ekultura.hu | 2013. 08. 30.
Hír: Új magyar sci-fi regény
Megjelent Dragon György első regénye, az „Űrcsilliárdos”, amely több szempontból is úttörő vállalkozás: ez az első, közösségi gyűjtés segítségével megvalósult könyv Magyarországon,...
Megjelent Dragon György első regénye, az „Űrcsilliárdos”, amely több szempontból is úttörő vállalkozás: ez az első, közösségi gyűjtés segítségével megvalósult könyv Magyarországon,...
Albert Uderzo 2005-ben rajzolta utoljára Asterix, a gall kalandjait. Az akkor több mint hárommillió példányban készült album befejezése után pár évvel bejelentette, hogy mivel idős kora miatt...
A nyár vége nem csupán az iskolakezdést jelenti, hanem azt is, hogy a könyvkiadókban újra elindul az élet, és jobbnál jobb könyvekkel rukkolnak elő. Ezúttal a General Press Kiadó szeptemberi...
Ötödik alkalommal rendezik meg Budapest Újlipótváros polgárai és kisüzletei a Pozsonyi Pikniket, Budapest talán legnagyobb hangsúlyozottan civil kulturális összejövetelét. A rendező a környék...
Befejeződött az ekultura.hu 49. egyhetes nyereményjátéka. A helyes megfejtők közül az alábbi játékosoknak volt szerencséje: Margit Etel (Budapest) Zámbó Edit (Budapest) Asztalos Imre...
Idén harmadik alkalommal kerül megrendezésre az Örkény kert, Örkény István Színház és a VII. kerületi önkormányzat közös rendezvénye. Újra egész napos szabadtéri rendezvénnyel...
Második alkalommal kerül megrendezésre az Állatkertek Éjszakája, ezúttal tizenkét magyarországi helyszínen. A Fővárosi Állat- és Növénykertben 19 órától éjfélig tartanak a programok,...
Fülszöveg: „Fergeteges és romantikus: egy viharos szerelmi történet” - Becca Fitzpatrick A tizenhét éves Vane Westonnak fogalma sincs arról, hogyan élte túl tíz éve a pusztító tornádót,...
A tavalyinál is többen csatlakoztak idén a Magyar Dal Napja országos programjaihoz. 2013-ban tíz vidéki és egy határon túli településen tartják meg a magyar vokális zene ünnepét, a fővárosban...
Fülszöveg: A három fivér, Beckett, Ryder és Owen Montgomery felújít egy patinás szállodát a szülővárosukban, Boonsboróban. A Boonsboro Inn régi épülete már két évszázada áll a főtéren,...
A Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeumban új időszaki kiállítás nyílt. A kiállítás a hagyományos japán viseletek és napjaink iparművészeinek kapcsolatát kívánja reflektorfénybe...
Az ír sztepptánc dívája, Írország Nemzeti Bajnoka, Catherine Gallagher vadonatúj produkcióval tér vissza a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra. A Queen of the Dance középpontjában a nő, a...
Fülszöveg: A zombikór borzalmai figyelmeztetés nélkül sújtanak le Atlanta külterületeire; élők és halottak mészárolják egymást. A tömeges elvándorlás egyik résztvevőjeként Lilly...
2013. szeptember 7. szombat Fonó présház az Etyeki Pikniken (Etyek) 2013. szeptember 8. vasárnap 14:00 Magyar Dal Napja (Fonó) Km.: Liska Vera és koncertzenekara: Röptető, Korpás Éva:...
A Művészetek Palotája évadindító fesztiválján, a New Orleans Swingen augusztus 30. és szeptember 1. között a hazai jazzélet krémje mellett olyan neves amerikai muzsikusok lépnek színpadra...
A megjelenő kiadványok számát nézve reménytelen vállalkozás mindegyikről írni, éppen ezért arra gondoltunk, legalább a legkelendőbb címeket felsoroljuk. A lista az adott hónap eladásai...