Főkép

Bár az idén kicsit korán érkezik a húsvét, a tavaszt mind érezzük a csontjainkban, és még akkor is erősen bizakodunk abban, hogy az idő már nem lesz sokkal rosszabb, ha néhány évvel ezelőtt ezen a tájon ültünk át más kocsijába… Igazából a hideget nem is igen bánom, a véget nem érő eső az, ami előbb vagy utóbb kiviszi a lécet. De aligha válogathatunk. Az időjárás már csak olyan, amilyen csak lenni szeretne. Egyedi, szeszélyes és akaratos, de legalább nem tart semmi sem örökké. 

 

Szerencsére van vagy 130 olvasatlan könyvem, és minden fogadalmam ellenére, hogy nem veszek többet, folyton beújítok valamit. Szóval a számuk sosem csappan, inkább hullámokban gyarapszik. Mondjuk én nem bánom, ez az a világ, amiben jól érzem magam. Különösen várom azt az időszakot, amikor egy könyvvel a kezemben kiülhetek a szemközti parkba, és a focizó gyerekekre fittyet hányva élvezhetem a napsütést. Hadd termelődjön az a D-vitamin! És végre haladnék az olvasással is…

 

Humbert Wolfe (1885-1940) olasz származású angol költő. Apja német gyökerekkel rendelkezett, anyja olasz nemzetiségű. Britanniában az egyik legnépszerűbb költő volt a ’20-as években. Fordítói munkája szintén jelentősnek tekinthető, többek között a nevéhez fűződik Heinrich Heine és Heltai Jenő angolra fordítása is. Keresztény vallást gyakorolt, ennek ellenére erősen kötődött zsidó gyökereihez. Különc költőnek tartják, és ezért stílusát meghatározni korántsem könnyű, de abban a legtöbben egyetértenek, hogy leginkább Heine dalai hatottak rá.

 

Ez a vers létezik Dsida Jenő fordításában is, és tagadhatatlanul szöveghűbb, Kosztolányi munkájának hangulata mégis magával ragad. A tavaszt jelzi, a benne rejlő szabadságot, a lüktető életet – és egy a lányát óvodába vivő apát. A kislány az én képzeletemben ötéves, kerek, tágra nyílt szemmel csodálkozik rá mindenre, és mint minden gyerek, szó szerint értelmezi a világot. Mennyivel könnyebb és egyszerűbb lenne az élet, ha meg tudnánk ragadni ennek a képnek a könnyed ártatlanságát.  

 

Humbert Wolfe: A rigó 

 

A labdatereknél

a sűrűből

reggel, ha megyünk, egy

rigó fütyöl.

 

Csőrét s a kabátját

úgy illegeti,

hogy visszafütyülnöm

illik neki.

 

Annuska, a lányom

egyet se szól.

Ő azt hiszi, hogy csak

nekünk dalol. 

 

Fordította: Kosztolányi Dezső