Főkép

Anthony Kiedis a Red Hot Chili Peppers nevű amerikai rockzenekar énekese. A rajongóknak nyilván el kell olvasniuk ezt a könyvet. Aki nem ismeri a csapatot, de érdekli, mi zajlott az amerikai könnyűzenei életben (és pláne a kulisszák mögött) a ’80-as, ’90-es években, illetve az új évezred elején, az szintén tegyen vele egy próbát, nem fogja megbánni. Ahogy az is bátran megveheti, akit érdekel egy drogos szupersztár élete.

 

Az RHCP irdatlan pályát futott be 1983-as megalakulása óta. Úttörők voltak a maguk terepén (kevervén a funkot a punkkal, rockkal, rappel), és többször is sikerült nekik nagyon mélyre jutni, majd onnan ismét nagyon magasra. Hamarosan megjelenik 12. stúdióalbumuk, ha minden jól megy, a nyáron újra Budapesten koncerteznek – jókor jön tehát az életrajzi kötet újrakiadása.

 

Az első verziót nem olvastam, de állítólag javították a hibákat. Nos, sok hibát ebben nem találtam, ellenben az üdítően gördülékeny, és az általam ismert rockzenei szlenget használó fordítás meglepően olvasmányos lett. Azért meglepően, mert számos olyan zenei életrajzzal, zenekari történettel találkoztam már, mely a hozzá nem értő fordító miatt olvashatatlan lett. Igaz, sok olyannal is, ami unalmasnak bizonyult. Nem úgy a Scar Tissue!

 

De attól még mocsok nehéz olvasmány volt, s nem csak mert a könyv tényleg nagy. Semmiképp nem szeretnék ítélkezni, de tény, hogy megfelelő szemszögből nézve Kiedis iszonyatosan szerencsétlen ember, aki milliárdos lett a sikereiből, mégis újra meg újra meg újra visszaesett a drogok okozta kábulatba és nyomorba. Már a könyv elején kiderül, hogy olyan gyerekkora volt, amilyet jóérzésű ember nem kívánna a gyerekének, de ő igyekszik vidáman felfogni, hogy kb. 11 éves korában próbált először kábszert, konkrétan apja lakásán, annak tudtával, valami vad buli közepette… Kiedis apuka, aki korán elhagyta fia anyját, igazi party animal volt, és bár a kis Anthony gyermekkora javát az édesanyjával töltötte, azért ott is voltak gondok bőven. Volt tehát mitől olyan, hm, problémás gyerekké válnia, amilyennek leírja magát emberünk.

 

Azt persze Anthony is látja, hogy az életét mentette meg a zene, az, hogy találkozott Flea-vel, a későbbi RHCP-basszusgitárossal, akivel rengeteg őrültséget követtek el, de közben el is indultak a zenésszé, majd sztárrá válás útján. S persze a még több drogozás és csajozás útján is, és Kiedis cseppet sem szégyenlősködve mesél mindkét vonalról. És bár nem tudom, a könyv lezárta (2004) óta hogy változott emberünk látásmódja, nekem úgy tűnik, az 1962-ben született énekes végig megőrizte a maga bájosan naiv gondolkodásmódját. Persze, lehet, hogy neki van igaza, és mivel már úgysem tudja meg nem történtté tenni azt a sok rosszat, amit magának és másoknak okozott a drogos húzásaival, az is valami, hogy utólag igyekezett e hibákat helyrehozni. Legalábbis sűrűn ír ilyeneket, hogy később visszament, és megajándékozta az adott személyt, meg ilyenek… Ugyanakkor innen, egy kicsi országban élt, viszonylag átlagos életből nézve is elképeszt, hogy lehet valaki ennyire magányos, hogy lehet az, hogy se barátja, se zenésztársa, se anyja-apja nem volt ott, hogy vigyázzon rá annyi alkalommal… Bár már a könyv felénél is úgy gondoltam, ha én lennék az őrangyala Kiedisnek, már a húszas éveiben visszaadtam volna a mandátumomat.

 

A könyv időrendben sorolja el, mi minden húzós kalandban volt része emberünknek, de az egy ponton túl fárasztó, majd idegesítő kábszeres vonalon túl is van mit mesélnie. Ráadásul remek mesélőnek bizonyul, amit ki is nézek belőle, függetlenül attól, hogy a könyvet valószínűleg inkább a társszerző, Larry Sloman jegyezte le. Érdekes hallani arról a ’80-as évekbeli Los Angelesről, amiben már dühöngött a hajmetal korszak, de az RHCP-féle alternatív megközelítésnek még nem volt tere (pedig utóbb mekkora sztárok lettek!). Érdekes arról olvasni, hogy az őrült vagy szép Chili-számok hogyan születtek, mennyire kreatív, spontán, s közben milyen istentelenül infantilis volt ez a gárda szinte mindig, de legalábbis a brutális nagy áttörést hozó, ’91-es Blood Sugar Sex Magic albumig. Mindezekről Anthony csapongva sztorizik, nem pedig leírja a folyamatot töviről hegyire. Ez nem az a fajta könyv, amiből a Chili-fanok minden dal minden titkát megtudják. Cserébe viszont ízes, lebilincselő és izgalmas olvasmány. Igaz, néha rossz értelemben is, mert a drogos részek (s persze a barátok, zenész kollégák halála különösen) fájdalmasak még így, könyvben olvasva is. Nyilván számtalan frenetikusan vicces sztori is előkerül, s hogy Anthonyról ki mit gondol, azt ki-ki eldönti majd maga.

 

Én mindenesetre kedvet kaptam végighallgatni újra a teljes életművet, s reménykedve várom az új albumot (elvégre John Frusciante, a mágikus gitáros ismét visszatért). A Scar Tissue pedig ott van a legjobban megírt, legolvasmányosabb zenész életrajzok között.

 

Kapcsolódó írások:
Red Hot Chili Peppers: The Getaway

Brendan Mullen: A Red Hot Chili Peppers története saját szavaikkal

Dave Thompson: By The Way - Red Hot Chili Peppers

Beszámoló: Red Hot Chili Peppers - Papp László Sportaréna, 2016. szeptember 1.