David Grossman: Futni valakivel

Ámosz Oz halála után minden bizonnyal az első számú izraeli íróvá és alighanem Nobel-esélyessé is előlépő David Grossmantól eddig mindössze egyetlen könyvet olvastam – ez volt A világ végére –, és ez alapján abba a kategóriába került, mint egyébként oly sokan: jó írónak tartottam, a képességeit elismertem, de nem igazán tudott közel kerülni hozzám. Már régóta tervben volt, hogy elolvasom tőle az Egy ló besétál a bárba című, többek között a Nemzetközi Man Booker-díjat is elnyerő regényét, de egy friss megjelenés, a Futni valakivel végül megelőzte.

A könyv cselekménye napjaink Izraeljében játszódik, mégpedig két, természetesen egymáshoz szorosan kapcsolódó szálon. Az egyikben Aszaf, a visszahúzódó, tizenhat éves, számítógépes játékokért rajongó fiú nyári munkaként egy igen különös feladatot kap: a jeruzsálemi városháza azzal bízza meg, hogy találja meg egy kóbor kutya gazdáját, és lehetőleg vasalja be rajta a közterületen csavargó eb miatt kirótt bírságot is.

A fiú a kutyával együtt sokáig bolyong a városban, hogy végül furcsa körülmények között megtudja egy igen különös apácától, hogy a Dinka névre hallgató négylábú egy harminc napja eltűnt lányé, Tamaré, akit az idős nő kérésére meg kell találni, ha törik, ha szakad. És mint tudjuk, egy tizenhat éves, szűz fiú nem ismer lehetetlent…

A másik szál természetesen Tamaré, akinek története az „eltűnése” idején veszi kezdetét, és a szerző nem mindennapi módon csigázza fel az olvasója kíváncsiságát azzal kapcsolatban, hogy a lány mit és miért tesz. A két szál természetesen idővel egyre közelebb kerül egymáshoz, miközben hőseink (és a hűséges eb) kénytelenek egyik kalandot átélni a másik után. És ami roppant fontos, ezek a kalandok működnek; működnek még akkor is, ha talán túlságosan is az érzelmeinkre akar hatni az író a gondosan elhelyezett és pontosan végiggondolt fordulatokkal. De talán ez azért sem baj, mert a Futni valakivel inkább egy szép mese, mint egy ízig-vérig realista történet.

Összességében megint arra jutottam, mint a korábban olvasott kötetnél: David Grossman egy igazán profi író, akinek a kisujjában van a mesterség, és aki ügyesen mozgatja ezt a végső soron Young Adult sztorit (kamasz szereplők, szerelmi szál, cuki kutya, néhol kiszámíthatóbb fordulatok és pár olyan kérdés, amit jobb nem feltenni, ha igazán élvezni akarjuk a cselekményt), de ezzel a véleményem szerint némileg túlírt történettel megint nem sikerült közel kerülnie hozzám. Viszont abban biztos vagyok, hogy akiknek bejönnek a kalandos, némileg romantikus, színes-szagos, a nagyvárosi élet zsongását és az élet árnyoldalait is megvillantó történetek, az megtalálhatja a számításait ezzel a kutyás könyvvel.