Főkép

Már eltelt annyi idő az újévből, hogy a szilveszterkor tett fogadalmainkat szép lassan elkezdtük megszegni. Ez az élet rendje, mondhatnák, és kétségkívül az is, de azért némileg szomorú, hiszen a legtöbben azért fogadkoznak, mert igenis szükségük van változásra. Az agyunk folyamatosan tudatában van például annak, hogy fogynunk kéne, többet mozogni, fel kéne hagynunk azzal a lusta, gép előtt ülő életmódunkkal, amit folytatunk. Az élethez való hozzáállásunk alapvetően meghatározza azt a kedvet, amivel éljük azt, és ez mindennek dacára nagyban rajtunk múlik. És mégis...

 

Vágyunk ugyan rá, miközben persze elvárjuk a gyerekeinktől, hogy szeressenek mozogni, hogy egyék meg a zöldségüket, beszéljenek velünk és másokkal is szépen, ne zárjanak ki az életükből, csakhogy azt már nem vesszük észre: minket másolnak. Ahogy hazaérünk, fáradtan lerogyunk, és kezdődik a második műszak, vacsorát főzünk, ellenőrizzük a leckéket, hatszor rászólunk csemetéinkre, s ezen a ponton néha bizony elszakad a cérna. Ráripakodunk a körülöttünk lévőkre, miközben tudjuk, ezt most nem kellett volna, aztán titkon hálásak vagyunk a tabletekért, okostelefonokért, mert most legalább csend van. Ha meg kell fogadnunk valamit, akkor fogadjuk meg azt, őszintébbek leszünk magunkhoz, mert talán az elején jobban fáj majd, de a végén több értékes időt fordíthatunk azokra, akik igazán számítanak.

 

Inoue Tetsuhiró (1855 – 1944) japán filozófus és költő. Szerinte a kereszténység nem összeegyeztethető a Japán kultúrával, így, aki ezt a vallást követi, nem hű az országához. A nevéhez fűződik a Japán filozófia lexikon, amit többször adtak ki hazájában. Tagja volt a Nemzetközi Oktatásügyi Mozgalomnak, és arra bátorított mindenkit, hogy támogassa Japán imperialista törtkéseit. A diplomája után szeretett volna Európában továbbtanulni, ahova nem mehetett, s ebbéli sértettségében 1880-tól több verset is írt. Akkor még kínaiul született meg a White Aster (Fehér Őszirózsa) című verse, amit nyolc évvel később Ochiai Naobumi dolgozott át japán stílus szerint, és ez meghozta a költemény világhírét, minek során több nyelvre is lefordították.

 

Szeretem a meghitt estéket, amikor csend van, mintha rajtam kívül nem létezne más, s az éjjeli lámpa fényénél nyugodtan olvasok. Nincs más nesz, csak a lapozás halk súrlódó zaja, ami annyira kedves és ismerős a fülemnek, hogy észre sem veszem. A képzeletem közben ezerfelé száguld, látszat csak a mozdulatlanság, mégis határtalan némaság vesz körül, mintha egyedül lennék.

 

Inoue Tetsuhiró: Magányos éjszaka

 

Künn az utcán fúj az ősz szele,
itt gubbasztok, mint egy remete.

 

Lelkem régi könyvekkel mulat,
nézek fönn egy árva vadludat.

 

Hold sugárzik a hegyek fölött,
füstölögnek a nehéz ködök.

 

Fagy, magány! És zsibbadó homály,
a gyér fénybe csak egy zsámoly áll.

 

Fordította: Kosztolányi Dezső