Főkép

A regény két főszereplője egy középkorú és egy idősebb asszony. Georgine, a kétgyerekes családanya szabadúszóként dolgozik; ragasztóanyagokról ír cikkeket, miközben hol új életről szövöget álmokat a férje elköltözését követően, hol pedig a széthullóban lévő házasságát, családját szeretné valahogyan összeragasztani. Georgine tölti be az elbeszélő posztját a regényben, aki nagyon lebilincselően és élvezetesen tudja előadni a történetét. A Mrs. Shapiro néven ismert, furcsán öltözködő, érdekes külsejű, az angol nyelvet valamilyen akcentussal beszélő, titokzatos, idős, zsidó özvegyasszony pontos életkora, sőt a valódi személyazonossága, kiléte is rejtélyes.

 

Már kettejük találkozása és ezzel a barátságuk kezdete sem mindennapi, mint ahogyan a folytatás sem. Kapcsolatuk alakulásában nagy szerepe van az idős nő szeretetvágyának, valamint Georgine előítélet-mentes gondolkodásmódjának, segítőkészségének, empatikus személyiségének – no meg talán egy picit annak is, hogy anyagot akar gyűjteni a készülőben lévő, de eddig nem túl sok sikerrel kecsegtető, a kiadók által sorozatosan elutasított romantikus regényéhez.

 

Marina Lewycka ebben a művében is (mint ahogy a többi, korábban magyarul megjelent regényében is) tulajdonképpen több olyan szereplőt vonultat fel, akiket szintén nevezhetünk főszereplőknek, de legalábbis nagyon fontosaknak, a történet kerek egészét tekintve. Ráadásul ezek a szereplők igen színes csoportot alkotnak: egy önmagát ezermesternek nevező palesztin férfi és az ő „hasznavehetetlen”, de aranyos segédei; egy gátlástalan, pénzéhes és egy valóban segítő szándékú, jólelkű szociális munkás; hét (vagy néha több) kissé furcsa szokásokkal bíró, de nagyon is szerethető macska; néhány fondorlatos, minden hájjal megkent, ám többségében jóképű ingatlanügynök; Georgine munkamániás férje és kettejük hol ilyen, hol olyan ideológiát követő, számítógépfüggő, a helyét kereső, a világvégéről sajátságos gondolatokat szövögető kamasz fia; egy homoszexuális, nagyon kedves főnök és az ő néha egy kicsit idegesítő, de igen szimpatikus idős papija; néhány fura idős hölgy; valamint egy valaha szebb napokat látott, titkokat rejtő, hatalmas, omladozó ház London kedvelt lakónegyedében.

 

Marina Lewycka úgy boronálja össze ezeket a szereplőket, hogy közben megtudhatunk egyet s mást több komoly, sőt fájdalmas témát illetően is. Hisz szóba kerülnek a regényben (hol csak érintőlegesen, hol kicsit részletesebben) a történelem szörnyű időszakai és eseményei. Olvashatunk a zsidóüldözésről, az izraeli–palesztin konfliktusról, a dán zsidóságról, az Angliában letelepedő különféle származású lakosságról. Felvillannak a különféle társadalmi és egyéb problémák, melyeken elgondolkodhatunk: például az idősek önellátásának kérdései, a generációk közti ellentétek és hasonlóságok, a szociális hálón tátongó kisebb és nagyobb lyukak, az ingatlanügynökök és ingatlantulajdonosok, valamint a vevőjelöltek közti érdekek és ellenérdekek, a múlt sebeinek feldolgozhatósága vagy soha be nem gyógyulása, emlékezés és megbocsájtás, a békés egymás mellett élés korlátai és lehetőségei, és még sorolhatnám...

 

Georgine, miközben nagyon is elszántan, azonban hol magabiztosan és hatékonyan, hol pedig téblábolva és ügyetlenkedve próbál segíteni az idős hölgynek (és ugyanígy igyekszik rendbe szedni a saját és családja életét), keresi a megoldást arra is, hogy vajon milyen ragasztóanyag tarthatná össze a történetben egymáshoz sodródó emberek és macskák sokszínű társaságát. Mert ugyebár „Mindent összetart valami titokzatos erő. Nevezhetjük akár ragasztónak is, ha úgy tetszik.”

 

Kifejezetten kedvesnek és szimpatikusnak találtam, hogy az írónő a regény vége felé becsempészte a történetbe az Eperföldek egyik mellékszereplőjét, még ha csak pár mondat erejéig is.

 

Véleményem szerint Szabó Eszter Réka fordító munkáját dicséri, hogy olvasóként szinte hallottam egy-egy szereplő ízes beszédét vagy akcentusát. Hitka Viktória borítóterve (amely remekül illik a regény tartalmához) pedig hozzájárult ahhoz, hogy a könyv ne csak belül, hanem kívül is szép legyen.

 

Az ukrán származású, a Kiel melletti menekülttáborban 1946-ban született, Angliában élő Marina Lewycka már az első, általam olvasott regényével (Rövid traktortörténet ukránul) belopta magát a szívembe, hogy aztán az Eperföldek olvasásakor ismét lenyűgözzön írói stílusa. A Ragadunk című művével az írónő ismét bebizonyította számomra, hogy komoly témákat képes csempészni a néhol akár fekete humorral átszőtt, öniróniával dúsan fűszerezett sorok közé, úgy, hogy semmiképp ne legyen bántó senkinek sem, de elgondolkodtató és szórakoztató annál inkább. Kifejezetten örülnék, ha az írónő további művei is megjelennének magyarul.