Főkép

Mi az első szó, ami a Jégvágóról az eszembe jut? Tökös. Vagány. Vagy, hogy a történethez illően anglicizmussal éljek: badass egy regény ez.

 

A nyomaték kedvéért kénytelen voltam ezzel indítani. Centauri legújabb regényét, a Jákob botját már kineveztem 2016 legemlékezetesebb olvasmányának, és magamban egyetértettem Gere Ágnes kolléganővel is abban, hogy bizony függőséget okozhat – aki ezt elolvassa, nem tudja megállni, hogy előbb-utóbb az író más műveit is elő ne vegye.

 

Ez – mármint a Centauri-függőség – egyáltalán nem baj. A két regényt (a Jákob botját és a Jégvágót) ugyanis lehet egymástól függetlenül olvasni, de nem biztos, hogy érdemes. A két történet ugyanis külön-külön is kerek egészet alkot, de annyi apró és néhol egészen nyilvánvaló ponton kötődnek egymáshoz, mondhatni, felelgetnek egymásnak, hogy aki csak az egyiket olvassa, az tulajdonképpen megfosztja magát egy értelmezési rétegtől. Akinek pedig mind a kettőhöz volt már szerencséje – mint immár nekem is – nehéznek fogja találni, hogy egymástól függetlenül értékelje az olvasottakat.

 

A Jégvágó főhőse Dan Coolbirth – és ezzel rögtön bele is futottunk az első kötődési pontba a Jákob botjával, a Coolbirth név ugyanis egyáltalán nem véletlen, amint az később egyértelművé is válik. Dan egy huszonéves oaklandi srác, akinek a lába alól kirántották a talajt: életében először kénytelen teljesen egyedül boldogulni, amiben egyáltalán nincs segítségére, hogy saját bevallása szerint is egy gyáva, tutyimutyi, szerencsétlen alak. De azért megfogja a kezünket, és elbeszélőként végigkalauzol élete eseményein: honnan is jött, mi vezetett a kalamajkáig, aminek éppen a kellős közepén ül. Centauri kiválóan ért ahhoz, hogyan érje el, hogy az egyszerű olvasás helyett egy beszélgetés élményében részesüljünk: mintha Dannel ülnénk a kocsmában, és csak hallgatnánk és hallgatnánk véget nem érő sztorijait az életéről. Mesél a szüleiről, akikkel nem könnyű együtt élni, melyikkel miért; mesél a nagyanyjáról, aki hatvan felett is ezerszer vagányabb (és alkoholistább), mint Dan valaha is lehet; mesél a felnőtté válásról: az első berúgásról, az első csajozásokról, az első kísérletekről, hogy megálljon a saját lábán. Ezeket az életképeket pedig az élet nagy dolgairól és olvasmányairól való elmélkedések szakítják meg, hiszen Dan imád olvasni, az olvasottakat pedig sajátos nézőpontjából újraértelmezni.

 

Azonban nem kalauzol minket a végtelenségig: egyszer csak elengedi a kezünket, és, hogy kimásszon szorult helyzetéből, revolvert ragad, majd az Egyesül Államokon átívelő autós üldözésbe fog, hogy végül kikössön abban a vidéki elhagyatott kunyhóban, ahol egy elképesztő felfedezés következtében újraértelmezi a családja történetét.

 

Kalandban és fordulatos eseménysorokban nincsen hiány, legyen szó a Dan által elmesélt múltról, vagy az épp megtörténő jelenről. Ugyanakkor a regény nem tökéletes: érezhető, hogy ez a mű még egy sokkal tapasztalatlanabb író tollából született, mint a Jákob botja, az idősíkok összecsúsznak, elmosódnak, a történet néhol túl sok, vagy épp túl kevés, vagy épp túl abszurd (bár ez helyenként egyértelműen szándékos). Mégis: letehetetlen. Pusztán Dan jól felépített karaktere is arra késztet minket, hogy faljuk az oldalakat megállás nélkül. A fiú egy végtelenül őszinte, esendő, nem a hagyományos értelemben vett hős, aki tisztában van a saját hiányosságaival, nem rejti őket véka alá, de szembenéz a kihívásokkal a maga módján, akkor is, amikor egy pofon éppen leteríti. Megeleveníti a felnőtté válás problémakörét – nemcsak azt, amit az első lerészegedés, vagy az első szexuális élmény jelent, hanem egyben azt is, amikor egyszerre kell pénzt, lakhatást és vacsorát szerezni, mert még azt sem készíti el senki. Amikor szembe kell nézni egy szerettünk halálával, és közben a földhöz ragadt világban temetést, hagyatékot intézni. Amikor anyagilag, fizikailag, minden értelemben először kell gondoskodnunk saját magunkról. Emellett pedig ott van a lendületes elbeszélői stílus a sajátos szlenggel, a – főleg a regény vége felé – pörgős, akciófilmekre emlékeztető cselekmény, a magyar szemmel ábrázolt amerikai világ, az elemek, amik igazán maivá teszik a történetet (például amikor Dan kenyérkereseti lehetőségként a bérkommentelést választja) – számtalan dolog, ami hibái dacára is élvezetes olvasmánnyá teszi a Jégvágót.

 

Centauri-rajongóknak és a Jákob botja olvasóinak pedig természetesen kihagyhatatlan.