ekultura.hu | 2014. 09. 15.
Hír: INVSN az A38-on
A punkrock egyik legkomolyabb, műfajteremtő együttese, a svéd Refused frontembere, Dennis Lyxzén másik zenekara, az INVSN tavaly jelentette meg első lemezét – bár más nevek alatt már másfél...
A punkrock egyik legkomolyabb, műfajteremtő együttese, a svéd Refused frontembere, Dennis Lyxzén másik zenekara, az INVSN tavaly jelentette meg első lemezét – bár más nevek alatt már másfél...
A Ha maradnék című mozi keményen átveri az embert: elaltat, hogy utána összetörjön. Első ránézésre ugyanis nem tűnik másnak, mint egy újabb – ez esetben talán kicsivel drámaibb hangvételű...
Három évtizede szállítja a német Rage zenekar az első osztályú heavy metal dalokat a műfaj kedvelőinek. Az eddig összesen 21 albumot kiadott trió ezúttal az életművet összefoglaló válogatás...
A hipochondria súlyos betegség, ám valahogy mégiscsak viccesebben „hat”, mint a rák vagy az AIDS, hiszen azért utóbbiakkal ellentétben tényleg rejlik abban valami mulatságos, ha valakinek...
Harmincöt országban adott négyszáz előadás és 500 ezer néző után a Pasión de Buena Vista produkció 2014-ben visszatér Európába, ahol mindig is népszerűek voltak, és ennek az élménynek...
A trió eredete a nyolcvanas évek derekára nyúlik vissza, amikor Újvidék (Novi Sad) és Budapest között igen eleven, virágzó szabadzenei együttműködés alakult ki. Az Újvidéki Jazz Napokon,...
Titkon előítéletekkel, így kissé bizonytalanul indultam el a Blondie koncertjére. A zenekar utolsó két albuma sajnos nem igazán jött be nekem, ráadásul mivel fennállásuk – pontosabban megalakulásuk...
Az iskoláskorúvá érett Firkin meghívja barátait és rajongásig szeretett közönségét egy mozgáskultúrát fejlesztő punkos-táncos estre, október 4-ére! Október első szombatján elszabadul...
Habár az Euro-African Playground (EAP) viszonylag gyakori vendég a hazai színpadokon, a sors valahogy mindig úgy hozta, hogy lemaradtam a koncertjeikről. Most viszont, szeptember első szerdáján...
2011-ben a Budapest Fővárosi Önkormányzat által fenntartott színházak eldöntötték, hogy közös eseményt szerveznek. Az ötlet Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatójának fejéből...
Köreinkben él egy erdélyi fotós fiatalember, aki fejébe vette, hogy hivatásos fényképészként, de senki által nem delegálva, lefényképezi az általa oly nagyra tartott jazz-legendákat, akik...
Nem vagyok nagy fesztiváljáró, igazából ez az első alkalom, hogy bérletet vettem a SZIN-re (az előző években mindig a kamionról „esett le” nekem egy-egy); korábban pedig csak egy-két napot...
A Budapest Park (1095 Budapest, Soroksári út 60.) szeptemberi programja. 2014.09.05., péntek Zagar feat Mc Kemon, vendég: Anima Sound System Zságer Balázsék ezen a napon különleges vendégeket...
A Művészetek Palotája (Müpa) és a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) másodszor rendezi meg közösen a Bridging Europe - Európai Hidak művészeti fesztivált szeptember 10. és 16. között. Ezúttal...
Önként vállalt munkaköri kötelességem, hogy a lehetőségekhez képest figyelemmel kísérjem pár zenei kiadó újdonságait. Ebből az idők során egy meglehetősen terjedelmes lista kerekedett,...
Nézem ennek a 1997-ban bemutatott filmnek a rendezőjét, amint mesél. Nézem és belém hasít, hiszen már négy éve halott, fiatalon elragadta a rák. Egy paródia-szerű ál-oktatófilmben nézem,...