Könyvsaláta: Imhotep / Feslett szőke / Híd az ártér fölött

Könyvsaláta rovatunkba olyan könyveket válogatunk, amelyeket ugyan elolvastunk, de valamilyen oknál fogva mégsem ihlettek meg minket annyira, hogy önálló cikket szenteljünk nekik. Ez a bizonyos ok pedig szinte bármi lehet. Talán egy sorozat sokadik részéről van szó, és úgy érezzük, a korábbi cikkekben már mindent elmondtunk az egyes kötetekről. Talán nem tetszett annyira, mint vártuk, ezért hiába vannak erényei az adott könyvnek, mégsem tudjuk igazán ajánlani. Talán csak egyszerűen annyi kiemelkedően jó könyvet olvastunk mostanában, hogy egy „simán” korrekt műről most nem jut igazán semmi az eszünkbe. Ám azt semmiképpen sem szeretnénk, hogy teljesen elsikkadjanak...

Christian Jacq: Imhotep – Az örökkévalóság építésze

(Szenzár Kiadó, fordította Balla Kata)

Christian Jacq az a szerző, akinek a művei nélkül nem lehet az óegyiptomi tárgyú történelmi regényekről beszélni. A tudós egyiptológus hamar felismerte, hogy – minden történészi-régészi indíttatása ellenére, amelyek hatására egyiptológiából doktorált a Sorbonne-on – inkább írónak kell lennie. A nálunk is közkedvelt Ramszesz-pentalógia tette világhíressé, hiszen több mint huszonöt nyelvre lefordították a világ minden táján. Elmondható, hogy nagyon olvasmányos, bonyolultan kalandos, nagy történelmi alapossággal megírt és izgalmas misztikummal fűszerezett regényei igazi divatot teremtettek: Magyarországon is akkor vágott bele számos kiadó óegyiptomi témájú regénysorozatok kiadásába, amikor Jacq már utat tört ezek számára.

Jelenleg a Helikon Kiadó (a Szenzár) gondozza az író életműsorozatát, amelyben legutoljára az Imhotep – Az örökkévalóság építésze című kötet látott napvilágot. A regény annak a tudósnak és államférfinak állít emléket, akinek Dzsószer fáraó lépcsős piramisát köszönhetjük, s akit az ókori egyiptomiak már nem sokkal halála után istenné avattak. Vajon ki volt ez a különleges kiválasztott? Milyen állomásokon keresztül jutott az egyszerű kézművességtől ilyen magasra, Egyiptom irányítói székébe? Vajon valóban bírt isteni, mágikus képességekkel? A szerző lebilincselő, szórakoztató, de mindenben történelmi forrásokra épülő történetében Imhotepnek magával a Vörös Árnnyal, a lélekfalóval, Egyiptom biztonságának és békéjének ősellenségével kell megküzdenie…

Mint minden Jacq-kötetnek, ennek is filmszerű és pergő a stílusa, ami egyformán olvasmányossá teszi a könyvet a fiatalok és az idősebbek, az Egyiptom történelme iránt rajongók és a kalandregény-kedvelők számára. A szerző remekül ért ahhoz, hogy egyszerű, mindennapi nyelven mutasson be olyan szituációkat, szokásokat és gondolatokat, amelyek valójában sajátosan csakis az ókori Egyiptomra jellemzőek. Így bárkihez közel kerülhetnek a mintegy ötezer évvel ezelőtti kor emberei is. A regény magyarul Balla Kata kiváló fordításában látott napvilágot 2018-ban.

(Baranyi Katalin)

Michael Connelly: Feslett szőke

(Könyvmolyképző Kiadó, fordította Sándor Alexandra Valéria)

Michael Connelly sokak szerint a kortárs irodalom legjobb krimiszerzője. Neki köszönhetik a bűnügyi irodalom rajongói a realista, sőt, kiábrándult, mégis érzelmes rendőrnyomozó hőst, Hieronymus (Harry) Boscht, aki különös nevét a híres németalföldi festőről, Boschról kapta, aki legalább olyan sötétnek, vadnak és kaotikusnak ábrázolta saját világmindenségét, mint amilyennek ügyei tükrében Bosch látja korunk Amerikáját. De Connelly alkotta meg a bátor újságírót, James McEvoyt, a tántoríthatatlan rendőrnőt, Renée Ballardot és a védőügyvéd Mickey Hallert is, akivel Matthew McConaughey alakításában a moziban is találkozni lehetett 2011-ben Az igazság ára című filmben.

