Főkép

Az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia idén már 86. alkalommal osztotta ki a „becenevén” Oscarnak nevezett díját, amellyel kapcsolatban leginkább csalódásomnak tudok hangot adni – de erről majd később. Kezdjük inkább azzal, hogy Ellen DeGeneres másodjára vezette a gálát, ami ettől függetlenül nem sikerült túlságosan izgalmasra, jóval gördülékenyebb is lehetett volna, viszont legalább volt híres emberes szelfizés és pizzarendelés – meg szokásos módon jónéhány unalmas dal. Akárhogy is, végül nagyobb hiba nélkül levezényelték az ünnepséget; a divat rajongóinak a vörös szőnyeges bevonulás képei között érdemes szétnézni, a többieknek pedig a jelöltek és díjazottak névsorában.

 

De ott tartottam, hogy csalódás. Ugyanis mialatt az elmúlt bő két hónapban végignéztem a fontosabb kategóriák filmjeit, szomorúan állapítottam meg, hogy mennyire középszerű mezőnyt sikerült idén összetrombitálni. Ahhoz képest, hogy tavaly színes és izgalmas jelöltekkel találkozhatunk (köztük olyanokkal, mint A messzi dél vadjai, A nyomorultak vagy a Zero Dark Thirty), addig idén mintha (egy-két kivételtől eltekintve) senki sem mert volna igazán bátor, igazán merész lenni. Zavarba ejtően felszínesnek tűnt számos produkció is – gyakorlatilag érezni, ahogy kifejezetten a nagy díjakat szerették volna megnyerni, s ennek rendeltek alá mindent (forgatókönyvet, színészi alakításokat, témaválasztást, mondanivalót, zenét, stb): így aztán könnyedén összeállhatott az Akadémia és a különböző szakszervezetek kedvencének ideális receptje.

 

Ahogy végignézek a jelöltek között, bizony nagyítóval kell keresnem az olyan filmet, ami tényleg mert újítani, vagy legalább más (netalán különleges) nézőpontból megfogni a témáját – innentől kezdve persze nem véletlen, hogy mondjuk a Gravitáció igen szép ellentáborral  is „büszkélkedhet”. Nem mintha bármi probléma lenne azzal, ha valaki egy már bevált receptet próbál újra alkalmazni különösebb újdonság vagy lényegi hatás nélkül, csupán nem hiszem, hogy az ilyen alkotásoknak is a „legjobb film” jelöltjei (és díjazottjai) között kell szerepelnie; noha nyilván az egyéni hangú művekkel nehezebb meghódítani nagyobb tömegeket. Kicsit félek, hogy az a fajta középszerűség (vagy kicsit polkorrektebben: átlagosság), ami idén ellepte a jelöltek névsorát, hosszú távon is maradandónak bizonyul, de azért bízok abban, hogy egy gyengébb év után jövőre újfent pozitívan tudok majd nyilatkozni a filmekről, hiszen valójában idén sem bánom a megtekintésüket: még mindig garancia az Oscar-jelölés arra, hogy színvonalas filmet fogunk látni.

 

De akkor nézzük a konkrétumokat. Már az első pillanatoktól kezdve a tíz-tíz jelölést begyűjtő Amerikai botrány és Gravitáció, valamint a mögöttük mindössze egy jelöléssel lemaradó 12 év rabszolgaság triója tűnt a legerősebbnek, és bár utóbbi kettő valóban elhozta a legtöbb díjat, némileg váratlan módon az Amerikai botrány nem kapott semmit (ami mondjuk szerintem nem is baj). Sokan tippeltek arra, hogy a 12 év rabszolgaság nyeri meg a legjobb filmért járó díjat, így mondhatnánk, hogy papírforma született, de azért közel sem volt olyan egyértelmű a nyertes cím (mindenesetre legalább bebizonyosodott, hogy az Akadémia továbbra is szereti a komoly témákkal foglalkozó filmeket). Alfonso Cuarón rendezői díjának örülhetnek a Gravitáció kedvelői (egy hasonló megosztás a legjobb film és rendező között azért megjósolható volt), de még az A nő (eredeti) forgatókönyvi aranyszobra is kellemes meglepetés, bár a forgatókönyves díjakat általában nem egyszerű előre kiszámítani.

