Agave 100

Az Agave Könyvek kiadó 5 éve indult, és 100. kiadványukként egy barátságos árú, alaposan telepakolt antológiát jelentettek meg, benne 14 írójuk rövidebb írásával. Nem nagyon rémlik, hogy magyar kiadó csinált volna ilyet, kivéve az Ötvenedik című Galaktika kötetet, a régi szép időkből (konkrétan 1977) – ami amúgy nyilvánvalóan sok tekintetben hatással volt az Agave-re. Azt is és ezt is olyan emberek viszik, akik szeretik és tisztelik az általuk kiadott műveket és irodalmi irányzatokat, emellett képesek mindezt igényes és profi formában, ráadásul hatékonyan tenni.

Hatékonyan, mondom, mert merem állítani, hogy ez a kiadó nagyon nagy szerepet játszott abban, hogy ma új reneszánszát éli a krimi és a sci-fi műfaj idehaza (is). Nyilván nem csak az ő érdemük, de tény, hogy remek műveket válogattak össze, amiket jó fordítással, egyéni, megkülönböztethető borítókkal adnak kézre, nem szerény marketinggel megtámogatva, s amik közül jó pár megjárja a hazai eladási sikerlistákat. Mindezt úgy, hogy legfontosabb szerzőik sokkal inkább kultikus írók, de legalábbis semmiképp sem akkora sztárok, mint egy Dan Brown vagy J. K. Rowling.

Agavéék hozták vissza a köztudatba a sci-fi/cyberpunk-guru Philip Kindred Dicket, és nélkülük nem lenne magyar rajongótábora az ókori Rómában játszódó krimiket író Steven Saylornak, az erotikát, horrort és csajosabb vonalat vegyítő vámpírsorozatot jegyző Laurell K. Hamiltonnak, vagy a modern krimi egyik nagyágyújának, Lawrence Blocknak.

Jelen kötetben Saylor-t kivéve mindőjüktől olvasható valami – és sok az olyan író, akitől csak ezután fognak bármit is megjelentetni. Természetesen nem tetszik mindegyik írás, sokkal változatosabb annál a felhozatal (pedig magyar ill. ifjúsági szerző műve nem is került bele, noha akad néhány ilyen is az agavés kiadványok közt). De mindegyik esetében meg tudom érteni, hogy miért döntöttek a kiadásuk mellett. És „beetetésként” sem utolsó ez a kompiláció – a magam részéről valószínű, hogy Blocktól és Dennis Lehane-től (ld. Titokzatos folyó) az itt olvasottak miatt fogok mást is. És sok sikert, kitartást és remeknél remekebb könyveket az Agavénak (s így nekünk is)!

Végül röviden mindegyik írásról:
Lawrence Block humoros novellájában Bernie, a furfangos betörő Elvis Presley otthonának elzárt szobáiba tesz kirándulást.

Dashiell Hammett A máltai sólyommal örökre beírta magát a krimi nagykönyvébe, és jelen novelláján is átjön az az összetéveszthetetlen noir hangulat, ám a fordítással nagyon nem vagyok kibékülve.

Charles Willeford novellája kevésbé krimi, inkább az alkoholizmus (és azon át a társadalom lecsúszottabb rétegeinek) kőkemény realizmussal történő, ütős ábrázolása. Nem kellemes, de ott van.

Dennis Lehane egyes szám második személyben írt novellája elég beteg, de még inkább hat attól, hogy annyira jól ír.

Donald E. Westlake rövid szösszenete szintén rendben van, bár nem több, mint egy ütős, „rossz vicc”.

Jim Thompson novellája a beteg, egyszerre nyers és rafinált krimi-szerűségek közé tartozik, sivársága és ereje Willefordéhoz hasonló.

Susanna Clarke írása novellának is alig nevezhető, mégis csemege: díjnyertes nagy műve, A Hollókirály két főhőse, Jonathan Strange és Mr. Norrell nyilatkozik benne a regényről ill. az írónőről, a rájuk jellemző stílusban.

Naomi Novik Tremeraire sorozatából Peter Jackson (A Gyűrű Ura trilógia) fog filmet rendezni. E kellemes kis novella alapján csak még inkább várom a napóleoni háborúk idején játszódó könyveket, melyek főszereplője egy sárkány, akit a brit hadsereg alkalmaz.

Laurell K. Hamilton legkülönfélébb testnedvektől és szélsőséges, mitikus lények közötti szextől zaftos írásai nekem eddig kimaradtak, de ezen novellája alapján megértem, hogy miért sikeres.
Nem tudom, az X-akták által elindított természetfölötti vonal sikere, vagy Anne Rice Vámpírkrónikái nélkül hol lenne, mindenesetre ez a paranormális képességekkel foglalkozó, igen beteges novella a maga nemében ott van.

Neil Gaiman ’86-os keltezésű Cthulhu paródiája számomra a kötet legszórakoztatóbbika, amire még a Nagy Öregek is csak jóízűen fthagn-oznának. Aki nem olvasott Lovecraft-ot, egy szavát nem fogja érteni, de aki az összeset, annak a csápja is kinő majd a kacagástól.

Ray Bradbury egyszerűen csak jó, mint mindig, úgy fest hátborzongató jövőképet, hogy közben végig az emberire helyezi a hangsúlyt.

Philip Kindred Dick is hozza a szokott szintet, Gaiman mellett ez a dimenziókon átívelő írás a kedvencem a könyvből.

Roger Zelazny egy mítoszt dolgoz fel, részint modern környezetbe helyezve, remekül.

S végül Iain M. Banks roppant Kultúra regényeihez írt némi magyarázatot. Meg-megcsillan az író remek humora, de amúgy olyan aprólékos, kockafejű sci-finek tűnik, s akkora böhöm féltéglák ezek a könyvek, hogy a magam részéről továbbra is tartózkodom...

A kötetben szereplő írások:
Lawrence Block: A betörő, aki beugrott Elvishez
Dashiell Hammett: Nő a sötétben
Charles Willeford: Levél AA-nak
Dennis Lehane: Gwen előtt
Donald E. Westlake: Mély levegő
Jim Thompson: Ez a világ, aztán a tűzijáték
Susanna Clarke: Határozott figyelmeztetés gyanútlan személyeknek
Naomi Novik: Lakoma vagy éhkopp
Laurell K. Hamilton: Sárkányok lesnek rátok
Neil Gaiman: É, Cthulhu
Ray Bradbury: Jelölt
Philip K. Dick: Prominens szerető
Roger Zelazny: A szerelem egy képzetes szám
Iain M. Banks: A Kultúráról dióhéjban

Részlet Agave 100. (Antológia) című könyvből