Főkép

A második világégésről jóval több regény szól, mint az elsőről - ezt sosem éreztem igazságosnak. Mintha az akkori események nem érintettek volna milliókat, s nem változtatták volna meg alapjaiban a nyugati társadalmakat. Ezek után érthetetlen, miért maroknyi az irodalmi igénnyel papírra vetett regény, ami ezekkel az évekkel foglalkozik.

Többnyire azok a mára jobbára elfeledett klasszikusok jutnak eszembe, amelyek már évekkel ezelőtt is nehezen beszerezhetőek voltak. Újrakiadásra nem sok esélyt látok, pedig Henri Barbusse (Tűz) és Arnold Zweig (Grisa őrmester, Verdun iskolája) nem csupán a lövészárkok nyomorúságát adja vissza, hanem azt az erkölcsi pusztulást is, amit a háború okozott. A klasszikusok közé tartozik Erich Maria Remarque (1898. június 22. - 1970. szeptember 25.) is, aki személyes élményei alapján előbb novellákat írt, majd 1929-ben megjelentette leghíresebb művét, a Nyugaton a helyzet változatlan című regényt.

A történetet személyes beszámolóként Paul Bäumer meséli el nekünk onnantól, hogy telve ifjonti lelkesedéssel hogyan jelentkeztek osztálytársaival katonának. A kiképzés és a fronton átéltek miatt azonban mindez átalakul abba a közömbösségbe, ami velejárója a lövészárkok hétköznapjainak. Személyes sorsán keresztül egyetemes felismerésben lesz részünk, hiszen ahogy a nyolc önkéntes sorra meghal, úgy vesztjük el mi is illúzióinkat.

„Ha 1916-ban hazakerülünk, vihart korbácsoltunk volna élményeink fájdalmával és erejével. Ha most hazakerülünk, fáradtan, reménytelenül, kiégve, gyökértelenül és reménytelenül érkezünk. Nem tudjuk többé kiismerni magunkat a világban.
Bennünket nem fognak megérteni - mert előttünk nő fel egy nemzedék, amely ugyan itt töltötte velünk együtt ezeket az éveket, de volt ágya, hivatása, és most visszatér régi pozíciójába, ahol el fogja felejteni a háborút - utánunk pedig felnő egy másik nemzedék, a mi korábbi életünkhöz hasonló, ez idegen lesz és félretol bennünket. Fölöslegesek vagyunk saját magunk számára is, megnövünk, néhányan alkalmazkodni fognak, mások beilleszkednek és sokan tanácstalanok lesznek - az évek elszállnak, s mi végül tönkremegyünk.”

Remarque párbeszédei és szereplői életszerűek, jól kidolgozottak, az egészet áthatja a háborúellenesség, anélkül, hogy ezt szájbarágósan igyekezne megértetni az olvasóval. Talán éppen ezért olyan fontos ez a regény mind a mai napig.

A harmincas évek Németországában betiltották Remarque műveit, mint ahogy az 1930-ban forgatott film is tiltólistára került. Lewis Milestone mozija sikeresen adja vissza a könyv szellemiségét - megérdemelten kapott Oscar-díjat.