 

A színészek között már egy fokkal nagyobb biztonsággal lehetett megállapítani a győztes személyét – a férfi főszereplők között például Matthew McConaughey tűnt a befutónak, már csak azért is, mert az elmúlt években a sablonos romantikus komédiák helyett komolyabb filmek felé evezett; a mellékelt ábra szerint sikeresen (bár szerintem Dern vagy DiCaprio jobban megérdemelte volna a díjat, hogy a nagy kimaradó Tom Hanksről már ne is szóljunk). Nagy meglepetés lett volna (Meryl Streep immár 18. jelölése ellenére), ha nem Cate Blanchett lesz a hölgyek közötti győztes (Woody Allen filmjének neurotikus, alkoholista, problémákkal küzdő kemény női szerepe rendkívül hálás volt számára), mint ahogy a transzvesztitát alakító Jared Letora is bátran lehetett volna fogadni; azt hiszem, mindketten megérdemelten kapták meg a szobrot. És hogy a női mellékszereplőkről se feledkezzünk meg, a teljes ismeretlenségből kitörő Lupita Nyong’o is méltán győzött, ezek után nyugodtan nagy sikereket jósolhatunk az amerikai-kenyai színésznőnek.

 

A további kategóriák is rejtenek kisebb-nagyobb érdekességeket, kezdve rögtön az idegennyelű filmek versenyével. Hazánkban már csak azért is fontos kategória, mert A nagy füzet is bejutott a legjobb kilencek listájára, ami mindenképpen szép eredmény. Mivel a honi bemutatók nem szoktak jól állni az itt szereplő filmekkel, ezt a kategóriát sosem követtem nagy figyelemmel, noha idén pont két egészen nagyszerű művet is jelöltek. A dán A vadászat például mindenkinek erősen ajánlott, de a győztes egyértelműen és megérdemelten A nagy szépség Olaszországból – számomra az utóbbi évek legerősebb hatású filmje lett, már nem egy megnézésen túl is muszáj újra és újra leborulnom zsenialitása előtt.

 

De érdemes még megemlékezni mondjuk az animációs filmek kategóriájáról, ahol a hazánkban egyelőre bemutató nélküli The Wind Rises is szerepelt, amely már csak azért is fontos, mert ha hinni lehet a híreknek, ez a lassan kultikus japán rendező, Hayao Miyazaki utolsó alkotása. Ettől függetlenül persze a legújabb Disney-csoda, a Jégvarázs nyert, amely egyébként állítólag kifejezetten jóra sikerült. A „technikai” díjakat egyértelmű fölénnyel a Gravitáció vitte el, szám szerint hat (plusz a rendezés) szobrot is besöpört (köztük az operatőrit és a filmzeneit is), ami már igen szép mennyiség. Én kifejezetten örülök még A nagy Gatsby két díjának is, ha már valamiért a fontosabb kategóriákban nem akarták jelölni Luhrmann nagyszerű filmjét, legalább a jelmezeket és a látványtervezést még elismerték.

 

Ezek után pedig következzenek a nyertesek, bár én mindig szeretem elmondani, hogy igazából a jelölteket kell nézni: minden évben találhatunk köztük igazi gyöngyszemeket, amelyek mellett egyébként könnyen elmentünk volna (idénről mondjuk a Nebraska – hiába, Alexander Payne-re azért még lehet számítani Hollywoodban). Úgyhogy bátran merem ajánlani mindenkinek, hogy próbálkozzon egy-két filmmel, hátra új kedvencre talál, minden negatív gondolatom is inkább csak a csalódottságomnak szól: azért az itteni „átlag” még mindig alapvetően jó filmet jelent.

 

Legjobb film:

– Amerikai botrány (American Hustle)

– Phillips kapitány (Captain Phillips)

– Mielőtt meghaltam (Dallas Buyers Club)

– Gravitáció (Gravity)

– A nő (Her)

– Nebraska

– Philomena - Határtalan szeretet (Philomena)

– 12 év rabszolgaság (12 Years a Slave)

– A Wall Street farkasa (The Wolf of Wall Street)

 

Legjobb rendező:

– David O. Russell (Amerikai botrány)

– Alfonso Cuarón (Gravitáció)

– Alexander Payne (Nebraska)

– Steve McQueen (12 év rabszolgaság)

– Martin Scorsese (A Wall Street farkasa)

 

Legjobb férfi főszereplő:

– Christian Bale (Amerikai botrány)

– Bruce Dern (Nebraska)

– Leonardo DiCaprio (A Wall Street farkasa)

– Chiwetel Ejiofor (12 év rabszolgaság)

– Matthew McConaughey (Mielőtt meghaltam)

 

Legjobb női főszereplő:

– Amy Adams (Amerikai botrány)