A Könyvmolyképző Kiadó 2017-ben vágott bele Harry Bosch nyomozásainak kiadásába. Mindeddig három regényt jelentettek meg: a Sötét visszhang és a Fekete jég után legutóbb a Feslett szőke című regény látott napvilágot a kiadásukban, magyar nyelven először. A vaskos és csavaros történetben Boschnak egy sorozatgyilkossal akad dolga. Pontosabban: abban a hitben él, hogy a Dollmakerrel, aki számos nőt rabolt el, erőszakolt meg és gyilkolt meg, saját kezűleg végzett – nem volt ugyanis más választása. A lelőtt férfi felesége azonban perbe fogja Boscht: azt állítja, hogy férje ártatlan volt, a rendőri túlkapás áldozata. Bosch biztos a dolgában: ám közben újabb gyilkosság történik, amely mintha azt bizonyítaná, hogy a valódi Dollmaker tényleg életben van és visszatért. Vagy csak tehetséges utánzója támadt? Ebben a sorrendben harmadik, de a lábán önállóan is tökéletesen megálló Bosch-krimiben Connelly kombinálja az izgalmas detektívregény és a bravúros tárgyalótermi dráma elemeit. Miközben Harry nyomoz, hogy feltárja az igazságot, egyúttal rafinált küzdelemre kényszerül a bíróságon is. Pedig ő nem Mickey Haller, a tárgyalótermek dörzsölt királya, csak egy becsületes, kritikus és okos rendőr.

Connelly most is pontosan olyan jó könyvet írt, mint szokott: körmönfontat, bonyolultat, logikusat. S bár a regény majdnem ötszáz oldal, valószínűleg sok krimikedvelő egy-két nekifutással olvassa majd el, mert letehetetlen: még a frissebb Connellykhez mérve is! 2020-ban mindhárom Könyvmolyképzős Conelly-kötet megvásárolhatóvá vált e-könyv formájában is.

(Baranyi Katalin)

Ross Károly: Híd az ártér fölött

(Napkút Kiadó)

Egy magyar regényhez sokféle úton juthat el egy olvasó: én azért ismerkedtem meg Ross Károly legfrissebb kötetével, mivel rádöbbentem, hogy még soha semmit sem olvastam tőle, s szerettem volna pótolni a mulasztást. Az író, aki álnevét az általa gyakran fordított amerikai krimiszerző, Ross Macdonald előtt tisztelegve választotta, a Napkút Kiadó prózasorozatában jelentkezett friss regénnyel, amelynek már a címe is kedvenc írói tájára utal. A világvégi, kisvárosi ártér a helyszíne, ahogyan a szerző előző novelláskötete is az Ártériek közé vezetett el.

A történet igazán érdekes volt, de meg is döbbentett. Főhőse egy hídépítő mérnök, aki csak átmenetileg, ügyeit intézni érkezik vissza az apró városba (inkább faluba), ahol született: ám a hely szabályosan rabul ejti. Egyre inkább úgy érzi, hogy kilépve komfortzónájából, megszokott, mozgalmas, városi világából, itt kell valami fontosat cselekednie. Ráadásul megbízást kap, hogy hidat építsen, épp itt, épp most, épp azoknak, akiket ismer vagy magáénak érez. Lehetne tehát belőle valamiféle kudarcában is érdekes átlagember-hős, aki talán Móricz Zsigmondnak is tetszene. Tanai Áron azonban a huszonegyedik század Magyarországának szülöttje, így nemcsak hősnek nem alkalmas, de még antihősnek sem. Minél többet tud meg saját és szülei múltjáról, minél inkább elvárható volna tőle a cselekvés, annál inkább csak széthullással és megfutamodással reagál. Jutalma pedig mindezért még csak nem is egy egészséges tragédia, hanem a beteg boldogulás…

Ilyen reménytelen és klausztrofóbiás hangulatú, elszomorítóan szűk világú történetet régen nem olvastam: a hasonló írások, amelyeket szeretek, mint a nyolcvanas években íródtak, s keserű látleletüket elviselhetővé tette visszatekintve, hogy megnyugtathattam magamat, én már egy másféle világban élhetek. Ross Károly társadalomkritikus, az illúziókkal leszámoló könyve, pontos és távolságtartó prózája igazi figyelmeztetés: az épülő hidak el is vezethetnek egymástól, vagy netán az igazságtól.

(Baranyi Katalin)