Főkép

Az utóbbi időben nagy sikere van azoknak a krimiknek, amelyek az ókori Rómában játszódnak. Steven Saylor eredményeit megirigyelve sokan kezdték el elegyíteni a két, önmagában (is) nagyszerű műfajt, a krimit és a történelmi kalandregényt. Marcellus Mihály azonban nyilvánvalóan nem ezeket a sikereket irigyelte meg, hanem egyszerűen a krimi műfajának bevonásával tette eladhatóbbá azt a könyvet, melyet az ókori birodalom, elsősorban pedig a birodalom egy számunkra is fontos városa, Aquincum iránti rendkívüli rajongása ihletett. Így nem is csoda, hogy a regény szinte egy percre sem távolodik el a neves város – vagy ahogy sok utazó nevezte, a „Kis Róma” – közvetlen közeléből.

A regényből egyértelműen érződik az a mélységes rajongás és csodálat, melyet a város kivált Marcellusból, s az író olyan hihetetlenül precíz, alapos és finom módon ábrázolja ezeket az érzéseit, hogy – miként az a könyv hátsó borítóján lévő ajánlóban is olvasható – szinte halljuk a „plebs zsivaját” vagy érezzük a „húsbavágó gladiust”. De nemcsak a hangulati elemek kerülnek szépen sorjában a helyükre, hanem szinte minden, amit e városról tudni illik: a szerkezete, a hivatalainak működése, a biztonsága és az a rengeteg apróság, melyet itt felsorolni lehetetlen lenne. Olvasás közben gyakran érezhetjük úgy, mintha tényleg az egyre növekvő város utcáit rónánk, vagy mintha a romanizálódott „barbárokkal” együtt mi magunk is római polgárokká válnánk.

De talán mégsem minden náció érzi úgy, hogy Róma valóban a földi paradicsom? Az Örök Városban talán nincs olyan nagy jelentősége egy-egy odatévedt külhoninak, de itt, a Birodalom északkeleti limesénél, ami egyben ütközőpontja is a különböző népeknek, biztosan van. S bár a legtöbben üdvözlik a Római Birodalom által létrehozott civilizációt, némelyek ármánnyal és cselszövéssel próbálják aláásni a rendszert. Vajon Rómában van-e olyan ellenség, aki a folyó vizén át időnként portyázni indul, hogy megfélemlítse a Birodalom lakóit? Mert Aquincumban akár ez is előfordulhat, s Marcellus remekül jeleníti meg ezt a lehetőséget – s így a helyi sajátosságok valódi veszélyekké vagy eshetőségekké válnak.

Ahogy a jó ételek egyik fő ismertetőjegye a kiválóan eltalált fűszerezés, úgy egy jó történelmi regény védjegye a korabeli ismeretek megfelelő arányú elegyítése a történettel. A Veterán lapjain összesen 72 kifejezést, fegyvernevet és mondást olvashatunk, s ez elegendő lenne egy ügyesen összeállított zsebszótár tartalmának is, azonban Marcellus mindezt úgy szövi bele mondandójába, hogy azzal egy pillanatra sem akasztja meg a szöveg ritmusát, s a korhű kifejezések nem hatnak idegenül és nem válik tőlük nehézkessé, szárazzá a szöveg. Pedig az író nem is a legismertebb kifejezéseket használja, hanem olyan szakkifejezésekkel is megismertet bennünket, amelyek a Római Birodalom iránt régóta érdeklődő olvasónak is újdonsággal szolgálhatnak.

A regény egy római veterán, Marcus Lupius Melior történetét követi végig, aki megpróbál unokaöccse és egy másik veterán gyilkosának nyomára bukkanni Aquincumban, ahová hamarosan a korábbi helytartó, Hadrianus császár is megérkezik, hogy városi címet adományozzon a gyorsan fejlődő településnek. A regény az előzmények és a férfi nyomozásának históriája is egyben, s a történet során nagyszerűen ábrázolt képet kapunk a helyi társadalomról is, ahol nemcsak a külső, de a belső veszélyek és fondorlatok is a mindennapi élet részei.

A krimivonal ehhez képest rendkívül ügyetlen: alig akad egy-két nyom, amin Melior elindulhat, valahogy mégis mindig elér a következő láncszemhez, a végkimenetelt azonban képtelenség kikövetkeztetni a hiányos és gyengén felépített nyomrendszer miatt – így e regényt olvasva elmarad a krimiolvasás közben szokásos agytorna. Helyenként sajnos egy-egy érthetetlen deus ex machina is becsúszik, s mindezek miatt egyértelműen érezni: a regény összességében jó a kor és a város leírása miatt, de kriminek harmatgyenge. Ezért is ajánlom a könyvet elsősorban a kor iránt érdeklődőknek, nem pedig az „olvasónyomozóknak”.

Végül a könyv borítóját is érdemes külön megemlíteni. A beállítás, a centurio alakja és a felszerelése is remek, s a kép rögtön megragadja az olvasót, ám amikor a copyrightoldalon elolvassuk, hogy a kép egy 2010-es bemutató alkalmával készült, hirtelen még közelebb érezzük magunkhoz a regény jelenét, hisz egy hozzánk hasonló modern embert láthatunk a borítón.

Érzésem szerint a Historium Kiadó nagyszerűen döntött, amikor az ókori Római Birodalom idejében, ugyanakkor hazánk földjén játszódó regénysorozat kiadásába kezdett, hiszen sokan szeretjük ezt a kort, amelyet így végre a magunkénak érezhetünk – és a hibák ellenére is remekül fogunk szórakozni, amíg a könyvet olvassuk!

Részlet a könyvből