posztmodern felé mutató paradigmaváltás előképét fedezhetjük fel e kisregényben.

A fejlődéstörténet fordulópontján olvasható „Sehol nincs egység, közép, pont, amely körül foroghatna a kerék” kijelentés Derrida filozófiájának megelőlegezése. A valós, mitologikus és a fiktív alakok ténylegeskénti szerepeltetésével Hesse ugyancsak posztmodern narratív technikát előlegez meg, méghozzá a nyilvánvalóan létező és a nyilvánvalóan kitalált világok élesen ütköztető egymás mellé helyezését.

A valóságsíkok átfedései, melyek között utalás szintjén maga Hesse, valamint az író műveiből ismert, konstruált alakok is megjelennek, tudatosan elbizonytalanítják az olvasót. Az írás folyamata pedig – legalábbis az egyes szám első személyű elbeszélő számára – nem csupán terapeutikus folyamat, hanem a világ lételméleti megismerésében, és a leírhatatlan leírásában elért fokozatok önreflektáló rögzítése.

A mű végére érve egyfajta végkövetkeztetést is levonhatunk, miszerint az élet játék, egyben önazonosságunk gyötrelmes keresése, mely során folyton változunk. Ám szerencsésebb megválaszolatlanul hagynunk az apránként kibontakozó, ellentmondásokkal teli történet befogadásakor felmerülő kérdéseket, ahogy a Hesse által kínált nyugvópont sem a kiteljesedés érzését sugallja, hanem az orgonapont feletti strettát követő tonikai zárlathoz hasonló befejezést.

A kötetbe bekerült másik elbeszélés, Az üveggyöngyjátékba szánt, de abból végül kimaradt Sváb életrajz Joseph Knecht sok helyütt archaizáló, fiktív önéletírása – az élethivatás vívódásoktól csöppet sem mentes megválasztásáról szóló beszámoló.

Ahogy Hesse sok más hősének, Knechtnek is a muzsikusság és Isten tanultságot igénylő szolgálata közt kell döntenie. Nincs helyes válasz, vajon mivel teljesítheti ki inkább az életét: a zenész mesterséggel, avagy a szellem pallérozásával és papként való munkálkodással.
A számos önéletrajzi elemet tartalmazó fejlődéstörténet töredékben maradt kéziratát jegyzetlap egészíti ki, mely végül feloldja a feszültséget – jóllehet, a kategorikusság Hessére jellemző hiányával.

A szépen gyarapodó magyar nyelvű Hesse összkiadás új kötetét Horváth Géza sok érdekes részletre rávilágító, színvonalas utószava, valamint az ízléses borítón Hesse egyik akvarellje teheti könyvtárunk értékes darabjává.

Eddig a szerő alábbi könyveiről írtunk:Peter Camenzind
Rosshalde
Knulp
Gyermeklélek - Klein és Wagner - Klingsor utolsó nyara
Gertrud
Kerék alatt
A fürdővendég - Nürnbergi utazás
Pillantás a káoszba (tanulmányok)
A pusztai farkas
Assisi Szent Ferenc gyermekkorából (legendák)
Narziss és Goldmund
A varázsló gyermekkora (mesék)
A márványmalom (Válogatott elbeszélések I.)
Az üveggyöngyjáték
Csodálatos ifjúság (Válogatott elbeszélések II.)
Napkeleti utazás
Az álmok háza (Válogatott elbeszélések III.)
Sziddhárta
Demian
„Kedves és tisztelt barátom” – Hermann Hesse és Thomas Mann levelezése

Életrajz:Hermann Hesse életrajz