Főkép

Csak én érzem így, vagy más sem örült a múlthéti esőzéseknek? Nagyon szeretem az őszt, az sem zavar, ha a csípős reggeleket deres falevelek közt teszem meg, nem ropognak, de a száraz, napos napközbeni idő mindent megér. Kárpótol a hűsért, azért, hogy a nyárra még sok-sok hónapot kell várni, és azért is, mert az emberek körülöttünk egyre morcosabbak a korai sötétedés miatt.

 

Nincs is jobb ilyen időben, mint bekuckózni egy bögre kakaóval – 18 felett pohár borral –, és olvasni. Krimit, kalandregényt, drámát, verset, teljesen mindegy, de az egyre hosszabbodó, hűvös estéket az Isten is olvasásra teremtette. És ha már vers, az eheti választottunkat legtöbben Faludy György átfordításaiból ismerik, amiket gyakran inkább átköltésnek neveznek: zseniális és elképesztően színes átköltéseknek.

 

François Villon, született François de Montcorbier (1431 vagy 1432 – eltűnt 1463-ban), francia költő. A dolgok ellentétét feltáró balladái és versei tükrözik magát a kort, a költő életét, mély vallásosságát. Ő testesítette meg a balsorsra kárhoztatott írót. Valójában kevés dolgot tudunk róla, mivel életéről kevés forrás maradt fent. Rengeteg legenda és misztikum fűződik a nevéhez, az egyik például, hogy tagja volt a Kagylósok tolvajbandájának. Gyakran használta a lovagi költészetet, de rá jellemző módon kifordította azt, és az azokban megjelent bűnösöket éltette. Őt magát is akasztófára ítélték egyszer, amit később 10 éves kitiltásra változtattak, és élete során folyamatosan ki-be járt a börtönből rablás és testi sértések sora miatt – számos híres versét, balladáját írta a rácsok mögül. Eltűnése azóta is rejtély, mivel semmilyen irat nem maradt fent; azt sem lehet tudni, hogy meghalt, vagy új életet kezdett valahol vidéken.

 

Galgóczi Tamás szerint: „Egyszer az életben szerintem mindenkiben felmerül a kérdés, ki ő.” És igaza van, annyira tárgyilagosan látunk másokat, de arról van-e halvány fogalmunk is, mi kik vagyunk? Melyik arcunk jellemez minket leginkább, és vajon mit gondolnak rólunk mások? Hogy látnak minket kívülről? Ha én nem is tudom, hol a helyem a világban, sőt azt sem, van-e egyáltalán helyem, akkor ők, a többiek, kívülről nézve tudják?

 

François Villon: Kérdések kérdése

 

Tudom, mitől döglik a légy. 
Tudom, ki hord rongyot, ki selymet. 
Tudom, mi csúnya és mi szép. 
Tudom, melyik fa mit teremhet; 
Tudom, melyik mily nedvet enged. 
Tudom, minden mögött van ok. 
Tudom, ki dolgozik, ki tesped. 
Csak azt nem tudom: ki vagyok?

 

Tudom, ki ölt csipkés zekét. 
Tudom, barátok mit viselnek. 
Tudom, hogy úr, kit strázsa véd. 
Tudom, mi illik szent szüzeknek. 
Tudom, a tolvajbanda-nyelvet. 
Tudom, sok tökfej jóllakott. 
Tudom, tüzes bort hogy vizeznek. 
Csak azt nem tudom: ki vagyok?

 

Tudom, ki tart öszvért, gebét; 
Tudom, hogyan bírják a terhet. 
Tudom, ki dáma, ki cseléd. 
Tudom, hogy jó pénzt merre vernek. 
Tudom, mik a cseh tévtanok, 
Tudom, hogy Róma sosem enged
Csak azt nem tudom: ki vagyok?

 

Ajánlás 
Tudom, amit kell tudni, Herceg! 
Tudom, mi rozsdás, mi ragyog. 
Tudom, hogy egyszer eltemetnek. 
Csak azt nem tudom: ki vagyok?

 

Fordította: Mészöly Dezső