Michael Wood: Anglia múltjának nyomában
Írta: Galgóczi Tamás | 2007. 04. 20.
Úgy érzem az utóbbi évtizedekben a történelemtudomány művelői között egyre jobban terjed a holisztikus szemlélet, mivel a kiadásra kerülő, kutatásra épülő munkák pár lépéssel hátrébb állva szemlélik a vizsgálat tárgyát, ami időnként új megközelítést, eredeti látásmódot eredményez. Aztán ott van a televízió vitathatatlan hatása, ami nem csupán az ismeretterjesztő csatornák mind nagyobb számában jelentkezik, hanem a nézők (vagyis a leendő olvasók) befogadási kultúrájának változásában, fejlődésében is tetten érhető.
Aztán ott vannak még a hatalmas számban megjelenő áltudományos, titokleleplező munkák, amelyekből nem csak azt tudjuk meg, Jézus milyen legényegyletbe járt, hanem azt is, mi volt a templomosok legnagyobb titka – mindezt legalább nyolcféleképpen. Ám a nyilvánvaló ellentmondások bizarr módon nem rettentik el a vásárlókat, hanem tudásvágytól űzve begyűjtik az összes idevágó, sokszor vitatható értékű könyvet.
A törzsfejlődés elmélete azonban itt is érvényesül, hiszen a (valóban) tudományos háttérrel rendelkező írók, két, egymástól jól megkülönböztethető irányban keresik a túlélés, és a siker módozatait. Az egyik úton a szigorúan szakmabélieknek szánt műveket járnak, melyek megértése közepesnél komolyabb szakirányú végzettséget igényel. A másik irányzat hívei meglévő tudásukat modern csomagolásba rejtik, és miközben nem engednek a színvonalból, közérthetőek maradnak. Efféle „mutatványt” korábban már láttunk Terry Jonestól.
Ezúttal Michael Wood (1948. július 23.) szólít meg bennünket, hogy a BBC négyes csatornáján vetített sorozatának könyvváltozatával kápráztasson el – megítélésem szerint sikerrel. Hiszen az Anglia múltjának nyomában a maga nemében lenyűgöző mű.
Wood kiválasztott egy, már a kortársak szerint is meghatározó pillanatot hazája történelmében: Hódító Vilmos 1086-ban elrendeli az akkor már húsz éve meghódított „Anglia” felmérését. Megbízottjai összeírják a földeket, nemeseket, szabadokat, jobbágyokat, az állatok számát, a malmokat, az ekék mennyiségét, mindezek korábbi és pillanatnyi értékét, az egyének által fizetett adók mértékét – s még egy halom adatot. A pillanat azért mérföldkő az ország életében, mert visszafordíthatatlanná teszi a hódítást, rögzíti a birtokviszonyokat, vagyis az újdonsült normann uralkodóréteg hatalmát.
Ez is izgalmas téma a maga nemében, de Wood nem elégszik meg ennyivel, hanem akkurátusan megvizsgálja, vajon az akkori gazdasági-társadalmi állapotok mennyire vezethetők vissza a korábbi évszázadokra. Meg sem áll a rómaiak idejéig (ami ugye Caesar 43-as partra lépésével kezdődött), hogy még innen is régebbre nézve, a kelta törzsek fejlett földművelő közösségeit vegye szemügyre – keresve az évszázadokon keresztül fennmaradt hagyományokat. Mondókájának lényege teljesen hihető, szerinte a normannok nem egy gyökeresen új gazdasági, adózási, földműves rendszert hoztak létre, hanem egyszerűen átvették a meglévőket, melyek nem egy esetben a római időkig vezethetők vissza.
Számomra különösen érdekes „újdonságot” jelentett, hogy miként voltak képesek a nyugat-szász királyok – területük teljes gazdasági-társadalmi átalakításával – megbirkózni a viking fosztogatókkal, és a nyomukban érkező dán telepesekkel. A 800. és az 1000. év között gyakorlatilag hadigazdálkodásra álltak át, minden a megfelelő méretű hadsereg, valamint az újonnan épített erődrendszer ellátását, karbantartását szolgálta.
Ez a rendszer annyira sikeres volt, hogy az egymást követő királyok nem csupán megőrizték birtokaikat, hanem gyakorlatilag visszahódítottak minden, a szomszédos királyságoktól korábban elragadott területet. Természetesen ez a kor sem múlt el nyomtalanul – miként azt Wood példákkal igazolja. Méghozzá nagyon ügyesen, ugyanis általánosságok helyett kiválaszt egy települést, vagy személyt, amely/aki olyan ismérvekkel bír, melyek jól példázzák a társadalom egészét az adott időszakban.
Így végigkalandozzuk a kelták, rómaiak, angolszászok, vikingek, angolok, normannok idejét. Ám mindez még nem elég, Wood következtetéseivel egészen napjainkig eljut, miként azt az előszóban megfogalmazza:
„Könyvemben kifejtem véleményemet, miszerint az angol kultúra bizonyos alapvető sajátosságai – példának okáért a házassággal, a tulajdonlással és örökléssel kapcsolatos hagyományok, valamint az „angol individualizmusnak” nevezett tulajdonság – a Domesday koránál régebbi időkből gyökereznek, egy olyan korból, amikor az angolság eszméje, valamint az angol kultúra egységessége már kialakult…
Közelképek egyfajta sorozatát próbálom nyújtani bizonyos tájakról, egyes helyekről, és jellemző, középkori társadalmi osztályokról, ahogyan ezek a Domesday összeállítását megelőzően, és azt követően létezhettek. Az olyan későbbi változásokra, melyek a Tudor-kortól napjainkig terjednek, egyfajta következtetésképpen fogok utalni, hiszen a történelmi folyamatok, melyek a Domesday korabeli Angliát formálták, még mindig éreztetik hatásukat,…”
Az akkor élt emberek Domesday néven emlegették magát a felmérést, mivel annak eredményeit a végítélet napjáig érvényesnek tartották. Az Anglia múltjának nyomában című könyvet nem hiszem, hogy hasonló jelentőségűként tartják számon az angolok, pedig igen alapos áttekintést ad az angol társadalom és gazdaság helyzetéről a normann hódítás korában, no meg évszázadokkal előtte, és évszázadokkal utána.
Egy ilyen kötet kapcsán óhatatlanul felmerül az olvasóban, hogy milyen jó az angoloknak, mivel nekik van ilyen felmérésük (Domesday), ami segít meghatározni államiságuk eredetének, kialakulásának körülményeit. És milyen kár, hogy nálunk nem készült hasonló összeírás, mely a korabeli magyarföld egészéről nyújtana hasonló mélységű leírást.
Kapcsolódó írás: