Főkép

Nicoby - Vincent Zabus - Jostein Gaarder: A ​filozófia Descartes-tól napjainkig (Sofie világa 2.)

 

Jostein Gaarder norvég szerző legismertebb és legsikeresebb regényéből kétkötetes képregényt készített két francia, Nicoby és Vincent Zabus. A keményfedeles, nagy alakú, igazán szép kiadványok első kötete az ókori gondolkodókkal kezdte a filozófia történetének bemutatását, a második pedig Descartes-tól napjainkig folytatja a sztorit. A napjainkig-et úgy is kell érteni, hogy behoz a regényben még nem vagy nem ennyire hangsúlyosan szereplő, aktuális témákat is (globális felmelegedés, feminizmus stb.), de alapvetően hű az eredetihez.

 

Ahogy az első kötetnél is írtam, kissé tartottam tőle, hogyan lehetséges filozófiáról, gondolkodásról képregényben mesélni, ám a kettős megoldotta. El tudom képzelni, hog a modernebb filozófia még inkább kihívást jelenthetett, de a regényre is jellemző játékosság itt csak még erősebb, minthogy a két művész remekül alkalmazza a képregény megannyi lehetőségét. Sőt, ilyen szempontból a 2. kötet még több kreatív és humoros elemet vonultat fel. Mármint túl a regényben is meglévő rejtélyen és váratlan húzásokon, melyek annyira élvezetessé tették annak olvasását is. De különben maguk a filozófikus gondolatok, és az egyes nagy gondolkodók egymásra hatása, az általuk bejárt roppant és lenyűgöző gondolati ív is épp elég élvezetes és izgalmas. Szóval mondhatjuk, hogy a Sofie világa filozófiai gyorstalpaló, de hogy nem működik remekül, nem ránt be és ébreszt vágyat a felfedezés folytatására, azt nem.

 

 

 

Jukimura Makoto: Vinland ​Saga 2.

 

A Vinland Saga első kötete főleg Thorfinnra koncentrált, erre a fiatal, gyűlölettel és bosszúvággyal teli viking fiúra, aki emberfelettien gyors tud lenni, illetve nagy vonalakban felvázolta a Vinland Saga mangasorozat világát, történetét, főbb szereplőit. Az is kiderült, hogy Thorfinn apja, Thors halálát akarja megbosszulni, ám hogy az hogy történt, a 2. kötet meséli el.

 

Itt tehát Thors a főszereplő, a borítón is látható harcos, aki pont, hogy nem akar már harcos lenni, azért is él egy, még viking szemszögből is isten háta mögöttinek számító, izlandi faluban. Ám múltja elől ott sem bújhat el, rátalál hajdani társa, a jomsvikingeket vezető Floki, és olyan „ajánlatot tesz”, amit Thors kénytelen elfogadni, s vele tartani Angliába, egy veszélyes hadjáratra. Ahol azonban a zsoldos Askeladd csapdája várja Thorst és maroknyi csapatát, köztük egy potyautassal…

 

Jukimura Makoto egyszerre képes megteremteni a jellegzetes viking miliőt, izgalmasan és látványosan mesélni a véres harcokkal és fordulatokkal teli sagát, és mindezt mégis a manga klasszikus elemeit, stílusjegyeit használva. Szívből remélem, hogy a teljes sorozat megjelenik magyarul!