Főkép

Valamikor az első ezredforduló előtt élt egy viking család Skandináviában. Toste névre hallgatott a családfő és leginkább a tengeren érezte jól magát. Majd minden évben hajóra szállt, hogy a tengeren túl nagy zsákmányt szerezzen. A rossz nyelvek szerint kalandozó kedvének okozója a felesége – Osa – volt, aki mellett igen nehezen lehetett másé az utolsó szó. Nyolc gyermekük született, de a fiúk közül csak ketten érték meg a felnőttkort. Közülük is a kisebb volt anyjának szeme fénye. Vörös haja és mozgékonysága alapján Vörös Kígyónak, vagyis Röde Orm-nak nevezték el.

Orm nem panaszkodhatott, hiszen életében szinte teljesen bejárta a vikingek által akkor ismert világot, számtalan csatában vett részt. Volt rabszolga, volt egyszerű gazda, és sárkányhajót kiállító vezér. Kalandjai – ha megfilmesítenék – legalább egy közepes sorozatra elegendőek lennének. Ezért nem is bocsátkozom azok ismertetésébe – reménytelen feladat lenne. Legyen annyi elég, hogy barátság, szerelem, bosszú és nagylelkűség egyaránt megtalálható közöttük. Találkozhatunk a kor szinte minden jelentősebb történelmi személyével (legyen az mór vagy viking), de a középpontban mindig Röde Orm és legjobb barátja, Toke áll.

Ha valaki sűrített képet akar alkotni arról, milyen is volt egy viking portyázó vagy földműves élete, de ezt nem a sagákból kívánja megismerni; az ne habozzon, ez az ő könyve. Hitelessé teszi a történéseket a regény hangvétele: egyszerű, akárcsak a szereplők gondolatvilága. Ha harcolni kell, akkor harcolnak, szó sincs moralizálásról. Egyszerűen élnek, s még a kereszténységet is a saját elképzelésük szerint fogják fel.

Kapcsolódó írások:

Michael Wood: Anglia múltjának nyomában
Jackie French: Hekja – Egy lány a vikingek fogságában
Hildegard Elsner: A vikingek
Else Roesdahl: A vikingek