– Cate Blanchett (Blue Jasmine)

– Sandra Bullock (Gravitáció)

– Judi Dench (Philomena - Határtalan szeretet)

– Meryl Streep (Augusztus Oklahomában)

 

Legjobb férfi mellékszereplő:

– Barkhad Abdi (Phillips kapitány)

– Bradley Cooper (Amerikai botrány)

– Michael Fassbender (12 év rabszolgaság)

– Jonah Hill (A Wall Street farkasa)

– Jared Leto (Mielőtt meghaltam)

 

Legjobb női mellékszereplő:

– Sally Hawkins (Blue Jasmine)

– Jennifer Lawrence (Amerikai botrány)

– Lupita Nyong’o (12 év rabszolgaság)

– Julia Roberts (Augusztus Oklahomában)

– June Squibb (Nebraska)

 

Legjobb eredeti forgatókönyv:

– A nő

– Amerikai botrány

– Blue Jasmine

– Mielőtt meghaltam

– Nebraska

 

Legjobb adaptált forgatókönyv:

– 12 év rabszolgaság

– A Wall Street farkasa

– Mielőtt éjfélt üt az óra (Before Midnight)

– Phillips kapitány

– Philomena - Határtalan szeretet

 

Legjobb animációs film:

– Croodék (The Croods)

– Gru 2

– Ernest & Celestine

– Jégvarázs

– Kaze tachinu (The Wind Rises)

 

Legjobb idegen nyelvű film:

– A nagy szépség (La grande bellezza, Olaszország)

A vadászat (Jagten, Dánia)

– Omar (Palesztina)

– Alabama és Monroe (The Broken Circle Breakdown, Belgium)

– The Missing Picture (L`image manquante, Kambodzsa)

 

Legjobb filmzene:

– A könyvtolvaj (John Williams)

– Gravitáció (Steven Price)

– A nő (William Butler, Owen Pallett)

– Philomena - Határtalan szeretet (Alexandre Desplat)

Banks úr megmentése (Thomas Newman)

 

Legjobb betétdal:

– Happy (Gru 2)

– Let it Go (Jégvarázs)

– The Moon Song (A nő)

– Ordinary Love (Mandela: Long Walk to Freedom)

 

Legjobb operatőr:

– A nagymester (Philippe Le Sourd)

– Gravitáció (Emmanuel Lubezki)

– Inside Llewyn Davis (Bruno Delbonnel)

– Nebraska (Phedon Papamichael)

– Fogságban (Roger A. Deakins)

 

Legjobb vizuális effektusok:

– Gravitáció

A hobbit: Smaug pusztasága

– Vasember 3

A magányos lovas

Sötétségben - Star Trek

 

Legjobb hangkeverés:

– Phillips kapitány

– Gravitáció

– A hobbit: Smaug pusztasága

– Inside Llewyn Davis

– A túlélő

 

Legjobb hangvágás:

– Minden odavan

– Phillips kapitány

– Gravitáció

– A hobbit: Smaug pusztasága

– A túlélő

 

Legjobb vágás:

– Amerikai botrány

– Phillips kapitány

– Mielőtt meghaltam

– Gravitáció

– 12 év rabszolgaság

 

Legjobb látványtervezés:

– Amerikai botrány

– Gravitáció

A nagy Gatsby

– A nő

– 12 év rabszolgaság

 

Legjobb jelmez:

– Amerikai botrány

– A nagymester

– A nagy Gatsby

– The Invisible Woman

– 12 év rabszolgaság

 

Legjobb smink:

– Mielőtt meghaltam

– Jackass Presents: Bad Grandpa

– A magányos lovas

 

Legjobb dokumentumfilm:

– Az ölés aktusa (The Act of Killing)

– Cutie and the Boxer

– Dirty Wars

– The Square

– 20 Feet from Stardom

 

Legjobb rövidfilm:

– Aquel No Era Yo (That Wasn`t Me)

– Avant Que De Tout Perdre (Just Before Losing Everything)

– Helium

– Pitääkö Mun Kaikki Hoitaa? (Do I Have to Take Care of Everything?)

– The Voorman Problem

 

Legjobb animációs rövidfilm:

– Feral

– Get a Horse!

– Mr. Hublot

– Possessions

– Room on the Broom

 

Legjobb dokumentum-rövidfilm:

– CaveDigger

– Facing Fear

– Karama Has No Walls

– The Lady in Number 6: Music Saved My Life

– Prison Terminal: The Last Days of Private Jack Hall